A vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést még a tavalyi év végén írta alá a község.
Fico: Egyes folyamatok most blokkolva vannak, de a kormányprogram elfogadása után szabad lesz a kezünk
Luxemburgi megoldás: Magyarország csak akkor kapja meg az őt megillető pénzt, ha támogatja Ukrajna finanszírozását.
A republikánus többség nem fogja támogatni Joe Biden elnök mindkét országnak együtt szánt 106 milliárd dolláros segélycsomagját.
A város már korábban kidolgozta azokat az irányelveket, amelyek alapján segítséget nyújthat a nehéz szociális helyzetben levőknek.
Nagy István magyar agrárminiszter a mezőgazdasági ágazat legnagyobb kihívásairól és a megoldási lehetőségekről.
Zelenszkij szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött, de részleteket nem árult el.
Az eddig felhasználatlan uniós támogatásokból mintegy 800 millió eurótól eshet el az ország – jelentette ki szerdai közös sajtótájékoztatóján Ódor Lajos kormányfő.
Bátka község nem használja fel a csatornahálózat bővítésére kapott 1,2 millió eurós uniós támogatást.
Az új digitális technika beszerzéséhez kért támogatást a tanulók vagy törvényes képviselőik június végéig igényelhetik.
Valášek szerint Vlagyimir Putyin nem törekedik a békére.
A város 137 448 euró vissza nem térítendő állami és uniós támogatást kért, a város önrésze közel 12 ezer euró, és a további költségeket is fedezi.
50 millió euróval emelkedik az iskolák működési normatív támogatása, ez összesen 23 százalékos növekedést jelent.
Ezenkívül Szlovákia 30 darab BVP-1-es gyalogsági harci járművet ajándékozott Ukrajnának, amelyekért 15 Leopard 2A4 típusú harckocsit kap Németországtól.
Ambrela: Szlovákia 2021-ben sem közelítette meg azt a vállalását, hogy a GDP 0,33 százalékával járul hozzá az együttműködéshez.
Bizonyos feltételek mellett akár 19 ezer eurót is kaphatunk szigetelésre vagy ablakcserére.
Pénz áll a házhoz.
A szlovák katolikus egyház anyagilagis hozzájárul az ukrajnai menekültek megsegítéséhez.
A kormány rendelete alapján az új lakhatási támogatás összege a menekültek számára 22 euró lesz egy felnőtt és 11 euró a 15 év alatti gyermekek esetében.
A preambulum különös jelentősége abban rejlik, hogy „a Szlovákiában élő magyarok nemzeti öntudatáról” beszél. Nem kisebbségről, nem nemzetiségről, hanem a Szlovákiában élő magyarok nemzeti tudatáról.
Több millió euró állami támogatással lehetne fékezni az áremelkedést.
A támogatás az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függés fokozatos megszüntetése mellett középtávon hozzá fog járulni az ársokkok enyhítéséhez, egyebek között azáltal, hogy felgyorsítja az EU zöld átállását.
Ne partizánkodjunk! Várjuk meg a hivatalos jelentéseket, amelyeknek föltétlenül hinni lehet!
Márciusi előadásainak bevételét nyilvános gyűjtés keretében a háború elől menekülőknek ajánlja fel.