Őrbódé a határon
Szerencsések azok az emberek, akiknek a hazájuk és a szülőföldjük egybeesik, és nem kell a szülőföldjükről elindulva a hazájukba menni, ha otthon akarják érezni magukat. Akinek ez nem adatik meg, egész életében hányódik a kettő között, és nyugtalan. Innen oda, onnan pedig visszavágyódik! Talán csak a határállomáson érzi igazán jól magát, mert hamarosan valahova érkezni fog: vagy a szülőföldjére, vagy a hazájába!
Fura érzés ebben a kettősségben élni. Azt mondja a barátom, hogy velünk együtt elfáradt a Felvidék is. A kilencvenes évek eleji viháncolást követően nemzetrészünk belefáradt a megmaradási küzdelembe. Az 1991-es népszámláláskor még gyarapodtunk, azóta csak fogyunk egyfolytában, soványodik és vegyül az identitásunk, sokkal jobban, mint az erdélyi, a kárpátaljai vagy a vajdasági magyaroké. Volt hozzá „segítség” is a vegyespárt részéről.
A legutóbbi parlamenti választáson egyik magyar politikai tömörülés sem szerzett mandátumot, így Trianont követően először fordult elő a felvidéki kis magyar történelemben, hogy parlamenti képviselet nélkül maradt a magyarság. Még a szocializmus egypártrendszerében is volt arányos képviseletünk a szlovák és a szövetségi parlamentben. Az Európai Parlamentet is elbuktuk.
Ha számarányban még tartjuk is magunkat valahogy, ennél szomorúbb, hogy a magyarságtudat fogyott ki a felvidéki magyarokból, a legutolsó választásokon a 8,5 százalék magyarságból legalább 3 százaléknyi már szlovák pártokra szavazott.
A tökéletes agymosás következményeként a vegyespártból kiábrándultak nem magyarosodtak vissza, inkább beleábrándultak egy szlovák pártba.
Ez talán indokolttá is tehetné a szülőföld elhagyását! De merre tovább? Kérni a magyar állampolgárságot, és átköltözni arra a Magyarországra, amelyben a politikai, ideológiai törésvonal mélyebb, mint a Marianna-árok? Ahol a parlamenti politikai kultúra az ellenzék jóvoltából a béka segge alá csúszott, és az adok-kapok szinte már a tettlegesség határát súrolja? Ahol az ellenzék Brüsszeltől várja az egyetlen segítséget a hatalomhoz jutáshoz?
A tömbmagyarság és a kisebbségben élő magyarság is egymásnak feszülve, siralmas lelki állapotban leledzik! Ráadásul az anyaország ellenzéki része a határon túli magyaroknak is rendszeres gyakorisággal nekifeszül. Mi lenne, ha győznének?
Talán mégiscsak a szlovák–magyar határátkelőhely a legjobb hely egy felvidéki magyar számára? Onnan átlátni a szülőföldre és a hazába is! A szülőföld szép határa a hazába torkollik. Micsoda panoráma!
F. M. (felvidéki magyar) arra gondolt, ha majd egyszer lecseng a járvány, valamelyik kisebb, nyugodtabb, nem annyira forgalmas határátkelőhelyen beköltözik egy régi őrbódéba. Mondjuk az Ipolyszalka–Letkés átkelőnél. Leparkol előtte, és önkényesen elfoglalja. Már ki is nézte magának a bódét. Van rajta kisablak, ahol régen a fináncok pecsételtek, rossz időben bent ülve, ha nem akaródzott előbújniuk. Még a villanyvezeték is ott himbálózik a bódé tetején!
Egy kisebb ágy talán el is férne benne, legfeljebb meggörnyedve alszik, ahogy eddig is élt, egy székkel és egy felcsapható kisasztallal, asztali lámpával, kétpolcos rendszerrel, kettős állampolgárság nélkül. Határtalan komfort!
A mobilszolgáltatók versenyeznének a kegyeiért, sűrűn váltanák egymást csökkentett roamingdíjjal. Az EU előnyeit két tagországban egyszerre élvezhetné. Az idősebb gépkocsivezetők lelassítanának előtte, szót is válthatnának, némelyik régi beidegződésből még a kabátja belső zsebébe is benyúlna az útlevelét keresve.
A szalkai élelmiszerbolt és a letkési mini-ABC szinte egyforma távolságra van a bódétól. Utóbbiban van egy tolóajtóval elválasztott nemzeti dohánybolt is, erősen szabálysértően. Kuncsaftkor szétnyílik a tolóajtó, vagy be se csukódik az előző vásárló után, az ábécés átugrik, kiszolgál, aztán vissza a zsemlyéihez. Idővel azt is kitapasztalná, melyik boltban mikor kapnak friss péksüteményt, tejet, hol olcsóbb a sör vagy a krumpli. A zöldség és a gyümölcs határtalanul egyszerre érik be mindkét oldalon, szinte egyforma áron. A füge meg a datolya egyik oldalon sem.
A határ, amely egyelőre még nem nyelvhatár, alig 700 méternyire választja el az unicum–sört a borovicska–sörtől, pont félúton áll az őrbódé a két kocsma között. Csak az a fránya 100 éves határ…
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/23. számában.
