2021. augusztus 27., 19:54

Merkel utolsó küldetése

Angela Merkel utolsó diplomáciai útjához érkezett. A német kancellár Oroszországba és Ukrajnába látogatott. Ezzel pedig hivatalosan is átadja a stafétabotot, ugyanis szeptember 26-án Németországban választásokat tartanak, a politikus pedig már nem méretteti meg magát.

merkel
Fotó: ma7

Németországban a nyár után sem hűl le a levegő, ugyanis bő egy hónapon belül parlamenti választásokra kerül sor. Elemzők szerint kiélezett csatára lehet számítani. A CDU/CSU ugyan még mindig a legnépszerűbb párt Németországban, de előnye egyre csökken, ez pedig az esetleges jövőbeli koalíciókötéseket is megnehezítheti a jobbközép párt számára.

Merkel távozásával a CDU/CSU számára komoly próbatétel lesz a szeptemberi parlamenti választás, hiszen a „Mutti” 2005 óta vezette az országot. 2005-ben szoros küzdelemben győzte le a rivális baloldali SPD párt vezetőjét, Gerhard Schrödert. Ezzel rekordot állított fel, hiszen 16 évig irányította az országot.

Ez alatt az időszak alatt kellő diplomáciai tapasztalatokra tett szert, amivel kivívta az elismerést a legtöbb ország vezetője részéről. Az ország gazdasági mutatói is jelentősen növekedtek. Erős reformokkal sikerült úgy fellendítenie a gazdaságot, hogy Németország szinte egyedüli gazdasági nagyhatalommá vált Európában.

Angela Merkel kancellári időszakát két korszakra lehet osztani, a sikeres és a kudarcos érára.

A sikeres korszakról már volt szó, ebben az időszakban Merkelt az egyik legtehetségesebb politikusi felfedezésnek is szokták emlegetni Németországban. A vízválasztó időszak 2015-ben következett be, amikor Európa, azon belül Németország sem volt képes megbirkózni a migránsválsággal. Merkel úgy gondolta, erkölcsi és felebaráti szeretet befogadni a menekülteket. A kancellár részéről ez volt a lehető legrosszabb döntés, a „willkommen” politikájával végzetesen megtört a népszerűsége. Attól kezdve elindult a politikai lejtőn lefelé, és csak idő kérdése volt, mikor fejezi be a politizálást. 2017-ben ugyan még sikerült nyerni a CDU-nak, de erejük közel sem volt annyira meghatározó, mint a korábbi időszakban. Mi több, alig tudtak koalíciót kötni a korábbi szövetséges pártokkal.

A külpolitikát tekintve sem volt egyszerű időszaka Angela Merkelnek. Egyszerre kellett megfelelni az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak, a másik oldalon pedig Oroszországnak,

amellyel Németország jó gazdasági kapcsolatokat ápol. Ennek a legékesebb példája, hogy az Északi Áramlat 2 gázvezeték építése Németországot és Oroszországot még közelebb hozhatja, a nyereségből pedig mindkét ország profitálni fog. Ám amíg Oroszország az üzlettel csak nyerhet, addig Németország a Nord Stream 2 projekttel éppen a szövetséges államokat, Lengyelországot és Ukrajnát hagyja cserben. Ráadásul az Egyesült Államok sem nézi jó szemmel ezt a beruházást.

Ha az orosz–német kapcsolatokat nézzük, akkor ott van Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető tavaly augusztusi megmérgezésének az ügye, vagy a georgiai állampolgár 2019-es berlini meggyilkolásának az esete is, amit a német parlament elleni 2015-ös kibertámadás következtében követtek el. A Nyugat és az EU egyértelműen az orosz kormányt tartja felelősnek emiatt.

Angela Merkel viszont nemcsak az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal tárgyalt augusztus 20-án, két nappal később az ukrán elnökkel, Vologyimir Zelenszkijjel is találkozott.

Két ellenséges ország viszonylatában Angela Merkelnek mindkét féllel úgy kellett tárgyalnia, hogy Németországnak a két országgal való kapcsolatai továbbra is megmaradjanak. Ezt a kérdést csakis egy olyan tapasztalt politikus tudta kezelni, mint Merkel. Innentől azonban Merkel átadja a stafétát.

Azt még nem tudjuk, hogy az utódja milyen irányba kormányozza majd Németországot, de annyi biztos, hogy fel kell kötnie az alsóneműjét, mert Németországnak szüksége lesz a diplomáciai sikerekre.

Megjelent a Magyar7 2021/34. számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.