2020. november 26., 15:33

Mindenki Diegója

Vannak sportolók, akik nem csupán a pályán nyújtott teljesítményük miatt maradnak emlékezetesek, hanem életünk okán is. Diego Armando Maradona ilyen személyiség marad, ellentmondásokkal, sikerekkel, kudarcokkal, valódi legendaként, aki nem viselte könnyen azt a rajongást, amely körbevette.

Fotó: TASR/AP

Egy dologban nem kételkedik talán egyetlen fociszerető ember sem. A nyolcvanas évek labdarúgásának ikonja volt, s talán a médiában legtöbbször emlegetett labdarúgó.

Ekkor még olyan korokat éltünk, amikor a labdarúgás normális szerepet töltött be a világban, a legnépszerűbb sport volt ugyan, de nem épült köré olyan embertelen biznisz, amely fojtogatta volna a működését, ahogy az napjainkban megmutatkozik.

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a tehetséges focisták lettek csak valóban ismertek és népszerűek, s éltek királyi életet. Maradona pedig óriási tehetség volt. Már fiatalon megmutatta magát, 16 éves sem volt még, amikor az élvonalban bemutatkozott, pár hónappal később az argentin válogatottban is pályára lépett, méghozzá Magyarország ellen. Sokan párhuzamot is kerestek abban, hogy Lionel Messi kicsivel öregebben szintén a magyar nemzeti tizenegy ellen lépett először válogatottként pályára közel három évtizeddel később, igaz, őt nagyon gyorsan ki is állították.

Visszatérve Maradona pályafutására, tehetsége mellett az óriási vételárak határozták meg előbb Barcelonába majd Nápolyba szerződését is, de utóbbival olyat alkotott, amely Dél-Olaszországban mindig emlékezetes marad, árát pedig százszorosan megérte. Közben pedig a világ megismerte a korántsem visszahúzódó Diego arcát. Azt feltehetőn csak közeli barátai és családja tudják, milyen is volt valójában, amikor nem uralkodott el rajta függősége.

Az viszont bizonyos, hogy korántsem mintasportolói életmódja ellenére hatalmas ereje volt a pályán és másokkal is elhitette, mindenre képesek.

Ez hozta sikerét Nápolyban, amely sokkal jobban illett személyiségéhez, mint a katalán foci központja. A válogatottban pedig szintén remekelt, s ugyan sokan csak arra a bizonyos kezes-fejes góljára emlékeznek, de világbajnoki eredményei mögött álomgólok is akadnak bővel.

Igaz, nem volt a sportszerű játék ikonja sem, hiszen nem egyszer keveredett verekedésbe, provokált, de talán éppen azért is nyerte el annyi néző csodálatát, mert ember volt. Hibákkal, felesleges kilókkal, nehéz helyzetekbe keveredve. Még utána is voltak problémás sztárfocisták, elég csak Ronaldinhora emlékezni, de Diego népszerűségét nem érték el, még ha akár bizonyos eredményeit túl is szárnyalták, pedig azt sem volt egyszerű.

Az argentin csatárhoz hasonló személyiség megjelenése pedig manapság már nehezen elképzelhető, a foci ugyanis azóta leginkább az erő játéka.

Maradona viszont fogalommá vált a világon. Nekem, aki már csak karrierje végén láttam mérkőzéseit a televízión keresztül, talán nem tisztem eldönteni miért, de azért érzem én is, leginkább azért, mert nem akart hasonlítani senkire. Meg is lett ennek az ára, hiszen nem volt könnyű kikecmeregnie a problémáiból, s azt sem tudjuk, sikerült-e neki.

Az viszont fontos, hogy ne csak úgy emlékezzünk rá, mint arra a kiváló egykori labdarúgóra, aki Fidel Castroval vagy Hugo Chávezzel barátkozott, mert a sajtó az elmúlt másfél évtizedben egészségügyi problémái mellett leginkább erről tájékoztatott, hanem úgy is, mint egy sportolóra, aki tökéletlensége ellenére tökéletesen játszott, s ha hibázott is, soha nem adta fel a harcot, valamint a cseleket.

Megosztás
Címkék