Olcsó életek, drága háborúk
Vannak, akik bódulatszerű módon imádják a pénzt. Másoknak csak a megélhetéshez kell. Vannak, akik nem szenvednek hiányt belőle, mégis életek százezrein átgázolva mindent megtesznek érte, és vannak, akik akkor is csendben hallgatnak, amikor annyit sem hagynak nekik a sajátjukból, amennyi egy szerény jövőhöz kell. A jövőt viszont csak az utóbbiak alkothatják meg.
Az európai uniós tagállamok vezetőinek csütörtökön és pénteken az íroroszági Dublinban sorra kerülő csúcstalálkozóján – mint már annyiszor korábban – ezúttal is a mi jövőnkről és a mi pénzünkről hoznak majd döntést, talán ismét a semmilyen demokratikus felhatalmazással nem rendelkező brüsszeli urak kottája alapján. Arról is, hogy az európai átlagembernek újabb 45 milliárd eurót vegyenek ki a zsebéből egy olyan háború további pénzelésére, amelynek ő csak a vesztese lehet. Ez idáig „csak” pénzében, de lehet, hogy holnap már vérében is.
Az Ursula von der Leyen és Friedrich Merz féle politikusokat sem eddig nem érdekelte, és eztán sem fogja az európai adófizető, de az ukrajnai húsdaráló mögött álló befektetési terv hátteréért életével fizető ukrán sem. Ha ugyanis érdekelné őket, akkor a valós és mihamarabbi megoldást keresnék, nem pedig a vérgőzös folytatást pénzelnék, parazita módon a mi jövőnk kárára és azt teljesen figyelmen kívül hagyva.
Európa az elmúlt négy és fél évben több százmilliárd eurót fizetett ki Volodimir Zelenszkij egyértelműen és mélységesen korrupt aranybudis rezsimjének egy olyan háború folytatására, amely emberek százezreinek halálában bűnrészes, még akkor is, ha a háborút nem ők kezdték. Ugyanis akármilyen volt is kezdet, a holnap csak akkor lehet esélyes, ha még azelőtt tesznek érte, mielőtt annak opciója is elmúlik. Bármi áron. És a „bármi áron” ebben a kontextusban nem a pénzt jelenti.
Apropó pénz. Andrej Babiš cseh miniszterelnök legutóbbi összegzése szerint a háborús konfliktus kezdete óta Ukrajna közvetlen vagy más formában már 520 milliárd eurót kapott Európától és más donorjaitól. Egy akkora összegről van szó, amelyet egy – jó esetben - havi egy-kétezerből gazdálkodó nem is igazán tud értelmezni.
Nem is csoda, hiszen, nem csak ez az összeg, hanem „csupán” az a 45 milliárd euró, amelyről a következő két nap során döntés születhet, akkora pénzmennyiség, amely felfoghatatlan annak az embernek, aki a benzinkúton napi szinten azt szemléli, hogy vajon ismét hány centtel lett drágább a nafta vagy a benzin.
Csak az érdekesség kedvéért és a nagyságrend érzékeltetése miatt, nézzük mennyi az annyi?! 45 milliárd eurót, felületes számításaink szerint, 500 eurós bankjegyekben hozzávetőleg másfélszáz extra nagy utazóbőröndbe lehetne bepakolni. Ha úgy tetszik, mintegy negyven mázsa papírról lehet szó. Tehát körülbelül négy tonna papír az alapára egy újabb évnyi háborúnak, néhány százezer emberéletnek és nem utolsó sorban a befektetési piacok érdeklődésének és reményeinek további fenntartásának.
Undorító megközelítés? Igen, valóban az, de sajnos a valóságot tükrözi. Azt a valóságot, amelynek sajátosságai felett a döntéshozók már meg sem állnak. Azok a döntéshozók, akiknek a vérbefojtott életek csak számok és még annyira sem érdekesek, mint azok a választók, akik legfeljebb csak egy olyan átlagszámot képviselnek, amennyi pénzt rá kell költeni a meggyőzésükre egy-egy választás előtt. És ebben az összefüggésben osztva és szorozva a háború egy kicsit drága, viszont az emberélet még mindig olcsó. A profit viszont ár-érték hatékony. Egyébként pedig szép holnapot!
