2022. szeptember 2., 08:34

Mi lesz veled, emberke?

Jürgen egy szép napon arra ébredt, hogy nem jön a meleg víz. A csapból horrorisztikus hörgés tört elő, úgy látszik, az éjjeli melegvíz-szolgáltatás leállítása kissé belenyúlt a reggeli órákba. Elmúlt a rekkenő nyár, s a lassú őszi lehűléssel Jürgen egyre idegesebb pillantásokat vetett a radiátorra, és rettegve gondolt arra, mi lesz télen.

Fekete lyuk
Illusztráció
Fotó: NASA

Egyelőre nem esett pánikba, hiszen a kormánya azt mondta neki, erre semmi ok, ezt is megoldjuk. (Ha másképp nem, elvesszük a gázt a velünk kötelezően szolidáris népektől.) Igaz, az éjszaka volt kisebb csetepaté a ház előtt, ahol már augusztusban lekapcsolták a közvilágítást, így az ott grasszáló migránsbandák szabadon hajkurászhatták a Jürgenék asszonyait.

Jürgen téblábolt egy kicsit, majd úgy döntött, visszafekszik az ágyba, és nem megy be a munkahelyére.

Ezzel két legyet üt egy csapásra: a munkaadójánál nem fogyaszt áramot, amivel kiérdemli a főnökség elégedettségét, ráadásul nem lehel ki szén-dioxidot, amivel védi a környezetet.

Réveteg tekintetét a nappaliban függő Greta Thunberg-portréra vetette, és elmélázott a régi szép időkön. Milyen felemelő is volt, amikor az ENSZ-közgyűlésen Greta komoly felnőttek karéjában sikítozva követelte, nem elég aggódni, mindenki rettegjen! Vagy amikor bundeskanzlerin Angela szelfizgetett az afgánokkal, és mindenki sugárzó arccal várta a szebb jövőt. Daliás idők voltak azok, még a muskátlik is könnyebben dacoltak a forrósággal.

Aztán visszazökkent az örömtelen, szürke valóságba, és eszébe jutott Scholz kancellár, hogyan hajbókol az arab sejk előtt – aki közben a mobilján babirkál – néhány kanna benzinért koldulva, miközben kissé oldalt, a sejk mögött egy másik arab beleröhög a lencsébe.

A kép bejárta a világhálót, és ott is maradt mindörökre, dokumentálva, hogyan kell porig alázni a büszke németeket.

(Mert a világháló már csak ilyen, minden kompromittáló képet megőriz. Talán azért gyűjtöget szorgosan, hogy egyszer majd – mert mindig van egyszer majd – zsarolni lehessen a gyanútlan delikvenseket.) Később a kancellár kanadai koldulása rémlett föl, ahol ugyancsak kevés sikerrel járt. A daliás idők kifakult filmkockái lassan leperegtek, és Jürgen – annyi év kihagyás után – egyszer csak azon kapta magát, hogy gondolkodik.

Hogy is van ez? – tette fel a kérdést magában. Miért hisztériáznak a vezetőink, hogy nem jön a kőolaj meg a földgáz, amikor maguk mondtak le róla?

És miért mondtak le róla, hiszen az amik vígan üzletelnek Putyin diktátor országával? Miért kell neki kevesebbet zuhanyoznia, ráadásul újabban a zuhany alatt vizelnie? Emlékszik, amikor húsz éve a villamoson egy kisgyerek azzal zsarolta az apukáját, ha nem kap fagyit, beárulja anyunak, hogy a mosdóba pisál. Most pedig erkölcsi kötelesség a kádba hugyozni.

C´ est la vie, motyogta Jürgen, aki világéletében tisztességes jogkövető polgár volt, és elítélte azokat a németeket, akik a bevándorlók ellen uszítottak. Jürgen kamaszkorától teljes lényével azonosult a nézettel, hogy a német nép en bloc, szőröstől-bőröstől bűnös, három generációig visszamenően és még legalább öt generációig előre. És ezért vezekelni kell. Elég volt a sörből és a virsliből! Koplalni kell, és lemondani vágyainkról mások boldogulásáért. A befogadással meg lehet váltani a történelmi bűnöket.

Mikor idáig ért krisztusi magányában, hogy elhessegesse a számára szokatlanul súlyos gondolatokat, a könyvespolc felé nyúlt. Az irodalom olyan, mint a mákony, mindig segít.

Kedvenc kamaszkori olvasmánya talán jobb kedvre deríti. Ekkor rádöbbent, hogy nem olvashatja Karl Maytól a Winnetout, mert az elvileg be lett tiltva. Karl May hazudós volt, művei gyarmatosító és rasszista eszméket hirdettek, ráadásul a kulturális kisajátításról szóltak. Jürgen ugyan nem érti, kitől és milyen kultúrát sajátított ki May, de ha tőle okosabb emberek ezt állítják, akkor biztosan úgy van. Inkább meghallgatja

A valkűrt, az felemelő és megnyugtató. Hoppá, de hát Wagner náci volt, maga a Führer is imádta a zenéjét! Igaz, ilyen alapon Beethovent is betilthatnák, hiszen tisztelte Napóleont, aki diktátor volt. De hát a IX. szimfónia az Európai Unió himnusza! Azé a birodalomé, amely elhozza majd a szebb jövőt.

De milyen lesz az a jövő, amelyben Jürgennek nem futja nyaralásra, és nem mehet el a Bayern meccsére Glasgow-ba, mert a repülőjegyre sem lesz pénze, ráadásul kerozinhiány miatt törlik a járatokat?

Jürgen elborzadt, és azon kapta magát, hogy a legszörnyűbb féreg foga rágja: a kétely. Az a jövő, amelyet mindig stabilnak és kiszámíthatónak hitt, hirtelen elkezdett zsugorodni és távolodni. Egy fekete lyukat látott maga előtt, a német nemzet nagyszerűségébe vetett hite ingott meg. Anélkül pedig keservesen nehéz felkelni, dolgozni, álmodni és felejteni. Mert ez lesz a legnehezebb: az emlékek mindig szembesíteni fogják azzal, mi mindent vesznek el tőle, és nem kap cserébe semmit.

Megjelent a Magyar7 hetilap 35. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.