2021. február 21., 09:28

A szlovákiai vadnyugat

Már közhelynek számít a Matovič-kabinet válságkormányzása és a járványhelyzet súlyossága. Arról nem is beszélve, nincs olyan kormányrendelet, amelyben a koalíciós pártok között konszenzus lenne. Ideális esetben a többpárti kormányzás ugyan működhet hatékonyan, ám a szlovákiai helyzetet leginkább a vadnyugathoz hasonlíthatjuk: esztelen lövöldözés és egymás lelki kifosztása.

Ebben a kormányban mindent lehet. Ezt maga a miniszterelnök, Igor Matovič is kijelentette. A kezdetektől fogva így csinálja, akit lehet kioszt, abból csinál ellenséget, akiből akar.

Hosszú ideig az SaS vezetője, Richard Sulík volt a céltáblája. Nem mintha megunta volna, de úgy néz ki, most másra szegezi a fegyverét.

Andrej Kiska után a Za ľudí egy apró törpepárt, de az ő hangjuk is mérvadó, rajtuk is múlik a törvényjavaslatok sikeres megszavazása. Történesen most Veronika Remišováékhoz fűződik az orosz SzputnyikV vakcina beszerzésének leállítása.

Függetlenül attól, mennyire jó ötlet az orosz vakcinának zöld utat adni (döntse el a kedves olvasó), a figyelem most erre irányul.

A végtelenül rosszul kezelt járványhelyzet helyett kénytelenek vagyunk más műsort nézni. Igor Matovič újabb frontot nyitott, aktuális ellenfele a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová. Az emberben felmerül, vajon mennyire indokolt a kormányfőnek még több ellenfelet szerezni?

Az SaS-szel, pontosabban Richard Sulíkkal a kapcsolata már rég háborús, a kormányfő fekete listáját valóban szükséges bővíteni? Főleg olyankor, amikor a Kiska-árvák pártjának Miroslav Kollár búcsút mondott, és ki tudja ki lesz a következő. Ráadásul a többi koalíciós partner is az egészségügyi miniszter fejét követeli. Lehet arról vitatkozni, hogy az orosz vakcina beszerzésének a leállítása a Za ľudí lelkiismeretén szárad, de a helyzetet Igor Matovič fokozta azzal, hogy a sajtótájékoztatón nyilvánosan porig alázta koalíciós partnerét.

Igazából persze semmi új a nap alatt. Matovič kimondottan élvezi, ha valaki másra hárítja át a felelősséget, ráadásul a kormánytagok megalázását követően is erősebbnek érzi magát. Legalább is ezt gondolja ő, de a valóság az ellenkezője.

A kormányfőnek persze kellenek ezek a konfliktusok, mert a figyelem másra terelődik, a sikertelen országos tesztelés és a kórházak összeomlása helyett más kerül közzéppontba, az emberek számára dobott egy gumicsontot, amin lehet csámcsogni.

A konfliktusból természesen magát hozza ki áldozatként, mondván a partnerei rosszat akarnak és idegen érdekeket szolgálnak, addig ő az emberekért küzd és a közjóért harcol. A kormányfő valóban szeret a nép szószólójaként és megmentőjeként tetszelegni, más kérdés, hogy a nép már régen szembefordult vele.

Az emberek többségének bizalmát már rég nem élvezi, népszerűségi mutatója Kotleba szintjére süllyedt. Tévhitekben ringatózik akkor is, amikor elhiszi, hogy kormányfőként mindent megtehet. Az igazsághoz ugyan hozzátartozik, hogy eddig is mindent megtehetett, bármelyik koalíciós partnerén gátlástalanul átgázolt, hogy akaratát érvényesítse. Csakhogy a pohár lassan betelik, és ha Sulík pohara után Remišováét is megtölti, a belőlük kiáramló vízben könnyen elcsúszhat, ami akár a kormányzása végét is jelentheti.

A Smer és a Hlas visszatérésével riogatni már nem lesz sokáig ütőkártya az OĽaNO-nak, ezt tudja az SaS és a Za ľudí is. Az adott pártok választói pedig ilyen kormányban nem szívesen látnák választottjaikat, így hát keresnek más alternatívát. Adódik a kérdés, Igor Matovič mikor eszmél rá arra, hogy sorsa a koalíciós partnerei kezében van?