2026. március 28., 16:45

Megoldások helyett sebtapasz a déli régióknak

A héten megérkezett a kormány Nyitra megyébe is, körbenézett, kiosztott 2,5 millió eurót, majd továbbállt. Az esti hírekben jól mutat, és a közösségi médiában is, hiszen támogatások érkeznek, projektek indulnak, a régió „figyelmet kapott”. Csakhogy aki ott él, pontosan tudja, ez a megoldások keresése helyett politikai marketing.

 

a kormányhivatal épülete Pozsonyban - Úrad vlády - wikipedia
Fotó: wikipedia

Nézzük meg hideg fejjel, miről beszélünk. 2,5 millió euró két járásra, a nyitrai és az érsekújvári járásba. Ez elsőre soknak hangzik, de valójában egy közepesebb városi beruházás ára. Ebből jut kazánházra, tűzjelzőre, játszótérre, sportpályára. Hasznos dolgok, nem kérdés. Csakhogy ezek nem fejlesztések, hanem karbantartások. Olyan tételek, amelyeknek alapból működniük kellene, nem pedig kihelyezett kormányüléseken „megoldódniuk”.

Ez a legnagyobb baj. Hogy itt még mindig az számít hírnek, ha egy középiskola kazánházát felújítják.

Közben évek óta ugyanazokat a mondatokat hallgatjuk az infrastruktúráról. Most is elhangzott: meg kell javítani az első osztályú utakat a régióban. Mintha ez valami extra vállalás lenne. Nem az. Ez minimum. És még ezt is határidőhöz kell kötni, mintha nem lenne elemi feladat. A fontosabb kérdés az R7-es folytatása lenne Érsekújvárig, hogy a járásba érkező nagy kínai beruházás számára legyen megfelelő infrastruktúra.

A valódi kihívás az, hogy mikor lesz kátyúzás, hanem az, hogy miért nincs olyan közlekedési hálózat, amely egyáltalán versenyképessé tenné ezt a térséget. Miért kell még mindig azon gondolkodni, hogy egy-egy szakaszt „javítsanak”, miközben más régiókban már új összeköttetések épülnek, ipari parkok nőnek ki a földből, és odavonzzák a beruházásokat.

Itt meg megy a foltozás.

És ebben van egy kimondatlan, de nagyon is létező réteg. Ez a térség a politikai térképen Szlovákia része. A valóságban viszont – pártoktól függetlenül – a szlovák politikusok szerint magyar vidék, olyan választókkal, akik számukra nem túlzottan érdekesek, csak ha éppen parlamenti választások jönnek. Nem kimondva, nem leírva, de a döntések súlyából pontosan kiolvasható. Nem itt koncentrálódik a politikai erő, így nem is ide jönnek a nagy pénzek. Hiszen itt magyarok élnek, mégha néha szlovákoknak is neveznek bennünket, mert félnek bevallani, hiába minden próbálkozás, még mindig több százezer ember magyarnak vallja magát ebben az országban.

Ettől még a történet mindig hasonló. Közben persze jut pénz identitáserősítésre: a nyitrai vár homlokzatára, a cirill–metódi örökségre, ünnepségekre. Az igazi, komoly fejlesztésekre, amelyeket az államnak már évtizedek óta meg kellett volna lépnie ezen járásokban is, továbbra sincs pénz, most éppen azért, mert konszolidálni kell.

A lakhatási felmérések szépen megmutatják: az emberek ragaszkodnak az otthonukhoz, de egyre kevésbé romantikusan. A fiatalok számolnak. Ha nincs perspektíva, mennek. Nem azért, mert nem szeretik ezt a vidéket, hanem mert nem kapnak okot a maradásra. És erre lehetne válasz a kihelyezett kormányülés, de nem az.

Ezért kell kimondani: ez nem fejlesztési politika, hanem jelenlétpolitika. A kormány időről időre megjelenik, kioszt egy csomagot, elmondja, hogy foglalkozik a régióval, majd megy tovább. A struktúra nem változik. Az arányok nem változnak. És amíg ez így van, addig minden ilyen támogatás csak egy újabb sebtapasz. A helyi emberek vagy az érintettek jogosan örülnek, de a közösség számára hosszú távon nem jelent megoldást, pedig a kormány intézkedéseinek pontosan erről kellene szólniuk.

 

Megosztás
Címkék