Liberális áfium elleni orvosság
Illyés Gyulától hallottam még valamikor a hetvenes években, hogy a kertészkedés, a gyümölcsfák, az egresbokrok gondozása, a palántázás serkenti az anyaföld szeretetét. Sok évvel később mintha Gyula bátyánk gondolatébresztő megállapítása köszönne vissza, amikor Takács Sándor Bajvívó magyarok című könyvét olvasgatom.
„Minél odaadóbban foglalkozik az ember a földjével, annál jobban megszereti. (…) S ha ezt teszi, ősei rögéhez ragaszkodik, a hazaszeretet is lépést tart vele.” A hazaszeretet gondolata motoszkál a fejemben, miközben a parlamenti felszólalások közben a magyar ellenzék (ügynökhálózat?) elképesztő kirohanásait követem a pesti tévében. Hallatlanul arrogáns szóhasználat a magyar kormány, valójában a magyar nemzeti gondolat ellen! Mindez magyar képviselők szájából! Ezek is az ország és a nemzet boldogulásáért hangoskodnak, gondolhatná az ember. Ó, dehogy!
A parlament üléstermében emberi szónak már alig nevezhető stílusban megnyilvánuló hölgyek, urak egymást túllicitálva produkálják magukat a kamerák előtt. Túljátszva a szerepüket, holmi pitbull szindrómát sejtetnek. Mintha a „Csípd meg, Szuszu, lesz finom vacsora!” című, gondosan megrendezett, jól fizetett jelenetet adnák elő. Joggal nevezhetném őket a hazájuk ellen támadó zsoldosoknak.
Az ember nem léphet ki csak úgy a saját korából, képzettársításai is korának a szellemiségét tükrözik, még ha gondolatait klasszikus vagy csupán történelmi példákkal alapozza is meg. Zrínyi Miklós is a saját kora égető kérdésein töprengett, azokat vetette papírra a Ne bántsd a magyart! és a Török áfium ellen való orvosság című írásaiban.
Miközben az ellenzéki arrogancia fokozódik, Zrínyi gondolatai kapcsán eszembe jut, hogy a fizetett csahosok erudícióját mérséklendő, Liberális áfium ellen való terápia címen ajánlanék számukra hatásos módszert (gyógyszert) a hazaárulás ellen, kegyes értékrendváltásra biztatnám őket! Arra, hogy vannak értékek, amelyek sem dollárral, sem arannyal meg nem vásárolhatók, mert nem válhatnak kufárkodás, rulett vagy kártyaasztalok martalékaivá. Nem eljátszhatók és nem eladók. S aki ezt az isteni törvényt baksis fejében megszegi, azt örökre száműzni kellene! Nem csak a valódi értékek világából, az országból is.
A liberális sorkatonák számára talán elkésett ajánlatként hangozna, hogy műveljenek hazai földet, gondozzanak kertet… Már rég elszoktak minden olyan tevékenységtől, amit még teremtő-alkotó munkának lehet nevezni. Odáig menően, hogy ma már a hazaárulást tartják munkának. (...) A társadalmat megváltó áldásként kínálják, tálalják fel szerencsétlen népüknek a jakobinus, kommunista, genderista életpusztító ideológiákat. Persze tisztában vagyok vele, hogy romlottságuk ma már – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – visszafordíthatatlan.
A tizenhatodik századi Magyarországon bukkant fel a hajdúk néven ismert népség. Az embertelen sors embertelenné tette őket – olvashatjuk róluk. Tehát még csak nem is a becsületes munkától való irtózás, mint mai utódaikat.
„Sem emberi, sem isteni törvényt nem ismertek, kardjukat annak adták el, aki többet ígért érte.” Ismerős? „Saját fajtájuknak, a magyarságnak legnagyobb ostorává váltak.”
Bocskainak mégis sikerült felébresztenie bennük, a magyarság számára végleg elbitangoltnak hitt népségben a még bennük szunnyadó magyar érzést, a nemzeti és vallási szolidaritást... Amikor megcsillogtatta a már évtizedek óta kóborló, valójában sehova, senkihez sem tartozó hajdúk előtt a letelepedés, a földszerzés lehetőségét, vagyis az istenadta békés munka lehetőségét, egyszerre megnyerte őket! Bocskai nemzetépítő terveihez társul szegődtek. „Többé nem akarván magok nemzetének hóhérivá lenni.”
Még a korábban abszolút elvtelennek hitt hajdúkba is több emberség szorult, mint mai liberális, „ki ad többet” utódaikba.
Megjelent a Magyar7 2022/9.számában.
