Még egyszer a véleményszabadságról
Állítólag Voltaire sosem mondta, de neki tulajdonítják a liberalizmus jelmondatát: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. Talán sose volt annyira aktuális, mint manapság, hogy felidézzük az egyetemes emberi és európai értékek egyikét, a vélemény- és szólásszabadságot. Mert napjainkban nem Voltaire szavait, hanem inkább a „mondj igazat és betörik a fejed” igazságát tapasztaljuk.
Jobb esetben csak elbocsátják az embert a munkahelyéről, ha elmondja az őszinte véleményét, bár lehet, a Németországból kiebrudalt magyar kapusedző talán inkább bevállalt volna egy jó fejbevágást, mint a kirúgást. Az előbbi néhány hetes kórházi kezeléssel megúszható, de az utóbbi egy sikeres és nyilván jól jövedelmező külföldi edzői karrier végét is jelentheti.
Mert mit is mondott Petry Zsolt, a berlini Hertha BSC magyar kapusedzője?
„Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk! Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel.”
Ez az a vélemény, amely nem tolerálható Berlinben. Mese nincs, ha valakire egyszer Németországban rásütik, hogy idegengyűlölő, rasszista, vége van. Nem hiszem, hogy akadna még egy neves klub, amely Petryt ezek után alkalmazná.
Az elmúlt napokban sokan, sokféleképpen reagáltak a magyar kapusedző történetére, őszinte sajnálatukat, felháborodásukat, döbbenetüket kifejezve. Megvallom őszintén, hogy én annyira azért nem lepődtem meg. Nagyon sok, ép ésszel felfoghatatlan dolog történt Némethonban az elmúlt években.
A bőséges választékból egy három évvel ezelőtti esetet idézek fel, amikor kényszernyugdíjazták a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét, Hans-Georg Maassent. Ez a szervezet olyan, mint Szlovákiában a Nemzetbiztonsági Hivatal, a belső elhárításért felel, szóval a nemzete, az országa biztonságára vigyáz. Az ok, hogy őszinte véleményt mondott a merkeli migrációs politikáról. Jegyezzük meg, hogy számunkra és a német társadalom előtt is ismeretlen, súlyos információk és titkok birtokában mondta azt, hogy beláthatatlan következményekkel járó ballépés volt a határok megnyitása 2015-ben. Kétségbe vonta, hogy a chemnitzi tüntetések alkalmával németek indítottak hajtóvadászatot bevándorlók ellen.
Szinte biztos, hogy a felelősen gondolkodó, hazája és a lakossága jövőjéért aggódó szakértő szólalt meg Maassenben. De mennie kellett, mert szembement a fősodorral. Azt meg nem lehet, pláne nem Németországban!
Igaz, a kancellár asszony nem azt mondta, hogy a megfogalmazott kritika miatt rúgják ki, hanem azért, mert beleártotta magát a napi belpolitikai csatározásokba. Pedig nem erről van szó, hiszen nem voltak a migráció körül belpolitikai csatározások. Maassenen kívül mindenki ájult örömmel üdvözölte a bevándorlókat, vagy gyáván hallgatott.
Szóval, ha egy ekkora tekintélyt, a nemzetbiztonsági szakszolgálat vezetőjét ki lehetett rúgni megalapozott véleménye vállalásáért, akkor a magyar kapusedző esetén nem lehet olyan nagyon csodálkozni.
Ez persze egyáltalán nem megnyugtató, különösen nem, ha arra gondolunk, hogy Németország választásokra, a Merkel nélküli merkeli világra készül. És velük együtt mi is, Európa maradék része. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” jegyében.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/15. számában.
