2018. november 17., 07:30

November 17-e, a közönybe fulladó ünnep

Mind több érv szól amellett, hogy mára történelemmé lett a közel három évtizede hátunk mögött hagyott államszocialista múlt, s vele együtt az azt lezáró, bársonyosnak mondott forradalom.

november 17
Fotó: Wikipedia

Az évforduló jó alkalom a honnan indultunk, és hová jutottunk kérdésének felvetésére, lehetőséget ad a válaszok megfogalmazására. November 17-e állami ünnep, egyszersmind a szabadságért és a demokráciáért folytatott harc emléknapja – mégis gyanítom, Szlovákia polgárai közül csak a kisebb hányad tudna jelentést, tartalmat társítani ehhez az ősz közepi munkaszüneti naphoz.

Aki nemcsak megélte, de átélte a huszonkilenc évvel ezelőtti novemberi napokat, miközben nosztalgiával réved a már nem is olyan közeli múltba, talán keserűséget érez a bársonyos forradalom évfordulóját övező közönyt tapasztalva.

Nem egyszerűen az ünnepek sorsa érte utol november 17-ét, nem szelídült a mi augusztus 20-ánkhoz hasonló piros betűs hétköznappá, a bársonyos forradalmat Szlovákia talán soha nem érezte igazán a magáénak.

Szlovákiában a szabadság első mámora hamar elmúlt, átadta helyét a nemzeti önrendelkezés követelésének, az addig mesterségesen visszafojtott nacionalista indulatoknak.

November 17-e piros betűs nap ugyan, de a szlovák nemzet sokkal inkább magáénak érzi január 1-ét, az önálló államiság évfordulóját, mint a bársonyos forradalom emléknapját.

A novemberi napok idealizmusa nem állta ki a gyakorlati politika próbáját. A forradalom vágóképein feltűnő arcok többségében néhány hónap, legfeljebb néhány év alatt eltűntek a politika színpadáról, helyükre már nem idealisták léptek. A bársonyos forradalom idején néhány hónap erejéig még hinni lehetett benne, hogy nem szükségszerűen nemzetállam épül majd az államszocialista rendszer romjain. Utóbb kiderült, a rendszerváltoztatás idején megfogalmazott vágyak közül nagyon sok illúziónak bizonyult.

Ma már világosan látjuk, Csehszlovákia abban a pillanatban vált anakronizmussá, amikor az első illúziók szétfoszlása után kiderült, hogy sem a csehek, sem a szlovákok nem kívánnak tovább közös államban élni.

1989 után a gazdaságilag fejlettebb Csehország tehertételt látott Szlovákiában, amely lelassíthatja Prága euroatlanti integrációját. Szlovákia a nemzeti önrendelkezés mámorában hosszú éveket vesztegetett el, hogy aztán annál látványosabb felzárkózás vegye kezdetét az ezredfordulót követően.

A gyors ütemű felzárkózás ellenére, sem a lakosság jelentős része, sem a politikai osztály tekintélyes hányada nem zárta igazán szívébe november 17-ét. Előbbire magyarázat a máig ható nosztalgia a teljes foglalkoztatottság és az erősebb lábakon álló szociális védőháló – egyszóval a koraszülött, gazdaságilag nem megalapozott szocialista jóléti állam iránt, utóbbi pedig azt bizonyítja, hogy a szlovák politikusok nagy része lélekben inkább ´93-as, mint ´89-es. A „tátrai tigris” önmaga sikerét nem a csehszlovák demokrácia gyökereiből, hanem a nemzeti önrendelkezés által felszabadított energiákból eredezteti.

November 17-ére emlékezve ellentmondásos helyzetben van a felvidéki magyar társadalom. A Trianon óta kanyargó kisebbségi lét útvesztőiben az ideszakadt magyarságnak kevés pozitív élménye kötődik a csehek és szlovákok közös történelméhez. A bársonyos forradalom ilyen lehetne.

Azok a napok azt a reményt hordozták, hogy a kommunista pártállamot lebontva a szlovákiai magyarság annyi hányattatás után valódi hazára lelhet egy polgári elven szerveződő szabad és demokratikus Csehszlovákiában.

Az 1993 utáni Szlovákia, bár számos elemében megfelel egy modern polgári jogállamnak, a nyolcvankilenc után valósággá vált szabadság és demokrácia után sokszor fosztóképző kívánkozik ebben az országban.

Kisebbségben élő magyarként, az önállóság két és fél évtizede alatt, több ízben is megtapasztalhattuk, hogy a nemzetállami paradigma szétfeszíti a jogállami kereteket.

Közel három évtizeddel a rendszerváltoztatás után a szlovákiai magyar nemzeti közösség nemcsak mély demográfiai hullámvölgyben van, hanem az általa lakott régiók egy részének gazdasági lecsúszása tovább élezi az eddig is meglévő társadalmi feszültségeket, esetenként talajvesztéssel, az identitás feladásával fenyeget.

Megosztás
Címkék