2021. április 8., 08:21

Nyugaton lassan(?) életveszélyessé válik a "woke" őrület

A nyugati világban uralkodó "woke" (szó szerinti fordításban felébredt, de a felvilágosult talán találóbb kifejezés) kultúrának vannak kifejezetten mulatságos vadhajtásai (például, amikor egy afroamerikai költőnő versét nem fordíthatja le fehér költőnő), és vannak egészen veszélyesek is, amelyekkel szemben kutya kötelességük a normalitás talaján szilárdan állóknak tiltakozniuk (például az USA-ban divatos szexuális érzékenyítés óvodások körében, esetleg ez a holland tévéműsor). A United Airlines légitársaság legújabb húzása mindkét kategóriát bőségesen kimeríti.

Az ilyen ügyekre igen fogékony, Moszkvához húzó, emiatt hol fenntartásokkal kezelendő, hol meg üdítően píszí-mentes hírportál, az RT számolt be arról a Twitter-bejegyzés formájában elkövetett ámokfutásról, mely gyönyörűen szemlélteti a jólétbe és nyugalomba belehülyült nyugati világ  esszenciáját.

A bejegyzés szerint, mivel a cég nagyon fontosnak tartja a sokszínűséget, így szeretné, ha pilótái körében is tükröződne az, ami az utasai körében már régóta szembetűnő, a szent és sérthetetlen Diverzitás (a nagy betű szándékos). Erre pedig nem kínálkozik jobb megoldás, minthogy a következő tíz évben kiképzendő 5000 pilótát egy előre meghatározott kvóta alapján szerződtetik, 

legalább 50%-uk nő, illetve színes bőrű lesz a cég tervei szerint. Ha a fene fenét eszik, akkor is!

A United által kiadott közleményben ráadásul arról írnak, a program mindenkit szeretettel vár, bármilyen előképzettséggel is rendelkezzen a jelentkező, ha megfelel a követelményeknek (amelyek között immár a bőrszín és a lábközi anatómia is ott szerepel majd), pilótát faragnak belőle. Jogosnak tűnhet az ellenvetés, hogy, ha valaki nem megy át a vizsgákon, úgy sem lesz belőle pilóta, így sem a biztonságunk, sem a Diverzitás csorbát nem szenved. Csakhogy vegyük észre a bökkenőt! Ha már a kiválasztásnál pozitív diszkriminációt alkalmaznak egy olyan területen, amelyen eleve nem lenne szabad, mi a garancia arra, ugyanez nem történik majd meg a vizsgákon. 

Jelen állás szerint a United Airlines-nak nagyjából tizenkétezer pilótája van, 7%-uk nő, 13%-uk pedig "színes bőrű". Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, nem tudni, általánosan minden nem fehér emberre használják a kifejezést az Egyesült Államokban, hogy az United csak az afroamerikaiakra gondolt-e, nem tudjuk.

Önmagában a pozitív diszkrimináció természetesen nem feltétlenül rossz dolog, egy kisebbség esetében pláne nem. Semmi baj nincs azzal, ha bizonyos pozíciók (ezek általában kényelmes tudományos kutatói állások, uránbányákban ritka az ehhez hasonló, inkluzivitási program) betöltésére támogatni, ösztönözni akarják a nőket, esetleg a faji kisebbségeket. A baj akkor van, ha ez kontraproduktívvá válik, ha valaki nem képességei, érdemei alapján, hanem bőrszíne vagy kromoszómaösszetétele miatt kap meg egy pozíciót, pusztán azért, mert fehér, fekete, nő, férfi, bal- vagy jobbkezes.

Ennél is nagyobb probléma, hogy jelen esetben egy olyan pozícióról van szó, amelyben emberéletekért kell felelni. 

Az erőltetett egyenlősdi, az érdemek helyett a nemi vagy faji hovatartozás alapján történő szelektálás még úgy is óriási hülyeség, ha belátjuk, kisebbségiként szinte biztosan hátrányból indul az ember (ezt pont itt Felvidéken felesleges magyarázni). Talán kissé túlegyszerűsítő a problémafelvetés, de a helyzet abszurditását remekül szemlélteti, hogy, nem tudni, mi lesz azokkal a nem színes bőrű és nem nőnemű pilótajelöltekkel, akik bár a vizsgán jobb teljesítményt nyújtanak, értsd: életben tartják az utasaikat és levegőben a gépet, de a kvóta miatt kiszorulnak a légitársaságtól. 

A jelenséggel ráadásul nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy nincs vége! Hossza se...

Ahogy a divatos, haladár szociológusok a kisebbségi (vélt vagy valós, ez most mindegy) sérelmeket folyton interszekcionálják, azaz egyre apróbb részekre osztva tulajdonképpen megsokszorozzák, úgy lehet majd a kisebbségi státuszt és az ezzel járó előnyöket is a végtelenségig osztani. Most a nők és a színes bőrűek kapnak ötven százalékot, tíz év múlva talán a homoszexuális, színes bőrű nők 25-öt, majd újabb évtizedek múltán a homoszexuális, színes bőrű, csonka családban felnőtt nőknek járhat alanyi jogon mondjuk 12,5%-nyi hely az egyik légitársaság pilótaképzésében, s akkor a balkezeseket érintő rendszerszintű elnyomásról még egy szót sem ejtettünk (azt ugye mondanunk sem kell, az ilyet meg kell szüntetnünk az elnyomó struktúrák azonnali felszámolásával).

Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy mára odajutottunk, nem csak a szerelemvonatból, az őrület charterjáratáról sincs kiszállási lehetőség.

Kérjük, csatolják be biztonsági öveiket!