Mementó
Orosch János nagyszombati érsek a Pravdában kapott hideget-meleget, amiért részt vett a Rákóczi Szövetség márciusi emlékünnepségén a budapesti Országházban. Az ünnepségen minden évben átadják az Esterházy-emlékérmeket olyan személyeknek, akik a felvidéki magyar közösségek szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. A kitüntetetteket, Erdő Péter bíborost, esztergomi érseket és Martényi Árpádot, az Esterházy Emlékbizottság elnökét Orosch János nagyszombati érsek és Molnár Imre történész méltatta.
Az esemény kapcsán Miroslav Čaplovič, a Pravda főszerkesztő-helyettese felháborodott cikkében náci kollaboránsnak és hazaárulónak nevezte a mártírhalált halt Esterházy Jánost, aki szerinte hozzájárult „az ország demokratikus rendszerének szétveréséhez”, és ebben segítségére volt a budapesti kormány, valamint a náci Németország is. Ráadásul Esterházy gyűlölte a zsidókat is, írta. A nagyszombati érseket pedig elítélte, mert nem első alkalommal merészelt tisztelegni Esterházy János emléke előtt, ezúttal egy „sokkoló” helyszínen, a magyar Országgyűlésben!
Mikor mindez tudomására jutott Ben Mayernek, aki sok év elteltével költözött haza Nagyszombatba, felkereste az érseket, hogy szavakba öntse felháborodását a cikk miatt. Orosch János megkérte őt, hogy vesse papírra a gondolatait. Ezt a levelet az érsek a nagymegyeri Esterházy-konferencia nyitó szentmiséjén felolvasta, mintegy újabb bizonyítékát a mártírsorsú politikus, Esterházy János emberi nagyságának, illetve az ellene koholt vádak hamisságának.
Tisztelt Érsek úr!
Azokat a tényeket fogom leírni, amelyeket az ötvenes években, mint gyermek éltem át. A történteket csupán gyerekként fogtam fel. Nem ismertem Esterházy János gróf urat, azonban ismertem a feleségét és gyermekeit. Testvére, Esterházy Mycielska grófnő egy olyan hölgy volt, akit a falunkban meglátásunk szerint nagyon komolyan tiszteltek, annak ellenére, hogy nagyon szegény körülmények között élt, még a mi helyzetünkhöz viszonyítva is. Édesanyám a grófnőhöz küldött, hogy bevásároljak neki aszerint, amit a grófnő megrendelt. Sose észleltem fölényeskedést sem nála, sem a gyermekeinél. Nagyon tisztelettudók voltak.
A gróf úrról a szüleimtől és a falu lakosaitól csakis dicséreteket hallottam, valamint szánakozást és sajnálatot szenvedései felett. Mint kisfiú, nem tudtam megítélni a pro és kontrát, azonban idővel megértettem annak lényegét, ahogyan az állam és a nyilvánosság megítélte őt.
Szüleim és polgártársaim elmondása szerint a gróf úr falunk sok polgárának és más embernek is segített, akiket nem is ismert. Sok életet mentett meg személyesen, vagy anyagi segítségadás által, hogy az üldözöttek megmenthessék életüket úgy Szlovákiában, mint Magyarországon.
Hogy mi történt a háború után, nem tudom megítélni, azonban az emberek szerint jogtalanul lett elítélve, megkínozva. Nem érdemelte meg, hogy gonosztevőként ítélkezzenek felette, azonban a kor szelleme olyan volt, hogy a győztesnek mindig igaza van. Sok zsidó polgár, így az én családom is neki köszönheti életét. Azért, mert magyar volt, fasisztát csináltak belőle. A szlovák parlamentben képviselőként a zsidótörvény ellen szavazott. Azok az emberek, akik arizálták a zsidó vagyonokat, felrótták ezt neki, hogy megtarthassák a vagyont. Mindenütt akadtak jó és rossz emberek, azonban a gróf úr nem volt rossz ember. Nem érdemelte meg, hogy hazaárulót vagy fasisztát csináljanak belőle. Elhunyt szüleim sose mondtak róla egyetlen rossz szót sem.
1956-ban emigráltunk Izraelbe, később megtudtam, hogy a gróf úr 1957-ben meghalt. Családja pedig elköltözött. Elveszítettük velük a kapcsolatot. Neki és családjának örök tisztelet jár!
2022 áprilisa,
Ben Mayer
Megjelent a Magyar7 2022/20.számában.
