2022. június 17., 10:39

Novák Katalin üzenete a cseheknek

Alig telt el egy hónap, és az újonnan beiktatott magyar államfő máris munkához látott.

Novák Katalin
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Tiszteletét tette Lengyelországban, Németországban, és legutóbb a szintén fontos szövetségi partnerénél, Csehországban. A protokollnak megfelelően először a cseh köztársasági elnökkel, Miloš Zemannal találkozott, de a cseh kormányfővel, Petr Fialával is eszmét cserélt. Fontos, hogy egy ilyen háborús helyzetben folyamatosan egyeztessenek a szomszédos országok. Különösképpen érvényes ez akkor, amikor a V4-es országok egysége, ha látszólag is, de az orosz–ukrán háború kapcsán mintha megbomlott volna. Külső szemmel nézve eltér a cseh és a magyar narratíva, a nyugati sajtó olvasatában leegyszerűsítve ez úgy hangzik, hogy Csehország egyértelműen elítéli a háborút, és nevén nevezi az agresszort, addig Magyarország egyfajta hintapolitikát folytat, és nem mer állást foglalni. Valóban így lenne? Tévedés. 

Magyarország és Csehország egységes álláspontot képvisel, sőt még az oroszellenes szankciók kapcsán is közösek a két ország lépései.

A különbség csupán az, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, és azt sem engedélyezi, hogy területén keresztül fegyvereket szállítsanak a háborús övezetbe. Ám Novák Katalin az élő példa arra, hogy rácáfoljon a nyugati sajtó tévedésére, jobban mondva félrevezető állításaira. A beiktatását követően ő maga mondta ugyanis, hogy

egyértelműen el kell ítélni a háborút, az agresszort pedig nevén kell nevezni. És megnevezte Oroszországot.

Ezenkívül egyértelművé tette, hogy Magyarország nem semleges, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz. Adódik tehát a kérdés, mi kellene még ahhoz, hogy a Nyugat elismerje, Magyarország nem hátrál ki a nyugati szövetségből, megbízható partner, és mindent megtesz az Ukrajnából érkező menekültekért? 

Talán nem is kell ezt bizonygatni, de érdemes sokszor elismételni,

mert Magyarország nemzetközi megítélésén javíthatnak az olyan kijelentések, mint amilyenek elhangzottak a magyar államfőtől.

No meg persze szükségesek a partnerországokban tett látogatások. Novák Katalin nagyon fontos és őszinte üzenettel köszöntötte a cseheket: Csehország számíthat Magyarország segítségére. 

Vizsgáljuk meg Novák Katalin kulcsfontosságú üzenetét!

A magyar államfő szerint Csehország, de valamennyi visegrádi ország számíthat Magyarországra, az egész visegrádi kapcsolatrendszer számíthat Magyarországra. Folytatva a gondolatot, Magyarország a cseh pragmatizmusra számít, hiszen az év másik felében Prága veszi át az unió soros elnökségét Franciaországtól. Ez tehát a magyar államfő első három külföldi útjának a logikus magyarázata:

először a legfontosabb baráttal, másodszor a legfontosabb gazdasági partnerrel találkozott, harmadszor pedig a közösséget a következő fél évben vezető országba látogatott.

Mondhatnánk, így kell ezt csinálni, ha nem tudnánk, hogy a prágai utat nem Novák Katalin, hanem a cseh államfő kezdeményezte. Így egy picit más megvilágításba kerül a látogatás, hiszen tudjuk, az unió elnöki posztján Csehországnak is nagy szerepe lehet a Magyarországgal kapcsolatos uniós eljárások, büntetések pénzmegvonások további alakulásában. 

Magyarország kiharcolta, hogy a Barátság kőolajvezetéken szállított orosz olajra ne vonatkozzanak az uniós szankciók. Remélhetőleg ezt a segítséget Csehország nem felejti el, és viszonozza a jövőben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.