Pellegrini patikamérlege
Első ízben tartott országjelentést Peter Pellegrini a pozsonyi Tisztelt Házban. A műfaj sajátossága, hogy az államfő ilyenkor megkísérel elrugaszkodni az aktuálpolitika sáros dagonyájától, víziót fest a szlovákiai égre, amelyre az egymást a szorosra kötött kravátlijukkal fojtogató politikus uraknak nincs ideje a pártpolitikai csaták szüneteiben.
Ezért azután az egyszeri polgár nagyra mereszti a szemét és legalább ekkorára hegyezi a fülét, hogy egy általa fizetett közszolga (oké, közhivatalnok) nem a rivális azonnali lemészárlására fordítja epében forgatott szavait.
Jé, így is lehet – csodálkozik rá egyszeri polgárunk, és személyével egy téglát máris hozzáad az emberarcú politikusról szóló mítosz (lég)várának.
Főleg akkor, ha a Grassalkovich palota aktuális lakójának a közpolitikai cirkuszba hozott profiljához sokkal inkább tartozik a sármos mosoly, mint az ökölbe szorult kéz. Lábjegyzetként jegyezzük meg, a szlovákiai pártpolitikát szemlélve, ahol a tartós székrekedéssel küzdők erőlködésével vicsorog a politikusi evolúcióban megrekedt átlag, már az ökölbe szorult kéz hiánya is kifejezetten üdítő.
Hideg polgárháborús apázások és anyázások idején, ahogyan mostanság a szlovákiai politika hétköznapjai telnek, könnyen válik piros betűs időponttá egy országértékelőbe oltott politikusi beszéd.
Pellegrini élt is a lehetőséggel, karmesteri, akarom mondani államfői pálcájával odasuhintott a kórus minden szólamában hamisan éneklők felé. Tetejébe megjegyezte, milyen süket fülekkel hallgatják a tisztelt kórustagok a kakofóniát.
Ha a pálcát tartó Pellegrinire tekintünk, azt kell mondjuk, helyben van a karakter és a személy. Ha valakire ráöntötték a szlovák köztársasági elnök alkotmányos jogköreit, az éppen ő. Nem látszik többnek és nem látszik kevesebbnek annál, ami. Kimérten lépked azon a szűk mezsgyén, amit neki szabtak, miközben a szemlélő azt látja, hogy széles úton jár, vagy talán inkább lebeg a szabadfogású birkózásba feledkezett politikusok felett.
Summa summarum, Pellegrini belakta a Grassalkovich palotát, és úgy fest, szándékai szerint nem egy ciklusra rendezkedett be.
Ebben a történetben csak lábjegyzet, hogy a magára hagyott Hangja a távollétében egyre csendesebb lesz, amíg végleg el nem halkul.
