Megkésett tanévnyitó
"A tanár minden hét napból ötöt a színpadon tölt, és a világ legnehezebb közönségének kell játszania.” (Stephen King)
Miért van háború? Minek a háború? Ez is a klónok háborúja? És az oroszok vagy az ukránok a klónok, vagy mindketten? Melyik a legnagyobb hatótávolságú rakéta? Most teljesen védtelen Szlovákia, ha a rakétaelhárítónkat és a vadászgépeket is odaadtuk az ukránoknak? Fognak lőni nálunk is, ránk is? Lehet, hogy már nem is lesz soha béke?
A tanároknak talán a legnehezebb a szomszédban dúló háború miatt.
Mit válaszoljanak a legkíváncsibb közönségnek a legkomolyabb színpadról, a katedráról? Hogyan magyarázzák el a nebulóknak, hogy mi a háború? Hogy az nem egy focimeccs, ahol olykor még a döntetlen is jó. A háborúban nem ikszelnek a csapatok, ott csak vesztesek és még nagyobb vesztesek vannak, győztesek nemigen. A haditudósítóknak lehet-e hinni? Hogy ki gyilkolt le több embert, ki robbantott fel nagyobb lőszerraktárat vagy hidat, semmisített meg a másiknál több ellenséges fegyvert, járulékos veszteségként köztük óvodát, kórházat, lakóházakat? Dicsőség vagy szégyen? A háború annyira torz és természetellenes, ilyenkor minden másképp értendő, mint békében: néha felmentik a gyilkosokat és megbízóikat is, az ártatlanok pedig megszenvedik. A frontról nem lehet elfogulatlanul tudósítani!
Iskoláskorunkban nekünk még azt hirdették a tanárok, hogy a második világháború nagy győztese a vörös hadsereg volt, minket is ő szabadított fel! Ezért legyünk hálásak, és tartsunk örök időkre a Szovjetunióval. Nem tartottunk! Viszont a tanároknak a katedrán állva akkor ezt kellett mondaniuk.
Többségünk el is hitte nekik. A kisebbségre pedig rákényszerítették, mint Felvidékre Csehszlovákiát. Most sem könnyű nekik, amikor azt kell hirdetniük a katedráról, hogy az oroszok a fő gonoszok, az agresszorok, az ukránokkal pedig legyünk jóban, rosszban! Még szerencse, hogy az egykori „szovjetbarát” tanárok ma már nyugdíjasok. Nem kell legalább megalkuvóknak lenniük…
Elfoglalta, visszafoglalta, ki lőtt le kit és miért? Záporoznak a kérdések a tanárok felé még énekórán is. „Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát, és nemzetközivé lesz holnapra a világ!” Meg oroszellenes! Kifordított Internacionálé! Mindenki a sajátjait védi, vagy túszként használja őket? Kié a Krím? Enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek, övék. Senkié! Birtokos névmások, általános iskola, 6. évfolyam. Ukrajna viszont nem a senki földje, földterületeinek nagy része papíron is már az amerikaiaké. Akkor miért harcolnak érte annyira az oroszok, és miért védelmezik sajátjukként az ukránok?
És kiknek szurkolnak az amcsik a VIP páholyból? Nekik persze az lenne a legjobb, ha egy gazdasági és katonai nagyhatalommal kevesebb lenne. Az ukránok nem azok… Minél tovább húzódik a háború, annál jobban gyengül Oroszország. Kilóg tehát a lóláb! A gazdasági, katonai és bankári érdekek lólába.
Hogy az iskolában ne politizáljanak a tanáremberek? Ha kérdezik őket a gyerekek, mondják azt, hogy kuss, és kérdezd otthon a szüleidet vagy a nagyszüleidet? Nálunk nincs háború, az iskolában még inkább nincs! Ha majd nagykabátban és kesztyűben ülve fognak kérdezősködni, akkor se lesz semmi gond? Hiszen a gyerekekeinket is szankcionálja az EU! Ötujjas vagy egyujjas kesztyűben könnyebb télen körzővel és színes ceruzákkal dolgozni a fűtetlen tanteremben és orrot fújni? Nagykabátban vagy klott gatyában egyszerűbb-e a tornateremben rúdra és kötélre mászni, illetve bukfencezni? Mókás lesz, amikor az énekórán a fagyos lehelettől láthatatlanná válik a padszomszéd…
Ott még nem tartunk. Hála istennek, hogy az iskolacsöngő szól és nem a sziréna, de ha elhallgatjuk a szomszéd valóságát, attól még nem lesz színesebb a gyerekvilág!