Más nyár
Nem mehetünk el laza legyintéssel amellett a tény mellett, hogy az orosz–ukrán háború lassan annyi ideje tart, mint a második világháború. Mindez elemzői szempontból azt a kockázatot is hordozza, hogy, mivel egyre több adattal kell dolgozni, a sajtómunkás a történések megfoghatóságára törekedve hajlamossá válhat a túlzott leegyszerűsítésre. Ez a háborús tudósítások, elemzések sorsa.
2024 nyarát az ukrán erőknek a Kurszki területre való váratlan(?) betörése dominálta, mely kommunikációs szempontból kétségkívül nagy felületet tudott biztosítani Ukrajnának. Ukrajna ezzel jelezte, hogy a háború képes átnyúlni Oroszország területére is. A kurszki betörés azonban megmaradt egy drága huszárcsínynek, melyet Ukrajna nem tudott stratégiai lehetőséggé formálni, mert nem volt benne annyi.
A tavalyi nyár sem volt szegény a hadmozdulatokban. A Reuters egyik nagy elemzése szerint 2025 első felében Oroszország csak a pokrovszki front térségébe 111 ezer katonát összpontosított, és a nyár folyamán jelentős területi nyereségeket könyvelhetett el, azonban továbbra is stratégiai áttörés nélkül. A frontvonalak rögzültek, a felek pedig teljesen átálltak egy taktikai „égi háborúra”.
A jelenlegi nyarat a teljes pozíciós patthelyzet jellemzi a szárazföldön, kombinálva a stratégiainak szánt légi csapásmérésekkel. A páncélos kötelékeknek a háború elején jellemző érdemi bevetése szinte teljesen lehetetlenné vált az átlátható csatateret teremtő felderítő és öngyilkos FPV-drónok tömege miatt. Oroszország a hátország elleni ballisztikus és cirkálórakéta-csapásokkal próbálja megtörni Ukrajna gazdasági és logisztikai állóképességét, igaz, ezen a területen Ukrajna sem marad adós, bár csapásainak intenzitása nem fogható az ellenfelééhez. A háború súlypontja óhatatlanul áttevődött a hátországok elleni stratégiákra és az erőforrások kimerítésére. Moszkva a nyár során rekordmennyiségű ballisztikus rakétával és drónnal támadta az ukrán energetikai és üzemanyag-infrastruktúrát. A cél itt már nem a lakossági morál megroppantása, mint amikor télvíz idején bombáztak nagyvárosi fűtőműveket, hanem a nyugati légvédelmi rakétakészletek lemerítése.
Oroszország nem egyetlen ponton próbál döntést kicsikarni. Több irányban támad egyszerre. A Donbasz mellett nyomást gyakorol Szumi és Harkiv térségében, miközben délen is igyekszik lekötni az ukrán erőket.
Ukrajna pedig a hadsereg és a civil lakosság számára is fontos energetikai infrastruktúrára mért precíziós csapásokkal válaszolt. Júliusban elérték Omszkot, ahol Oroszország legnagyobb olajfinomítóját támadták meg. A létesítmény több ezer kilométerre van az ukrán ellenőrzésű területektől, és a támadás után le kellett állítani az olajfeldolgozást. A kőolaj-finomítók elleni támadások 2026-ban megduplázódtak, és több létesítmény teljes vagy részleges leállásra kényszerült. Az orosz üzemanyagpiacon ennek már érzékelhető következményei vannak. Ukrajna egyre kevésbé akarja elfogadni azt a háborús szabályt, amely szerint a front a fő csatatér. Kijev, képességeihez mérten megpróbálja Oroszország egész területét a háború részévé tenni.
A 2026-os nyár jelenlegi állása alapján Oroszország még mindig erősebb a szárazföldön. Ukrajna viszont egyre veszélyesebbé válik Oroszország mélységében. A kérdés most az, hogy melyik képesség bizonyul hosszabb távon döntőnek.
