Mindenkinek jár a sebtapasz
Heger a minap megelégedéssel nyugtázta, a szlovák kormány időben megtett mindent annak érdekében, hogy a lakosság ne érezze annyira az élelmiszerárak elszabadulását és a rezsiköltségek emelkedését. Szerinte a 13. nyugdíj, az oltási bónusz meg a közalkalmazottaknak juttatott egyszeri 350 eurós jutalom elegendő sebtapasz.
Jobban tette volna inkább, ha hallgat, reagált fő riválisa, a politikában sokkal tapasztaltabb Fico, de az exkormányfő Pellegrini is úgy véli, valójában a kormány az égvilágon semmit sem tett azért, hogy a lakosságnak könnyebb legyen elviselni a pluszterheket. Azt ajánlotta neki, menjen el valamelyik élelmiszerboltba és ott győződjön meg arról, milyen drága lett minden.
Nem tudni, jár-e kormányfő kenyeret meg tejet venni, de kötve hiszem, hogy bokros teendői mellett erre futná az idejéből. Viszont többgyermekes családapa, s talán a neje olykor figyelmezteti, hogy minek ment fel az ára… Persze lehet, hogy ez naiv feltételezés, hiszen kormányfői fizetésből mégiscsak százszor könnyebben él az ember, s aki fentről lefele néz, az nem biztos, hogy észreveszi a kisember nyűgét.
Azt, hogy vannak itt a nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon kívül – akiket szintén nem húz ki a slamasztikából a pluszpénz – még százezrével, milliónyian a minimál bérből élők, a gyermekeiket egyedül nevelők, a nagycsaládok, az özvegyek és árvák, a rokkantak… Ők mind kevés pénzből élnek, fizetéstől fizetésig, segélytől segélyig. Nekik sem mindegy, mennyit kell a boltban otthagyni csak az élelmiszerért. Amikor a gyermek enni kér, nem lehet neki azt mondani, hogy most nem adok, mert nincs. Legfeljebb annyit bökhet oda az ember, várd ki az ebédet. De húsra ne számíts csak, főzelék lesz tükörtojással vagy pusztán…! Ahol 2-3 fejlődésben lévő kamasz van, ott most sokkal kevesebb és silányabb étel kerülhet a fazekakba. Nem telik most még arra sem, amire eddig. Mindenből csak a legolcsóbbat, esetleg a lejárat előttit veszik sokan. Látni a boltokban, ahogy fürkészik a polcot, ahol a leszállított termékek vannak.
Szóval ki fogja kompenzálni ezeket az embertömegeket? A fűtést még csak lejjebb lehet kapcsolni, a cipőt is lehet hordani kopásig, de az üres gyomrot bizony naponta többször is meg kell tölteni. Szomorú, hogy vannak olyan emberek és családok, akiknek ez egyre nagyobb feladat, mi több, kihívás. Nem erről álmodtunk 1989-ben!
Heger azt is mondta, hogy Szlovákia már jóval előbb lépett, mint a környező országok a lakossági terhek enyhítése érdekében. Akkor mégis mivel magyarázható, hogy az északi határ mentén élők Lengyelországba, a délen élők pedig Magyarországra ruccannak ki rendszeresen, olcsóbb benzint tankolni, a hazainál jóval elfogadhatóbb áron élelmiszert venni? Mivel magyarázható a virágzó bevásárlóturizmus, az, hogy az itt élők a szomszédos országokban költik pénzüket?
Itt valaki vagy nem mond igazat, vagy pedig nem lát. Esetleg nem akarja látni, hogy hol lóg ki a lóláb. A kispénzű ember szerencsére még tud annyira számolni, hogy ott spóroljon, ahol tud. Az életösztön mindennél erősebb, a pénztárca pedig határokat szab a legtöbb embernek.
Még most sem késő gondolni a lakosság legkiszolgáltatottabb, de döntő részére. Apropó, áremelkedés! Egy ismerősömnek elromlott a mosógépe, de nem tudott újat venni. Száz euróval drágultak ezek a masinák is! Talán újra divatba jönnek a szervizek? Vagy abban a többgyermekes családban, ahol bemondja az unalmast a mosógép, mostantól kézzel teszik tisztává a szennyest?
Itt az ideje leszállni a nagy magaslatokról a földre, a realitások talajára. Menjenek csak el szépen néhányszor a politikusok is vásárolni, és nézzenek bele a kosarakba. Nem mindenkinek telik már arra, amire pár hónapja még legalább itt-ott igen. Elegyedjenek szóba a pórnéppel, elmondják ők, hogy mi a baj. Csak hallgatni kell a nép szavára és cselekedni. Hogy mindenki jóljárjon!
