Mostohagyerekek
Kormányunk a napokban nyilvánosságra hozta fejlesztési terveit, többek között a vasúti és közútfejlesztési programjait is. Ezzel kapcsolatban a szlovákiai írott és elektronikus magyar nyelvű sajtóban erről sokat olvashattunk, többnyire kemény kritika hangzott el a kormány irányában...
Mint megtudtuk, a Dél-Szlovákiai fejlesztések igencsak elmaradnak, befagyasztják az R7-es és az R2-es utak továbbépítését, a szoroskői alagút sem valósul meg az évtized végéig. A kompetens minisztérium a döntéseit igencsak hiányosan indokolta, általános pénzhiányra hivatkozott.
Ez részben igaz is, mert ha a Pozsony-Kassa autópályát az északi nyomvonal helyett a déli vonalon építik meg, az északi részen eddig befektetett pénzből már Kassától visszafelé építenék a másik autópályát valahol Szenc környékén.
Tehát az évtized végéig ezekben a programokban Dél-Szlovákiában majdnem semmi jelentős változás nem fog történni. Ami meg majd mutatóba megépül, az is csak azért, nehogy abszolut zéró legyen a majdnem három évtizedes beruházási és területfejlesztési eredmény.
A helyzet a „csuka fogta róka“ helyzetre hasonlít:
míg nincs közlekedési infrastruktúra, nincs sem ipar, sem mezőgazdaság. Ha meg nincsenek ezek az ágazatok, minek ide út, vasút?
Most azonban ne foglalkozzunk magával a döntéssel, mert már sokan megtették. Nézzünk utána egy kicsit az okoknak a történelem szempontjából, figyelembe véve néhány nem letagadható tényt.
Dél-Szlovákiában, Dunacsúnytól Tiszacsernyőig, a határsáv 30-50 km-es északi távolságában él a szlovákiai magyar nemzetrész zöme, ami nagyjából 500 ezer lakost jelent. Ugyanitt pedig velünk él kb. 800 ezer, magát szlovák nemzetiségűnek valló tisztességes állampolgár. Ha megnézzük az utolsó három évtized beruházásait ebbe a régióba, igencsak szegényes eredményt kapunk. Összehasonlítva Szlovákia más vidékeivel nem lehet nem észrevenni az elhanyagolást, a nemtörődést a déli határ melletti hosszú régióval.
Történelmileg idestova 200 éve alakult ki a térség magyarellenessége, ami aztán igazán csak az 1867-es kiegyezés után lett erősebb. Ezt az 50-es évek után kompenzálta a szocialista internacionalizmus. Az 1989-93-as évek nacionalizmusa lehet, hogy visszafogta az érintett fejlesztéseket, de azóta eltelt majdnem három évtized. A mai szlovákiai magyarellenesség (mert van ilyen!) nem igazán nyomós ok a térség elhanyagolására.
A szocialista időkben volt a térségben némi ipar (pl. füleki Kovosmalt, az érsekújvári Novofrukt, stb.), ami az aránylag jól működő (tehát állami dotációval munkát adó) földműves szövetkezetek és állami birtokok mellett azért valamennyi fejlesztést hozott.
A mečiari vadprivatizáció és a mezőgazdaság tudatos ellehetetlenítése tönkretette azt is, ami még maradt az „átkosból“.
A jelen helyzet sem lehet ok arra, hogy ne váljék a fejlesztéseket kiemelten támogatott régióvá a terület.
Ilyenkor valahol az ember fejében megszólal a történelmi tapasztalat és kibújik a kisördög:
ha valakinek vagyona-tulajdona van, azzal előbb-utóbb törődik, mert a gondatlanság és a nemtörődömség csak kárt okozhat. Ha ez igaz, akkor fel kell tenni a kérdést: ki az érintett terület tulajdonosa?
A tulajdonos a Szlovák Köztársaság. Tehát akkor rendje és módja szerint, az egyenlő területi elbírálás elve alapján, ugyanúgy kellene kezelni a déli határsávot, mint pl. a Vág-völgyét vagy a Tátra-alját.
A jelenlegi helyzet azt az abszurd feltevést is aláhúzhatja, hogy az állam itt nem akar befektetni. Pedig erre nemzetközi szerződése, joga és kötelessége is van. Mintha mostohagyerekei lennék ennek az országnak!
Az igazi rébusz pedig az, hogy ezen a vidéken él 800 ezer szlovák is. Ha már feltételezzük a legrosszabbat, hogy mindez a magyarok miatt van (Klus államtitkár megnyilatkozásai adnak rá elég okot), mi lesz ezekkel a szlovákokkal. Rajtuk sem lehet - kell segíteni?
Vagy a nagy szlovákiai politikai játszmában ez még ma is elkönyvelhető mint „járulékos veszteség“ ?
