Monumentális, anyagias, formabontó
Egy szempillantás alatt eltelt ez a bő egy hónap. Mintha csak tegnap lett volna, amikor kisgyermeki lelkesedéssel vártam a Mexikó-Dél-Afrika nyitómérkőzést, most pedig már két nappal a finálé után vagyunk. A lebonyolítás és a szervezés az évek alatt ugyan változott, a világbajnokság különleges hangulata és a futball iránti rajongás azonban örök marad.
Már a vb-t beharangozó cikkemben is pozitívan tekintettem a tornára, és nem is okozott csalódást. Számomra örökre a 2010-es dél-afrikai vb marad az örök szerelem, azonban az amerikai torna részemről a katari és az oroszországi tornát is felülmúlta. Persze akadtak olyan dolgok, melyek nem nyerték el a tetszésemet, a pozitív tényezők azonban túlsúlyban voltak.
Újabb csodás történetek íródtak, elég csupán megemlíteni a Zöld-foki Köztársaság vagy Norvégia szereplését. A skandinávok mindig is egy összetartó népcsoport volt, a mostani világbajnokság azonban még jobban összehozta a norvégokat. Ki felejthetné el az ikonikussá váló szurkolásukat, melyben ugyan érezni némi izlandi hatást, a norvégok azonban új szintre emelték azt. És ott van a Zöld-foki Köztársaság és kapusuk, Vozinha története is, akik első világbajnokságukon veretlenek maradtak, és bejutottak az egyenes kieséses szakaszba. A vb-nek a csapatokról kellene szólnia, személy szerint azonban úgy éreztem, Amerikában az egyéni teljesítmények nagyobb hangsúlyt kaptak. Lionel Messi ugyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a finálé után azonban több szó esett az argentin zseniről, mint a végső győztes spanyol csapatról.
Ha már argentinok. Amennyiben ki kellene osztani díjat a legsportszerűtlenebb csapatnak, mindenképp az argentinoknak adnám. Elképesztő volt látni azt a durvaságot és alattomosságot, melyet a dél-amerikaiak nem egy mérkőzésen mutattak, melyhez egyes játékvezetők még asszisztáltak is. Az igazság azonban végül győzött, és a torna legjobb csapata emelhette magasba a trófeát. Azt a trófeát, melyet ki más adott volna át, mint nem Donald Trump. Az amerikai elnök önmagához képest visszafogott volt, ha egyáltalán Trump esetében lehet visszafogottságról beszélni. Arroganciáját és felsőbbrendűségét azonban ezúttal is megcsillogtatta, elég csupán megemlíteni az Infantinoval való telefonbeszélgetését vagy a trófeaátadón nyújtott alakítását. A játékosok láthatóan kiismerték az elnököt, és a jópofizás helyett többen láthatóan ignorálták Trumpot.
Nem túlzás kijelenteni, hogy ez volt a legek világbajnoksága. A gólok, a nézőszám és a bevételek tekintetében is rekordok dőltek, bár az utóbbi már a torna előtt borítékolható volt. Az amerikai hatást a torna lebonyolításában is érezni lehetett. Az ivószünetek, mint később kiderült kizárólag a marketinget szolgálták, a finálé pedig sokkal inkább egy NFL-mérkőzés lebonyolítására hajazott. Madonna, Shakira, Justin Bieber és a BTS mind felléptek a half time show keretében, ilyen sztárparádét még a Super Bowl-on is ritkán látni. Ez az újítás felemás sikert aratott, Shakira fellépése kifejezetten látványosra sikerült, a szebb napokat is megélt Justin Bieber produkciója azonban elég vérszegényre sikeredett.
A spanyol játékosok az érmek mellett egy emlékgyűrűvel is gazdagodtak - ez szintén a Super Bowl-ban bevett szokás - melyből pár ezer darabot a szurkolóknak is eladásra bocsátottak. A FIFA ebből is megpróbál üzletet csinálni, de még ennél is bizarrabb az, hogy a finálé helyszínéül szolgáló MetLife stadion gyepszőnyegéből potom 450 dollárért bárki megkaparinthat egy darabot. A szívességért cserébe Trump igazán adományozhatott volna pár millió dollárt a FIFA-nak, hogy ne kényszerüljenek rá ilyen üzleti tettekre. Hogy milyen volt az idei vb, ha három szóval kelleme jellemeznem? Monumentális, anyagias, formabontó.
