Több pénz jut kollégiumok építésére és felújítására az Állami Lakásfejlesztési Alapból
Új lehetőségekkel bővül az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) támogatási rendszere: mostantól középiskolai és felsőoktatási kollégiumok építésére, vásárlására, hőszigetelésére és korszerűsítésére is igényelhető támogatás. A cél a diákok és hallgatók lakhatási körülményeinek javítása, valamint a férőhelyek bővítése. Az erről szóló törvénymódosítást Peter Pellegrini köztársasági elnök írta alá.
A támogatásokért a megyei önkormányzatok és az állami felsőoktatási intézmények pályázhatnak. A változás célja, hogy rugalmasabban lehessen reagálni a diákok elhelyezésével kapcsolatos igényekre.
– közölte a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériuma, amely alá az ŠFRB tartozik.
A kedvezményes hitelből nemcsak új kollégiumok építése, hanem meglévők korszerűsítése is finanszírozható. Kollégium vásárlására abban az esetben van lehetőség, ha az épület új – vagyis a használatbavételi engedély kiadásától nem telt el három évnél több. Az alap emellett támogatja a műszaki felszerelések beszerzését, valamint az építkezésekhez szükséges telkek megvásárlását is.
A törvénymódosítás nemcsak a támogatási célokat bővíti, hanem az ŠFRB működési kiadási limitjét is emeli: az eddigi 5 százalékról 7 százalékra nő a keret. A minisztérium tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert megnövekedett az érdeklődés a támogatások iránt, emelkedett az alap munkatársainak száma, és új költségek is jelentkeznek – például 2025 januárjától bevezetik a tranzakciós adót, emellett változnak az áfa-szabályok is.
Az intézkedés célja, hogy hosszú távon fenntartható és minőségi lakhatást biztosítson a diákok számára, miközben az ŠFRB rugalmasabban tud reagálni a növekvő igényekre és gazdasági kihívásokra.