A lista végső összetételéről Andrej Danko, az SNS elnöke dönt, az egyénileg csatlakozó személyekről a többi párt elnöke is véleményt nyilvánít.
A második helyen Pellegrini pártja, a harmadikon a progresszívek végeztek.
A katolikus párt az ír sziget egy évszázaddal ezelőtti megosztása óta először az észak-írországi tanácsokban is a legnagyobb politikai erővé vált.
A parlamenten kívüli SNS megegyezett a Slovenský patriot párttal, melynek tagjai elfogadták, hogy önállóan indulhatnak a nemzeti párt választási listáján.
A jobboldali pártok a túlélésért küzdenek, és abban reménykednek, hogy külön lesznek sikeresek.
A szerbek közölték, hogy mindaddig nem térnek vissza az intézményekbe, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat.
Danko azt is közölte, további pártokkal is tárgyalnak.
A KÚ állítása szerint észszerű lenne a megállapodásuk, hiszen azonos értékeket vallanak és a programjuk hasonló.
A Smer-SD nyert volna a szavazatok 17,6%-ával, ha március elején parlamenti választást tartanak, második lett volna a Hlas-SD (16,1%), a harmadik a Progresívne Slovensko (15,1%) – derült ki az AKO ügynökség felméréséből.
Hrabko szerint Robert Fico azt akarja elhitetni a választóival, hogy pártja minél korábbi választást akar és az államfő a felelős azért, hogy a megbízott kormány továbbra is a helyén marad.
Vajon mikor lesznek a választások?
Ha decemberben tartották volna a parlamenti választást, akkor a Hlas (19,9%) nyerte volna meg a Smer (15,8%) és a Progressívne Slovensko (10,3%) előtt.
A Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége törvényben szabályozott keretek között a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra területére terjed ki.
A Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök által vezetett Likud pártnak az előzetes közvélemény-kutatások szerint van esélye arra, hogy kormányzó többséget szerezzen a parlamentben.
Hat megye élén a régi elnök marad, két helyen lesz változás. A megyerendszer fennállása óta először nem Milan Belica fogja vezetni Nyitra megyét.
Milyen lenne egy-egy település, ha gyerekek irányítanák?
Minden marad a régiben.
A pártok, melyek 41 fős közös jelöltlistát állítottak, hétfőn együttműködési megállapodást írtak alá.
A felmérések szerint a mai parlamenti választásokon a Sinn Féin (Mi magunk) a szavazatok mintegy 26-27 százalékát fogja megszerezni, az eddigi vezető kormányerő, a protestáns Demokratikus Unionista Párt pedig 19-20 százalékos eredményre számíthat.
A FARC gerillákkal kötött békeszerződés nyomán a biztonsági helyzet sokat javult az országban, amelynek kiterjedt területeit azonban továbbra is rettegésben tartják különböző bűnszervezetek.
A választások előtti közvélemény-kutatásokat három nappal a választások előtt is közzé lehet majd tenni.
A rendőrfőnök és az ÚIS igazgatójának megbízatása jelenleg négy évre szól.
A kilenc tagból álló elnökségbe két nőt is beválasztottak, az egyik a magyar Kolbenheyer Zsuzsanna.
Átadják a hatalmat a koalíciónak.