Nem akarok gyereket

Szívemet mindig mintha megfacsarnák, valahányszor ezt a kijelentést hallom. Nem vagyok vele egyedül. Az idősebb generáció tagjai, a többgyermekes anyák, a nagymamák értetlenül állnak a jelenség előtt. Milyen nő az, aki nem akar anyává válni?

Nem akarok gyereket, mert ez nem lehet elvárás velem szemben. Úgy élem az életemet, ahogy nekem tetszik, nem fér bele a gyerek, vallja büszkén a negyvenes éveiben járó sztárocska… Mintha még mindig huszonéves lenne, miközben az a bizonyos vonat már elsüvöltött mellette messzire… Nem akarok gyereket, mert a világ a pusztulás felé tart, mert jön a világvége, mert jó nekem, nekünk így…

Ilyen és ehhez hasonló érvelést naponta hallunk, mi több olvasunk, mert ugyebár, a sajtó jó része is azt kürtöli világgá, a nők szabadon dönthetnek.

Ezt még megfejelik olyan témákkal, mint például, hogyan teszi tönkre a terhesség a nő testét, mellét, hogy mennek gallyra a párkapcsolatok a gyermek születése után, milyen sokan szenvednek szülés utáni depresszióban. És ugyebár itt vannak még a horrorisztikus szüléstörténetek… Ha egy fiatal nő ilyet olvas, naná, hogy úgy gondolja, ez neki nem buli. Maradjon akkor inkább csak a pasizás meg a szórakozás. Legyen csak dolce vita!

El kell gondolkodnunk, de erősen. Akkor, amikor az újonnan épülő családi házakba már nem terveznek gyerekszobát. Van helyette gardrób meg dolgozószoba, hobbiszoba, meg amit még el tudunk képzelni…. Ilyenkor csak nyel egyet az ember, és azt gondolja, eltelik pár év és a puccos lakás sivár, élettelen marad… Steril szobák, ahol nincs gyerekzsivaj, babakacagás. Otthonnak lehet egyáltalán nevezni az ilyet?

Merthogy illetlenség manapság már rákérdezni is, hogy mikor jön a pici, szeretne-e gyermeket a fiatal pár.

Persze azért vagyunk annyira tapintatosak, hogy ott, ahol néhány évig csak nem jön a gyermekáldás, már nem érdeklődünk. Úgy sejtjük, valami galiba lehet, nem akarunk fájdalmat okozni. De mikor a mámoros lagzis hangulatban az ifjú feleségtől megkérdezik, mikor jön a kis trónörökös és azt válaszolja, nem lesz gyerek, én bizony nem szülök, riadtan néznek egymásra a nászasszonyok… Micsoda? Nem lesz unokánk?

Olyan korban élünk, mikor a fiús anyukák rettegve várják, milyen nő csavarja el gyermekük fejét. Olyat lenne jó találni, aki majd szeretne anyuka lenni. Ha nem is rövid időn belül, de talán néhány év múlva. A lányos anyák meg egyre szomorúbbak, ha harmincas éveikben járó lányaik még mindig szinglik, vagy ha van is párjuk, egyre csak odázzák a babázást… Az ember eldobja az agyát, mikor olyat hall, hogy a fiatal pár először egy kutyát vesz magának, és ha azzal elboldogulnak, akkor talán bevállalják a gyermeket is… Bármennyire is szeretjük a kutyákat, azért meredek összehasonlítani ezeket egy kisgyermekkel.

Sarkaiból fordul ki az a világ, ahol nem születnek gyermekek. Az élet továbbadása a természet egyik legfőbb törvénye.

Minden élőlény ösztönösen tudja ezt és teszi a dolgát. Szaporodik. Csak az ésszel megáldott ember az, aki ellene megy ennek. Az anyaság igenis szép és nemes, olykor nehéz hivatás. Többet ér, mint bármilyen karrier. Előre senki sem tudhatja, hogy milyen anya lesz, de ha meg sem próbálja, sosem derül ki.

Életemben a legjobb dolog, hogy anya lettem. Mondta ezt valaki, aki sokáig hadakozott a gyerekvállalás ellen, nem is igazán jött össze neki olyan párkapcsolat, ahol erre esély lett volna.

És még az orvos is azt mondta, minimális a remény arra, hogy teherbe essen. Végül, közel a negyvenhez megtalálta a párját és legnagyobb meglepetésükre egymás után két gyermekük is született. A gardróbból hamarosan gyerekszoba lett, később pedig a házhoz is hozzá kellett építeni… Az életük pedig csupa móka és kacagás.