Politikai kiállás és civil kurázsi
A szlovmagy valóság ismét megtalálta a gumicsontját. Napok óta megy a hangulatkeltés ezerrel, az árokásás ezúttal a tüntetni vagy nem tüntetni a Fico-kormány ellen nagy kérdése mentén zajlik. Haladárék szerint csak az fér be a demokrata sémába, aki január 24-én ott állt valamelyik város terén, és hithű demokráciaféltőként Robert Fico fejét követelte, vagy legalább is bukását, mert mégis csak megengedhetetlen, hogy Putyin gatyamadzagján lógva akarja kivezetni az országot a nyugati világból. Láthatóan a hatalom démonizálásának pontos receptje van.
Fico fejére számtalan dolgot rá lehet olvasni, de ki gondolja komolyan, csak egy gyenge pillanatig is fontolgatta, hogy lelépne a brüsszeli gyorsról? Már annyiszor deklarálták, az ország nyugati irányultsága sérthetetlen sarktétel, és szemernyi jele sincs, hogy a háttérben a kilépés alternatíváján ügyködnének. Fico holmi ideológiai vita miatt nem fog lemondani az uniós pénzekről, a múlt heti brüsszeli szavazáson pedig még csak fel sem merült, hogy ne támogatnák az oroszországi szankciók meghosszabbítását. Politikai lépéseinek a vezérlője elsősorban hazai pozíciójának a megerősítése, nem is rossz eséllyel, joggal érzi, hogy határozott üzenetekkel a Hlas és az SNS gyengeségén a Smer felhízhat.
Támadó retorikája és az a súlyos bejelentése, hogy a tüntetések szervezésének hátterében – a feszültségek eszkalálásának a tervével – a Grúz Nemzeti Légió áll az ukrán hírszerzés vezetésével, már a saját tábor mozgósítását szolgálja. Ennek az állításnak még hosszú élete lesz!
Ugyanakkor mintha nem látnák, hogy mindeközben az ország megosztottsága a végletekig elmélyül, konzerválódik a gyűlölet, a hideg „polgárháborús” hangulat, és ezért mindkét oldal felelős.
Ebbe a bozótharcba kellene beleállni szlovmagy elvárás szerint minden felvidéki magyarnak, pártnak, értelmiséginek, diáknak meg szántó-vetőnek. Jöttek is a rosszalló megjegyzések, ejnye-bejnye kommentárok, hogy a dél-szlovákiai városok érdektelenek maradtak.
Szögezzük le, nem a politikai érzéketlenség jele, ha a felvidéki magyar nem vágyik a szlovák hatalmi harcban gyalogot játszani a sakktáblán. Van a saját homokozónkban elég kupac, amit oldani kell. Így látja ezt a Magyar Szövetség elnöke is, még akkor is, ha nyílt állásfoglalás híján liberális oldalról bírálják, a szokásos agent provocateuri pozícióból meg támadják.
Gubík László azonban megerősítette, pártja nem áll bele az ideológiai háborúba, mert a közösségünknek csak akkor van esélye, ha „távol tartjuk magunkat a társadalmi polarizálódástól és a durvuló közbeszéd romboló hatásaitól”. Sok feladat van enélkül is, amelyek a politika határozott kiállása és civil kurázsi nélkül nem oldódnak meg.
Itt van például a környezetünket veszélyeztető égbekiáltó botrány. Nem a holnap döntése lesz, de cselekedni most kell a mélységi radioaktív temető ügyében, amelyet komoly eséllyel Besztercebánya megye déli részén, a gömöri magyar falvak alatt létesítenének. A kormányterv, hogy az ország két atomerőművének a hulladékát mélységi tárolóba rakják, 2019-től él. Nagyon szeretnénk hinni, hogy a kormány akkori magyarjainak erről nem volt tudomásuk. Mindenesetre a titkos előkészület éveken át titokban maradt, és most is csak egy szakértői kisúgásnak köszönhetően derült ki. Az öt kijelölt kistérségből négy Besztercebánya megyében van, és bár két éve tartanak a próbafúrások, a tervről sem a megyével nem egyeztettek, és a lakosokat sem tájékoztatták, ami nem csupán aggályos, törvénysértő is.
A mindenkori kormányok térképén Gömör igen halványan van bejelölve, mert ha fejlesztésekről van szó, nem látható, de persze, ha földalatti atomtemetőt kell létrehozni, azonnal megtalálják és ráböknek. Ez az az ügy, aminek nincs nemzetisége, a helyi szlovákokat és magyarokat összekötheti, mert az egészségügyi és környezeti következmények mindenkit érintenek majd.
A magyar érdekképviselet nem hezitált, máris megszólalt, világos, határozott ellenérvekkel. Kiállásuknak azonban csak akkor lesz hatása, ha a helyiek is megmozdulnak, tiltakoznak, sokan, hangosan. Amíg nem késő!
Másik kulcsfontosságú ügyünkben, az összevonásokat jelentő középiskolai rendszer tervezett optimalizálásánál nem a tiltakozás az eszköz, de józanságra, annál nagyobb szükség lenne. Ráadásul ma még abban a kegyelmi helyzetben vagyunk, hogy a minisztérium lehetőséget ad az iskoláknak, döntsenek sorsukról, kényszerítés nélkül. Az utóbbi hetekben Kassa esete borzolja a kedélyeket, osztja meg az érintetteket és a kívülállókat. A kassai nagyvárosi szórványban még van két középiskolánk, a Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium, és a nagymúltú ipari, amelyet Szakkay József nevével jegyeznek. Utóbbi van gondban, a csallóközi gyerekek már nem mennek Kassára tanulni, mint egykoron, a vidék pedig kevés utánpótlást biztosít. Adódik a megoldás, a két iskola hozzon létre egy iskolaközpontot (ahogy Érsekújvárban, lásd 27. old), ám ezt a gimnázium vezetése elutasítja, kellő gőggel azt állítva, nekik van elég diákjuk, nem közösködnek. Hogy ez önsorsrontó elitista hozzáállás, vagy csak szimpla szűklátókörűség, nehéz lenne megmondani, de hogy az elutasítás hosszú távon jóvátehetetlen következményekkel jár, az borítékolható. Így most az ipari kerülhet szlovák iskolához, de előbb-utóbb a gimnázium sem kerülheti majd el a sorsát. Csak reméljük, a szakma érveivel, a politika támogatásával és a civilek kiállásukkal az ellenzőket józan belátásra térítik. Amíg nem késő!
Megjelent a Magyar7 2025/5.számában.
