Nyitnikék
A húsvét benne van a levegőben, a levegő benne van húsvétban. A húsvétban együtt van jelen Jézus feltámadásának csodája és a természet tavaszi újjászületésének a körforgása. A természet tavasszal összekapaszkodik a Megváltóval, és mindkettő szinte egyszerre feltámad. Vajon a természet támasztja fel Jézust, vagy Jézus a természetet? Vagy mindkettő önmagát?
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Érzékletes magyar kifejezés, a 40 napos böjt után újból engedélyezett húsfogyasztásra utal: a hús magunkhoz vételének első napja a hosszú böjt után.
A keresztény világ ilyenkor Jézus halálának és feltámadásának szentségére emlékezik. Elmúlás és élet együtt, kéz a kézben, a feltámadásba vetett hittel.
Nem véletlen, hogy egy ünnep sincs annyira összefonódva a „világmindenséggel”, vagyis az égitestek járásával, mint ez az ünnep. A húsvét naptári idejét ugyanis minden évben a hold állása határozza meg. 325-ben, a niceai zsinat a napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapban határozta meg húsvét idejét. És ha innen visszaszámolunk 40 napot, az lesz hamvazószerda, vagyis a farsangi nagy lakomák vége, a nagyböjt kezdete, illetve, ha előre számolunk 50 napot, az pedig pünkösd. Annak az ünnepe, hogy a Szentlélek leszállt az apostolokra és megalakultak az első keresztény gyülekezetek. A húsvét és a pünkösd is mozgó ünnep tehát, az előbbi mindig március 22-e és április 25-e közé, az utóbbi május 10-e és június 13-a közé esik.
Szerencsés kiválasztottak azok, akik egyforma közelségben vannak a természettel és Isten fiával is. Az emberiség békéjének megszállottjai csodaként élik meg minden évben a tavaszt és szívből tudnak örülni Jézus feltámadásának is.
Ilyenek voltak a reneszánsz művészemberei, akiknek éltető forrása volt a természetimádat, életszeretet, a szerelem, az emberközpontúság és a harmónia. Mindennek mértéke az ember volt, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest.
Aki feltámad, az újjászületik. Aki hisz a feltámadásban, szintén! A reneszánsz emberek, mint Michelangelo, Leonardo da Vinci vagy Balassi Bálint az égről a földre tekintettek. Nem voltak már annyira szigorúan vallásosak, mint a középkorban, nem akartak folyton szenvedni a mennybe jutásért, hanem békében és nyugalomban akarták élvezni a valós életet itt a földön, amíg tart.
Vannak korok, amikor eltorzul a valóság és háttérbe szorul a természetesség is. Az a természetes, ha az emberek békében élnek, és nem háborúban, nincs öldöklés, mert az erőszak minden formája természetellenes.
Most viszont oly korban élünk, amikor a hatalom és a pénz megszállottjai érdekeiknek megfelelően igyekeznek még a háborút is elfogadhatóvá tenni, terjeszteni és beépíteni sajátságos értékrendjükbe.
Nem riadnak vissza a hagyományos társadalmi szerepek – aminek az alapja a férfi és nő házasságán alapuló család – megkérdőjelezésétől sem. Erőszakos módon már iskoláskorban igyekeznek bizonytalanságot kelteni a gyerekek saját identitásával kapcsolatban, a nemváltást természetes önmegvalósításként állítják be. Nem akarják tudomásul venni, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
A háború és a gender is tehát durva beavatkozás a természet rendjébe, mindkettő természetellenes. De a természet nem hagyja magát, újjászületik. Meglásd!
Nem is érdemes több szót fecsérelni a természet- és béketiprókra! Szabó Lőrincre viszont annál érdemesebb odafigyelni, mert versében elmondja a holnap üzenetét, a hitet, a vágyat fütyülte szét, kinyitotta a föld örök szívét: Nyitni kék, indulok,/nyitni kék,/fog az én szívem is nyitni még./Nyitni kék! Ébred/a hegy, a völgy,/tudom, mire gondol/a néma föld.
Megjelent a Magyar7 2025/15-16. számában.
