Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Palesztinpárti tüntetők egy csoportja tábort vert a németországi Bréma egyetemének egyik épületében.
Több ezer ember gyűlt össze csütörtök este a pozsonyi Szabadság téren, hogy a RTVS-be való beavatkozás ellen, és a 2. nyugdíjpillér miatt tiltakozzon.
A rohamrendőrség egységei benyomultak New Yorkban a Columbia Egyetem palesztinpárti tüntetők által elfoglalt főépületébe helyi idő szerint kedd éjjel.
Egyházi szertartás megzavarása miatt eljárás indult azon palesztinpárti aktivisták ellen, akik tüntetéssel akadályozták a Szent Patrik-székesegyházban tartott húsvéti vigíliát szombaton késő este.
Az ünnepélyesre tervezett megnyitó pillanatában "Macron, mondj le!", "Macron takarodj", illetve trágár bekiabálásokkal próbálták megzavarni a francia elnököt a tüntetők.
Ma két nagy szemlélet küzd egymással, vagy inkább egymás ellen, elkeseredett harcot a nyugati civilizáció jövőjéért.
A futótűzként terjedő tüntetések várhatóan tovább folytatódnak, ami jelentős bevételkiesést és ellátási zavarokat okozhat az Európai Unióban.
Őrizetbe vett egy személyt, aki azzal fenyegetőzött, hogy bombát robbant a tüntetések helyszínén.
Csütörtökön este több szlovákiai városban rendeztek kormányellenes tüntetéseket.
Michal Šimečka, a PS elnöke, a parlament alelnöke emlékeztetett, hogy botrányos jogalkotási cunami fenyeget, amit az új kormány rögtön a hatalomra kerülését követően beindított.
A demonstráció főszervezője, a Campaign Against Antisemitism nevű civil szervezet vasárnap este közölte, hogy becslése szerint 60 ezren vettek részt a megmozduláson.
A kormányhivatal előtt szerveztek tüntetést a pozsonyi Comenius Egyetem újságíró-hallgatói tiltakozásul Robert Fico újságírókkal szemben tett kijelentései miatt.
Szerdán éjszaka is folytatódtak a zavargások a francia városokban.
Atipikus módon Szlovákiában ma a legtöbb vadászt nem az erdőben lehetett látni, hanem a törvényhozás épülete előtt. A Szlovák Vadászkamara ma délelőttre tüntetést hívott össze a vadászati törvény tervezett módosítása ellen.
Matovič visszautasítja, hogy az LMBTQ+ közösséghez tartozó embereket provokált volna.
A Vencel-téren összegyűlt több tízezer tüntető előtt felszólalók élesen bírálták az országban tapasztalható drágulást.
A francia kormány nyugdíjreformja elleni csütörtök esti utcai tüntetéseken 441 rendőr és csendőr megsérült a demonstrálókkal kialakult összetűzések során, és országszerte 457 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok.
Több száz menekült tüntetett szombaton az athéni parlament épülete előtt Görögország szigorú bevándorlási politikája ellen.
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának demonstrációjára február 22-én 11:00 órakor kerül sor a parlament épülete előtt.
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen.
Mintegy harmincezer ember tiltakozott Róma utcáin az ellen, hogy Olaszország „a béke érdekében” továbbra is fegyvereket küldjön Ukrajnának.
Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen.
A szónokok a kormány bukásáról és arról is beszéltek, hogy veszélybe került az államiság, vagy hogy rossz állapotban van az egészségügy.