Pálinka-dal
Amikor 2010-ben a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást Magyarországon, az első országgyűlési határozatuk egyike a házi adómentes pálinkafőzés engedélyezésére vonatkozott, családonként évi 50 liter mennyiségben megszabva. Az Európai Bizottság később az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt. A családi pálinkafőzésnek a kötelezettségszegési eljárás kilátásba helyezése miatt nem sikerült teljesen megúsznia az adó bevezetését, és egy jelképes nagyságú átalányadót fizetnek 2015-től az anyaországban a házi pálinkafőző mesterek. Természetesen megmaradt a magánfőzés joga.
Szlovákiában most jött el annak az ideje, hogy az otthon megtermett vagy ehhez hozzávásárolt gyümölcsből ne csak lekvárt vagy szörpöt lehessen főzni odahaza, hanem pálinkát is - tiszta szilvát, körtét, almát, barackot vagy vegyest. A lepárlóüzemek és szeszfőzdék szlovákiai szövetsége határozottan elutasította a Most-Híd által benyújtott törvénymódosító javaslatot a szesz gyártásáról és értékesítéséről valamint az alkohol jövedéki adójáról, amelyet meglepő módon az első olvasatban 121 parlamenti képviselő támogatott. Ezzel megnyílt az első kapu a házi pálinkafőzés útjában.
A vitathatatlanul népszerű javaslat beterjesztője a szlovák parlamentben a szlovák-magyar vegyespárt volt, de nem ő volt az ötletgazda! Farkas Iván, az MKP országos alelnökének tájékoztatása szerint pártja gazdasági programjában már 2012-ben szerepelt a házi pálinkafőzés engedélyeztetésére vonatkozó törvényjavaslat, amit most a Most-Híd szinte teljes egészében lenyúlt. Így a „vegyespárt vegyespálinkájaként” kerülhet be majd a köztudatba (illetve a piacra, torokba) a házi pálinkafőzés törvénymódosítása. Ezzel nem is lenne olyan nagy baj, hiszen jelenleg a Most-Híd van olyan helyzetben, hogy átültetheti ezt a népszerű törvénymódosítást, sokkal inkább az tűnik furcsának, hogy egy szóval sem hivatkozik a „forrásra”, sőt meg sem említi az ötletgazdát.
Viszont azt is kíváncsian várjuk, hogy a törvény hatálybalépését követően ki lesz majd Szlovákiában a szlovén vagy magyarországi gyártók által eddig forgalmazott házi szeszfőző berendezések hazai kizárólagos forgalmazója esetleg gyártója. Mert nagy buli lesz, az biztos!
Matus Tibor