Mi marad meg a húsvétból, ha a tojás már összetört?
„Te még nem fáradhatsz el!” – hangzik a jóindulatú noszogatás, mintha a fiatalság egy végtelen energiacsomag lenne, amit csak úgy ki lehet bontani, és kész, száguldhatunk tovább. De a lélek, az más. Az elfárad. Nem kor kérdése, hanem a mai világ tempójának következménye. Rohanunk a munkába, a boltba, az edzőterembe, és közben még a telefonunk is villog, rezeg, hogy lépjünk már gyorsabban. A lelkünk meg csak csendben kérdezgeti: „Hé, mikor állunk meg egy picit?”
A húsvét erre pont jó időszak lehet. Nem véletlen, hogy tavasszal érkezik, amikor a természet is újjászületik, és valahogy mi is vágyunk egy nagy levegővételre. Ez az ünnep nem arról szól, hogy tökéletesre suvickoljuk a lakást – bár, valljuk be, az ablakpucolás gondolata mindig ott motoszkál, mint egy hívatlan vendég. De tudják mit? Nem baj, ha az ablak kicsit maszatos marad. Nem az a lényeg, hogy minden csillogjon-villogjon, hanem hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik feltöltenek.
A családdal, a barátokkal, azokkal, akiknek a nevetése olyan, mint egy meleg takaró egy hűvös estén. Üljünk le velük, együnk egy jó adag sonkát, nevessünk azon, hogy megint túl sok majonéz került a salátába, és érezzük, hogy a lelkünk végre fellélegzik.
Bevallom, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy idén kihagyom a tojásfestést. „Minek? Úgyis csak összetörnek, meg amúgy is, kinek van erre ideje?” – gondoltam, miközben a határidőnaplóm rám kacsintott a sarokból. De aztán eszembe jutott, hogy a
hagyományaink nem véletlenül vándorolnak nemzedékről nemzedékre. Ezek a kis rituálék a gyökereink, a történetünk darabkái. Egészen kiskoromban még a nagymamámmal festettük a piros tojásokat a konyhában, később anyukámmal már modernebb mintákat kerestünk a neten. És rá kellett jönnöm: ezek az emlékek, ezek a pillanatok tesznek azzá, aki vagyok. A hagyományaink nem terhek, hanem kincsek – még ha néha egy kicsit ragad is a kezünk a festéktől.
A húsvét lényege szerintem az, hogy megálljunk, és elgondolkodjunk. Nem kell nagy megfejtésekre gondolni, nem kell filozófiai mélységekbe merülni. De adjunk időt magunknak, hogy megtaláljuk az ünnep üzenetét, ami éppen nekünk szól. Talán az, hogy
bocsássunk meg valakinek, talán az, hogy legyünk egy kicsit kedvesebbek magunkhoz, vagy egyszerűen csak az, hogy értékeljük a pillanatot, amikor együtt vagyunk a szeretteinkkel. Bármi legyen is, mindenki használja ki ezt az időt, hogy megtalálja a lelki
békét. Mert a végén csak ez számít igazán: egy nyugodt szív, egy mosoly, és talán egy festett tojás, ami kicsit foltos is lett, de pont ezért tökéletes.
