Örökzöld nyelvoktatási bajok

A nyelv a kommunikáció legjobb eszköze. Rendkívüli képesség az! Persze különböző szinten bírjuk a nyelvet, nem kérhető mindenkitől számon, hogy egyforma szinten tudjunk kommunikálni. Mégis azt teszik a bírálók. Ha valaki az ő nyelvüket nem az általuk elvárt szinten bírja, hajlamosak az illetőt értelmi fogyatékossággal vádolni, sőt hülyének, primitívnek, sovinisztának, irredentának tartani.

Pedig nem titok: a nyelvtanulásnak is bizonyos föltételei vannak. Ha ezek nem adottak, az igyekezet problematikus, akár teljesen hiábavaló lehet. Gyatra példával élve: egy autónak üzemanyag kell, hogy haladjon. Lehet ugyan tolni is, vagy lovat fogni eléje – és haladna, de aligha ez a megoldás.

Idáig, remélem, érthető.

Tájainkon ilyen szempontból örökzöld téma a szlovák nyelv elsajátításának kérdése. Sajnos az van, hogy a szlovákok annyira el vannak ragadtatva maguktól, hogy nem értik, hogyan lehet szlovákul nem tudni. Pedig, ha valaki nem szlováknak született, annak az nem is olyan furcsa. Ám ha akarja és szükségét érzi, akár meg is tanulhat szlovákul (így-úgy, attól függ, túl soktól függ, mennyire viszi). Mert hát – többek között – más egy nyelvet anyanyelvként elsajátítani, s más egy nyelvet további, azaz idegen nyelvként megtanulni.

Hihetetlen, mennyi értelmetlen félreértés „fűszerezi” ezt a tulajdonképpen egyszerű helyzetet.

A szlovák parlament elutasította a gondolatot, miszerint a szlovák nyelvet idegen nyelvként kéne oktatni a nemzetiségi iskolákban. Kíváncsi vagyok, mikor fognak a politikusok beleszólni például abba, hogyan kell egy vakbélműtétet végrehajtani. Mert hát az is „csak” egy szakmai kérdés. A politikusok pedig mindenhez értenek, mindenhez a legjobban. Noha az ilyen döntés inkább azt a gyanút kelti, hogy nem az volt az érdek, hogy a gyerekek az iskolában a lehető legjobban tanuljanak meg szlovákul, hanem hogy inkább a leggyatrábban, sőt lehetőleg egyáltalán ne. Az ugyanis különböző támadásra nyújt lehetőséget a nemzetiségi iskolák ellen, s „jóakarón” tanácsolhassák, járjon a magyar gyerek inkább szlovák iskolába, hogy érvényesüljön – akár köztársasági elnök is lehet, hurrá.

Persze tudjuk, nem ezen múlik. Aki szakmailag jó, az az egyetlen hivatalos nyelv bírásától függetlenül is jó és érvényesülni képes. A tökéletes nyelvismeret nem föltétel még akkor sem, ha hasznos.

Mit is jelent egy nyelv – nem is annyira tökéletes, de legalább – jó ismerete? Mitől függ az? A kiejtéstől? A lexikális gazdagságtól? A nyelvtani helyességtől? Sokkal inkább az elvárásokon múlik. De aki anyanyelvén sem képes válogatott okfejtésre, az idegen nyelven még kevésbé képes arra. Amennyiben egyáltalán szüksége van rá. Sokkal fontosabb a tisztesség, a becsület, az emberség, a jó szakismeret, mint bármilyen magas szintű nyelvtudás. Erről még a fölmérések sem adnak világos képet.

Meg azon is múlik, milyen jellegű tesztnek vetik alá a diákokat: ami Szlovákiában könnyű lehet, az például Németországban nem biztos, hogy ugyanúgy könnyűnek bizonyul (és fordítva). A tesztek sokkal inkább tájékoztató jellegűek, egyértelmű bizonyító erejükre nem vennék mérget. Végül nem csak egy adott szakmai tudásról (képességről?) tájékoztat, hiszen a tantárgyak (bár továbbra is szakbarbarizmus dúl az iskoláinkban) bizonyos értelemben mégis összefüggenek, elsősorban a módszertani hozzáállással, az iskolákban érvényesülő szellemiség által – sokféle a hatás.

Folytathatnánk: túl sok a tényező, ami hatással van az iskolai oktatás hatékonyságára. Ami pedig a szlovák nyelv oktatását illeti a nemzetiségi iskolákban: amíg ez a „na Slovensku po slovensky” (= Szlovákiában szlovákul) típusú sértett hozzáállás fog érvényesülni (s a parlament mondja meg, milyen oktatási módszer törvényes), nem is lehet hatékony nyelvoktatást elvárni. De erre nemigen van kilátás. Egy országban, ahol évente cserélik a megváltást ígérő iskolaügyi minisztert, ez aligha fog megtörténni.