2026. november 20., 18:22

November 17-e, a lefokozatlan ünnep

Bár közhelynek számít, a demokrácia és a szabadság nem magától értetődő. Ezekért az értékekért újra és újra meg kell harcolni, meg kell védeni őket, és ha szükséges, ismét ki kell vívni a szabadságunkat.

bársonyos forradalom_dunaszerdahely
Fotó: Wikipedia

Az én generációm már nem élte meg 1989-et és a rendszerváltást, így talán joggal jelenthető ki, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról: a mai jólétünket és szabadságunkat bizony a szüleink generációja harcolta ki. Ezért óriási köszönet jár nekik, hiszen sokan közülünk fel sem tudják fogni, milyen lehetett az előző rendszerben élni. Arról a világról leginkább a történelemkönyvekből szerezhettünk ismereteket, a szabad gondolkodás és a szólásszabadság korlátozása, a cenzúra, a besúgások, a fekete autók és számos más fogalom, amelyeket az én generációm már csak a tankönyvekből vagy régi videófelvételekről ismer. Jól is van ez így. Mindez a múlt öröksége, és ott is kell maradnia.

Éppen ezért értetlenül állok azok előtt a kijelentések előtt, amelyek szerint november 17-e mára kiüresedett, okafogyott ünneppé vált, amelyben mindenki csalódott, és amelyet már csak az idealisták, a jó sorban élők, illetve a nagytőkések ünnepelnek. Ez azonban egyáltalán nincs így.

Nagyon is él az emberek tudatában, hogy mit sikerült kiharcolni 1989-ben. Sokan pontosan tudják és érzékelik, milyen könnyen elveszíthetjük a szólásszabadságot és a demokráciát. Nem is kell ehhez sok: elég, ha egy olyan agresszor van a szomszédságunkban, mint Oroszország. Éppen ezért aligha kell külön hangsúlyozni, mennyire fontos elítélni a szomszédunkban dúló háborút.

Persze a rendszerváltást sem élte meg mindenki pozitívan. Bizonyára akadtak kudarcok, csalódások, szertefoszlott remények és lerombolt ideálképek. De vajon melyik társadalmi rendszer tökéletes?

Tévedés azonban pusztán abból kiindulni, hogy 1989 után nem lett több pénz a pénztárcánkban, nem gazdagodtunk meg, és nem váltunk egyik napról a másikra Nyugattá. November 17-e ugyanis nem erről szól. És az sem igaz, hogy mindezek miatt olyan fogalmak váltak volna szitokszóvá, mint a demokrácia, a pluralizmus vagy a liberális demokrácia.

Azokat az értékeket, amelyeket 1989-ben sikerült kiharcolni, nem lehet pusztán anyagi javakban és jólétben mérni. Ezek a modern polgári társadalom alapvető emberi értékei. Egy olyan társadaloméi, amelyben toleráljuk az eltérő véleményeket, és elfogadjuk a másként gondolkodókat. Még azokat is, akik legszívesebben eltörölnék ezt az ünnepet, és a tekintélyelvű, autokrata rendszereket éltetik. Ebben a szélsőjobb és a szélsőbal akár kezet is foghat egymással. Az olyan politikusok kijelentései pedig, mint Ľuboš Blaháé, aki sorosista és nyugati puccsnak nevezte 1989-et, egyszerűen nonszenszek.

Azt is tudjuk, hogy Robert Fico nem véletlenül fosztotta meg november 17-ét az ünnepnap jellegétől. Ő maga korábban azt állította, hogy észre sem vette a rendszerváltást, máskor pedig puccsként beszélt róla. De hiába igyekszik eltörölni, elfeledtetni, vagy azt a látszatot kelteni, hogy 1989 novembere csupán néhány véleményformálónak és az ellenzéknek fontos. Az emberek nem felejtenek. Ahogyan most, úgy a jövőben is ott lesznek az utcákon, és akkor is emlékezni fognak, amikor november 17-e ismét munkaszüneti nappá válik. Mert nem november 17-ét fogják elfelejteni az emberek, hanem idővel Robert Ficót.

Megosztás
Címkék