Nyugdíj vagy nyögdíj?
Ez itt a kérdés, kedves Olvasóink. Merthogy napok, sőt hetek óta megy a politikai csatározás az ügyben, vajon meg kell-e szabni a nyugdíjba vonulás felső korhatárát, vagy sem? Jogában áll-e a tisztes munkában megőszült hatvanasnak tudni, mikor jön el az a várva várt nap, hogy végre nyugdíjba mehessen?
A politika mindig is imádott tőkét kovácsolni az olyan, mindenkit érintő, kényes témákból, mint a nyugdíj. Hisz nincs olyan ember ebben az országban, akit ez előbb vagy utóbb ne érintene. A legnagyobb kormánypárt a „plafonozás”, vagyis a felső korhatár megszabása mellett kardoskodik, mondván, úgy tisztességes, ha az ember tudja, mikortól teheti le végre a lantot, és élvezheti a jól megérdemelt, bár sok esetben szégyenletesen alacsony nyugdíjat. Andrej Danko és az SNS ugyan egyetért a nyugdíjkorhatár 64-65 évre való maximálásában, de köti az ebet a karóhoz az ügyben, hogy a több gyermeket vállaló nők számára lehetővé kell tenni a korábbi nyugdíjba vonulást.
A Most-Híd viszont nem támogatja koalíciós partnere alkotmánytörvény-javaslatát. Szerinte a felső korhatár „bebetonozása” azért sem szerencsés, mert senki sem tudhatja, milyen lesz az ország gazdasági és demográfiai helyzete 2035-ben… Ők amellett vannak, hogy az embereknek legalább öt évvel a nyugdíjaztatásuk előtt tudniuk kellene, mikor jön el számukra az aktív élet vége. Hogy rá tudjanak készülni, tervezni tudják öregkorukat. Mondhatnánk úgyis, hogy megpróbáljanak egy kis tőkét felhalmozni, aranytartalékot képezni a rájuk váró nehéz időszakra, amikor zuhanásszerűen fog csökkenni a havi bevételük…
Az OĽaNO és a Sme rodina el tudják képzelni, hogy támogatják Ficóék javaslatát, de csak akkor, ha a nők nyugdíjba vonulásánál tekintetbe lesz véve, hány gyermeket neveltek fel. Nem lesz tehát könnyű alkotmányos többséget szerezni a parlamentben a törvény elfogadásához.
Akárhogy is csűrjük-csavarjuk a dolgot, mégiscsak egy dolog jön le ebből az átlagember számára. Nincs megoldva, miből is fogják fizetni a jövő generációk nyugdíját. Nyílt titok, hogy már a mostani nyugdíjasok járandóságát is csak kínkeservesen lehet előteremteni. A demográfiai mutatók pedig semmi jóval nem kecsegtetnek. Szlovákia Európa talán leggyorsabban elöregedő országa. A képlet egyszerű, elég egy-két évtized, és több lesz az eltartott, mint az eltartó. Baj az is, hogy tovább élünk, mint szüleink és nagyszüleink, ráadásul életünk utolsó éveit sokszor már csak mások segítségére szorulva tudjuk végig evickélni….
Hát ezért is van szükség a nyugdíjkorhatár folytonos, lassan egekig való emelésére… Meg azért, mert kevés gyermek születik. A fiatalok már nem olyan merészek a gyermekvállalásban, mint eleik. Talán, ha végre nálunk is lennének családsegítő állami programok, különböző kedvezmények, többen be mernék vállalni a második, ne adj Isten, a harmadik vagy negyedik gyermeket is.
A minap egyik ismerősöm azt mesélte, a kalkulációk szerint a mostani óvodások és iskolások várhatóan 71 éves korukig fognak dolgozni. Még elképzelni is rémes. Tessék csak belegondolni, mondjuk, hogyan bírna dolgozni egy ennyi idős nő a geriátriai osztályon. Hogy bírná felültetni, emelgetni a járó- és mozgásképtelen betegeket?
Szóval, megáll az ész! Szlovákia ugyanis nemcsak a leggyorsabban elöregedő, de a legkorábban megbetegedő emberek országa is. Nálunk nagyjából az ötvenes évek elején, derekán már szinte csak nagyítóval lehet olyan embert találni, aki nem szed valamilyen gyógyszert magas vérnyomásra, szívpanaszokra vagy más egészségügyi problémára. Míg anyáink még 54-55 éves korukban mehettek nyugdíjba, mi, a mostani középkorú generáció, már minimum 10-11 évvel később. És ami a legrosszabb, könnyen lehet, hogy még annyi nyugdíjunk sem lesz, mint nekik.
