Makacs tények
Tudvalevő, hogy számmal – és háttal – nem kezdünk mondatot. Újságírói egyszeregy. Most azonban a hatás kedvéért hágjuk át ezt a szabályt. 1 015 078. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának hivatalos statisztikája szerint ennyi migráns (bevándorló, menekült, a kívánt verziót ki‑ki húzza alá maga) érkezett 2015‑ben, a válság zenitjén, Európába.
A 2018‑as évre vonatkozó teljes adat sajnos még nem ismert, de a rendelkezésre álló számokból már látszik, hogy 2015 óta minden évben, tavaly is csökkent az Európába érkezők száma, ráadásul nem is keveset, néhol 90%‑os különbségről lehet olvasni.
Ekkora ziccert nem lehet kihagyni. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az utóbbi hetekben egymást érik a sajtónyilatkozatok. Nincs itt kérem semmi félnivaló, mondják, a menekültválságnak vége, megoldottuk, lehet hazamenni, a ruhatárnál legyenek szívesek nem tolakodni!
Az illegális határátlépések száma messze elmarad a korábban regisztráltakhoz képest, jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz menekültügyi EU‑biztos január közepén egy plenáris ülésen.
Nem buta ember ez, tulajdonképpen igaza is van, gondolhatná az egyszeri szavazópolgár, ha a brüsszeli vátesz nem így folytatná: Nincs migrációs vagy menekültválság az Európai Unióban, noha több tagállam ezt kívánja hangsúlyozni.
Hát csak kibújt a szög a zsákból! Szinte látom magam előtt, ahogy a biztos úrhoz az ülés közepén odalép egy másik biztos úr, amolyan rendőrfajta, és tenyeréhez ütögetve a gumibotját, felteszi a kérdést: Kampányolunk, kampányolunk?
Fordítsuk komolyra a szót! Az utóbbi három‑négy évben érkezett mintegy 1,5 millió embert nem lehetetlen integrálni, ez az unió lakosságának csak néhány tized százaléka.
Egy erős, önmagában és értékeiben biztos kontinens biztosan kezelni tudná ezt. Az identitásválsággal küzdő Európa nem ilyen kontinens.
Nem is kell nagyon túlbonyolítani a dolgot, két mondatban összefoglalható, miről van szó. Egy átlagos európai nő termékeny évei során egy, legfeljebb két gyermeknek ad életet, az ún. totális termékenységi ráta (TFR) 1,4–1,5. Ez az első mondat, jön a második.
A tavalyi évben Guineából érkezett a legtöbb menekült, szeptemberig körülbelül tízezer ember, s a fekete‑afrikai ország hasonló értéke 4,6. Maliból ugyanezen idő alatt nyolcezer főt regisztráltak, TFR: 6,0. Persze lehet árnyalni a képet, de a tény, az az utolsó ecsetvonás után is tény marad. Európa fogy és öregszik, Afrika pedig képtelen lesz eltartani ennyi embert, arról pedig senki nem beszél, hogy velük mihez kezdünk majd.
Be kell látnunk, nemzetállami szinten csak ideig‑óráig lehet majd kezelni a helyzetet, nincs az a határkerítés, amely visszatarthat ekkora tömeget.
És itt van a kutya elásva, ez az EU legnagyobb bűne és mulasztása! Brüsszel gőgje, a francia–német (sátán)tangó, meg a biztos úrhoz hasonló döntéshozók egész egyszerűen ellehetetlenítik a valódi európai integrációt, a válság átgondolt kezelését. Feltéve, hogy erre egyáltalán megvan bennük az igény, de ez már legyen egy másik írás témája.
Az írás megjelent a Magyar7 2019/6. számában.
