2021. március 3., 08:05

Mi lesz a sorsa Kiska örökségének?

Ahogy azt sejteni lehetett, nagy port kavart az orosz vakcina behozatala. Igor Matovič „váratlan“ húzása alaposan megbolygatta a már amúgy is zavaros állapotot a kormányon belül. Könnyen lehetséges, hogy a történet áldozattal zárul.

Fotó: TASR

Immár kiderült, mi volt ez a nagy hallgatás az utóbbi napokban. Igor Matovč (OĽaNO) titokban behozta az orosz vakcinát. Tálalása nem is volt akármilyen: egyenesen a kassai repülőtérről élőzött. Kellett is a nagy médiafigyelem, mert ezzel pontosan az volt a cél, hogy bemutassa az újabb atomfegyverét: az orosz vakcinát.

Ismerős, ugye?  Az országos tesztelés után itt az újabb mentőöv, s ahogy az országos tesztelésnél, itt is bizonyította, nem kellettek hozzá a koalíciós partnerek. Semmi új a nap alatt, amit Matovič a fejébe vesz, azt meg is valósítja.

A koalíciós partnerek megalázása gyakorlatilag természetes dologgá vált. Igen ám, csak a helyzet időközben azért változott. Legutóbbi kommentáromban azt írtam, a pohár hamarosan betelhet az SaS és a Za ľudí esetében.

A pohár márpedig betelt. Ennek ékes bizonyítéka Veronika Remišová nyilatkozata,

miszerint a párt fontolóra veszi a kormányból való kilépését, miután Tomáš Valášek és Ján Benčík is távoztak a Za ľudí frakciójából, s ezáltal a kormánypárti padsorokból.

Nincsenek könnyű helyzetben Remišováék, jelenleg ugyanis náluk van a Fekete Péter.

A párt elindult a morzsolódás útján, hiszen három képviselőjük már búcsút intett. A Za ľudínak valamit lépnie kell, ha nem akarják ezt a kártyát a kezükben szorongatni. A kormány működőképes lesz nélkülük is, ugyanakkor maradásuk idővel egyre kínosabbá válik, morzsolódásuk tovább folytatódik, és Radoslav Procházka pártja, a Sieť sorsára juthatnak, akik eltűntek a süllyesztőben.

Az idő múlásával ugyanis pontosan ez fog velük történni,

a politikai alakulat a szakadék felé sodródik, idő kérdése és a kormánypárt az atomjaira szakad.

Kínálkozik egy másik út is a számukra. A kormányból való távozásuk szintén veszteséggel járna, hiszen a miniszteri pozícióikról le kell mondaniuk, ezzel pedig ugranak a reformok és a tervek is, maradna az ellenzékben való hangoskodás. Arcvesztéssel ugyan nem járna a dolog, sőt elegánsan és angolosan távoznának, lelkiismeretük tiszta lenne, és nem kellene tovább kiszolgálniuk a Matovič-kabinetet. Adódik a kérdés, ha a Za ľudí már a kormányból való távozását fontolgatja, az nem a párt végét jelenti? 

A párt egyedül minden bizonnyal életképtelen, az egyetlen dolog, ami a felszínen tarthatja őket, a szövetségesek keresése, illetve a más pártokhoz való csatlakozás, szorosabb együttműködés. A Progresszív Szlovákia is egy ilyen párt lehet, amely a Za ľudítól és az SaS-től is azt kéri, váltsák le a kormányfőt, mert csak így őrizhetik meg a hitelességüket.

Ha a Za ľudí a politikai örökségét át akarja menteni, akkor számukra ez a járható út. Ellenkező esetben a párt széthullik, a Matovič-kormány felemészti őket, s Kiska öröksége elveszik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.