Önellátó élelmiszeripar?
Hús-vér ember vagyok, ezért naponta vagyok kénytelen táplálkozni, fedezve szervezetem energiaigényét, nemcsak az életem fenntartására, hanem némi gazdasági plusszteljesítmény felhajtásának reményében is.
Olvasom a világhálón, hogy Szlovákiába naponta kb. 700 kamion külföldi élelmiszer jön be, ez tömegben úgy 21 ezer tonna. A korábban születetteknek: ez nagyjából 4200 teherautónyi ennivaló.
Elképzelni is sok, de már olvasom a davosi 50. Világgazdasági Fórumon elhangzottakat, ahol (modern kifejezéssel) a „karbonsemlegesség“ az egyik fő témája az amúgy semmit, soha meg nem oldó eminens találkozónak.
A szlovákiai 700 kamion nitrid meg CO2 kibocsátása szóba sem kerülhetett (kihagyva a többi környezetszennyező hatást), mert hiszen pl. az USA-ban, de Európában és Kínában is több nagyváros van, amelynek lakossága több mint Szlovákia összlakossága.
Jogos a logikus kérdés, hova tűnik a többi, Szlovákiában gyártott cukor?
Nos, külföldre! Mert
a hazai- és EU-s szabályozás ellehetetleníti a hazai gyártókat és termékeik hazai forgalmazását.
A mai Európai Unióban elképzelhető, hogy a „cukorutaztatás“ csak „papíron“ történik. Az általánosan elfogadott nagyüzemi 8-12 %-os nyereség mellett még mindig megéri az „utaztatás“, mert ennyit idehaza sohasem kapnának a cukorgyártók.
Most ugorjunk egyet a „karbonsemlegesség“ felé: a kamion, átlagban egy 300-800 km-es (vagy több km) út megtétele alatt mennyi környezeti kárt okoz? Miért kell most januárban Marokkóból meg Görögországból padlizsánt behozni, meg avokádót Libanonból és Izraelből? Más „zöldségekről“ nem is beszélve. A korábban születettek tudják, hogy télen almát, meg savanyúkáposztát szokás enni, a paprika-paradicsom majd nyáron lesz. Még sem lett senki skorbutban szenvedő! Sőt...
Hollandia – mint az EU egyik mintaországa – nagyjából ugyanazzal a termőterülettel rendelkezik mint Szlovákia. Az élelmiszer-előállítás területén mégis önellátó, sőt, jócskán jut még exportra is.
A szlovákiai étolajipar a hazai piacon 17%-al van jelen (a hazai Iparkamara adatai szerint), a maradék benzinadalékként csak részben talál piacot, a tejiparban van a legjobb mutató, ez 69%. A többi tejrészesedés mégis magasabb hozzáadott-érték szintjén jelenik meg, pl. a külföldi sajtoknál.
A csallóközi és más helyeken létrejövő (külföldi) nagy sertésfarmok a hazai sertéshús-felhasználásnak csak egy részét termelik ki, a többi behozatal (ne soroljuk, hogy honnan).
Mindamellett a szlovákiai kisebb natúrgazdaságok termelése nem kis része külföldre megy a termelés ökológiai előnyei, minősége és bioetikai értéke végett. A csallóközi „külföldi“ trágyalé pedig nem a holland talajvizet szennyezi...
Ez az ország, amely többmillió embert láthatna el élelmiszerrel, sok más, külföldiek millióinak ad munkát úgy, hogy a hazai termelői haszon rátája nem nulla, hanem negatívba fordul.
Laikus fogyasztói véleményem az, hogy az agrárpiacon addig nem lesz rend, míg meg nem szűnnek az EU-s és más országok gyanús, a kettős mérce tényállását kimerítő mezőgazdasági dotációi.
A kenyér meg a hús ára nem lesz annyi, amibe a valóságban kerül. Ha pedig erre a társadalom egyes rétegeinek nem telik, lépjen életbe a szolidaritás keresztényi elve – szeresd felebarátodat – állami szinten is... Majd kevesebbet dobunk a kukába.
A brüsszeli zöldek pedig ne azzal érveljenek, hogy a szarvasmarhák okozzák a globális felmelegedést, mert állítólag sokat „fin..nak“! Elég volt!
Vegyünk példát némely környező ország mezőgazdaságáról: laikusként is észrevehető a hazai termelés serkentése és állami segítséggel való felemelése.
Persze, ehhez kell egy tudatos fogyasztó is, aki az egy hónappal ezelőtt kamionba rakott paradicsomot mellőzi, és megveszi a friss, hazai csallóközit... Még ha az téli is!
Végül adalékként: a hétvégén egy bevásárlóközpontban végeztem házi feladatomat, végignéztem a kínálatot, és közben mobiltelefonomba mondtam a tapasztalatokat, vesztve ezzel mintegy félórát a drága nyugdíjas időmből. Hát ez a modern technika, hova jutottunk!
Szönciesen: azzal a „ménkű sok“ műanyag csomagolóeszközzel pedig mit kezdünk?
