2023. április 28., 18:45

Már csak ebben bízhatnak a jobboldali pártok

A szlovák jobboldali pártok számára nagyon nehéz időszak következik. Ugyan még bőven van idő a szeptemberi választásig, de már most körvonalazódnak az erőviszonyok. Az is egyre valószínűbb, hogy a jobbközép pártok külön fognak indulni. A jobboldalnak ugyanis csak akkor lenne esélye legyőzni a Smert, ha összefognak és együtt indulnak.

parlament
Fotó: TASR

A különböző közvélemény-kutató cégek alacsony támogatottságot mérnek a jobbközép pártoknak. Az SaS, az OĽaNO, a KDH, és a Heger féle Demokrati is az öt százalékos bejutási küszöb körül billeg.

Ugyan az egyes pártoknak még lehetnek tartalékaik, és láttunk már olyat, hogy az OĽaNO és az SaS a 2020-as parlamenti választáson a hajrában tudott újult erőre kapni, de előfordulhat egy olyan forgatókönyv is, hogy az említett pártok nagy része nem jut be a parlamentbe.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Smer és a Hlas kimagaslóan szerepel majd, és akár egy erős kormányt is kialakíthatnak. A jobboldali pártok számára ez jelenti a rémálmot. Adja magát a kérdés: az elhibázott kormányzás ellenére van-e esély a jobboldalnak kormányt alakítani? Bármilyen abszurd, de lenne erre lehetőség. Viszont a kérdés is csak inkább elméleti. A jobboldali tábor úgy kaphat újra erőre, ha sikerülne egy nagy választási blokkot kialakítani. Akkor lenne esély felvenni a versenyt Ficóval szemben.

Eduard Heger nem titkolta, pártját azért is hozta létre, hogy a jobboldali pártoknak egyfajta közös választási listát biztosítson.

Hegerék nyitottak lennének az együttműködésre, de sem a KDH, sem az SaS, sem pedig más jobboldali párt ez idáig nem jelezte szándékát az összefogásra.

A nagy jobboldali összefogásra voltak kísérletek a közelmúltban. Azok már akkor sem sikerültek, pontosan a személyes konfliktusok miatt. A pártok azt hitték, ha beolvadnak, akkor feladják az önállóságukat, mert mindig is volt egyfajta háziverseny, hogy ki lesz a legerősebb politikai szubjektum azon a térfélen.  Az összefogást most jelenleg a személyi konfliktusok, és bizonyos értelemben az ideológiai különbségek gátolják. A viharos kormányzás után valóban nehezen elképzelhető az SaS-el való együttműködés. A Demokrati még erre hajlana is, de kizárt, hogy az OĽaNO is ott legyen. Ráadásul a KDH helyzete is érdekes. Parlamenten kívüli párt, tehát új erőként mutatja magát a választók előtt. A volt kormánypártokkal való együttműködést nem szeretnék bevállalni, inkább egyedül vágnak neki a választásnak. A KDH abban bízik, hogy az elhasználódott jobboldali pártok helyett ők lesznek az alternatíva a választók számára.

 A jobboldali pártok a túlélésért küzdenek, és abban reménykednek, hogy külön lesznek sikeresek.

Ez azonban kevés ahhoz, hogy alternatívát kínáljanak a Smerrel szemben. A jobbközép szereplők mintha feladták volna ezt a küzdelmet, és titkon abban bíznak, hogy a Smert más valaki győzi le. A titkos favorit pedig a Peter Pellegrini vezette Hlas. A jobboldal tehát abban reménykedik, hogy Peter Pellegrini utasítja maga mögé Ficót, és ő alakíthat majd kormányt.

Az SaS, de például a KDH sem utasította el Pellegriniéket, ez pedig azt jelenti, hogy számukra alternatíva lehet a Hlas-al való közös kormányalakítás. Ha logikusan végig gondoljuk, akkor pragmatikus szempontból ez egy elfogadható forgatókönyv lenne az említett pártoknak. Ugyanakkor nem elég bízni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, tenni is kell valamit. Például egy kicsit közeledni a Hlas felé, de közben arra is kell vigyázni, hogy a választóikat ne riasszák el.

A jobboldali választó elsősorban abban bízik, hogy nem alakul ki egy Smer, vagy egy Smer és Hlas kormányzás.

A jobbközép pártoknak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a választóikban azt a reményt keltse, képesek a megújulásra, és a kormányzásra. Attól tartok, hogy  hiányzik belőlük a motiváció. Ha ez előző kormányzati ciklust vesszük alapul, akkor ez nem is csoda, de az sem megoldás, ha tanácstalanságot és kudarcot mutatnak kifelé. A választóikkal azt kell elhitetniük, hogy a sikertelen választási ciklus ellenére még mindig ők tudják biztosítani a „tisztességes”, és  „becsületes” kormányzást az országban, mert az alternatíva visszahozza a korrupciót, és a maffiaállamot. Ha ezt az üzenet sikerül átadniuk a választóiknak, akkor van esély arra, hogy ne térjen vissza Robert Fico a hatalomba. Ehhez azonban nagyon sokat kell dolgozniuk, hiszen sok a kiábrándult választó.  

A jobbközép pártoknak azonban más tényezőkkel is meg kell harcolniuk. A tanácstalan szavazóikat könnyen elhalászhatja  a Progressívne Slovensko, amely jóval motiváltabb, és sokkal nagyobb magabiztosságot mutat kifelé. A konzervatívabb választókat pedig a Sme rodina szólíthatja meg, de akár a Milan Uhrík vezette Republika is erre a vadászmezőre tévedhet. Nem beszélve az OĽaNO-ról, akik külön utas politikát folytatnak, és máig nehéz behatárolni, hogy kik lehetnek Matovič szavazói.

Mindenesetre az biztos, hogy a jobboldalnak valóban egy kihívás lesz a szeptemberi megmérettetés.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.