2023. július 28., 19:42

Milák és Szilágyi – úszás és vívás

Két nagy sportvilágversenyt rendeznek párhuzamosan a napokban, szinte egy időben: Milánóban vívásban világbajnokságot, a japán Fukuoka pedig a vizes világbajnokságnak adja a helyszínt. Mindkét sportágban rengeteg győzelmet, szebbnél szebb eredményeket értek el a múltban a magyar sportolók. Jelenleg is két fénylő világklasszisa van Magyarországnak ezekben a sportágakban. Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban olimpiai bajnok, többszörös világbajnok és világcsúcstartó, Szilágyi Áron pedig háromszoros ötkarikás aranyérmes, és tavaly világbajnok is volt kardvívásban. Mindkét sportolótól joggal reméltünk tehát szép eredményeket a mostani világbajnokságokon is.

Vívó-vb
Szilágyi Áron az utolsó tus után
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás jelenlegi egyeduralkodója most csak plakáton volt jelen Fukoában, fáradtságra hivatkozva nem utazott el a vb-re, tudtuk előre, hogy új világbajnoka lesz a 200 pillangónak, amelynek a valaha volt öt legjobb idejét eddig ő úszta, és a 2019-es világbajnokság óta verhetetlen volt ezen a távon. A Magyar Úszószövetség közleményéből kiderült: Milák Kristóf nagyon nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést, de jelenleg sem mentálisan, sem fizikálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. 

Saját bevallása alapján hullámvölgybe került, meg sem tudta volna közelíteni teljesítőképességének 100 százalékát, ami a csúcsteljesítményhez elengedhetetlen, és ő nem akarta beérni kevesebbel.

Tiszteletben kell tartani a sportoló döntését, lehet, hogy teljes erejéből a párizsi olimpiára összpontosít. Mi pedig valószínűleg szegényebbek lettünk úszásban egy világbajnoki éremmel.

Fukoában a 200 pillangó francia győztesének ideje - 1:52,43 Milák rosszabb napjain is csak közepes úszásnak számítana. Áprilisban az országos bajnokságon, ami előtt a hírek szerint már ki-kihagyott edzéseket, Milák 1:52,88-cal nyert egy olyan mezőnyben, ahol senki sem késztette versenyre. Valószínűleg egy visszafogott felkészüléssel is nyerhetett volna, vagy dobogóra állhatott volna a világbajnokságon, de hogy mi lett volna, azt már soha nem tudjuk meg. Csapattársainak viszont nagy csalódást okozhatott a döntése, mivel Milák nélkül gyorsváltóban és vegyesváltóban is esélytelenekké váltak a döntőbe jutásra. Mondhatjuk, cserben hagyta őket, mert egy gyengébb Milákkal is eredményesebbek lehettek volna.

Szilágyi Áron, vívóbüszkeségünk sem volt talán élete formájában a vívóvilágbajnokság idején Milánóban. A háromszoros olimpiai győztes magyar kardvívó mégis elment a vébére, ahol bronzérmet szerzett ugyanúgy, mint előtte Krakkóban az Európai Játékokon.

Nem volt túlságosan elégedett a bronzéremmel, különösen úgy, hogy a vb-n a döntőbe jutásért vívott asszóban sokáig az történt a páston, amit eltervezett, már 10–4-re is vezetett, de aztán az amerikai ellenfele, aki meg is nyerte a vb-t, magára talált, miközben Szilágyi akciói kevésbé voltak dinamikusak.

Mondhatta volna Szilágyi is a vb előtt, mint Milák, hogy fáradt, de csak annyit mondott az elveszített asszó végén, hogy „elment az önbizalmam, amikor utolért. Nem jó ezt megélni, mert azt éreztem, hogy kezemben van az asszó.” A bronzéremnek egyelőre még nem tudott örülni, mert amikor bekerült a legjobb négybe, úgy érezte addigi vívása alapján, hogy meg lehet nyerni a világbajnokságot. Most nem sikerült, de majd legközelebb sikerülni fog. Párbajtőrben viszont lett egy bravúraranyunk a milánói vb-n, Koch Máté szerezte!

De Szilágyi legalább megpróbálta, tudatosította azt is, hogy a csapatban nagy szükség van rá. A világbajnokságon ugyanis éremesélyes volt a férfi kardcsapat (legutóbb az Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett), Szilágyi Áronnal együtt pedig még esélyesebb.

Az igazi sportembert a csapatszellem is motiválja! A férfi kardcsapat Szilágyival világbajnok lett Milánóban!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.