Lennék csak anya
Emlékszem, tavaly nagy drukkban voltunk már ilyenkor. Mindkét gyerkőcünk rukkolt. A kicsi oviba, a nagy meg iskolába. Volt egy elképzelésem, milyen is lesz az első év négyünknek. Hat éves szülőként azonban már igazán megtanulhattam volna, hogy az esetek nagy százalékában úgysem alakul úgy semmi, ahogy én azt elképzelem. Vagy a gyerekek írják felül, vagy a kötelességek, vagy a család, vagy betegség, vagy a koronavírus ...
Durván fél év munka, valamint iskola- és óvodalátogatás után, újra otthon találtam magam, két gyerekkel, GYES-en, megint.
Nehezített pálya volt, nem a felelősségmentes, egész nap lazulós, játszóterezős, közösen főzős hónapok, hanem az állandó számonkérés, fegyelmezés, tanítás és tanulságlevonások időszaka. Az otthontanulás úgy érzem, megmásította a kapcsolatunkat. Viszont nem engedhettem belőle, mivel elsős lévén Jázminnak erős alapokra van szüksége, mert csak azokra lehet stabilan építkezni.
Így azonban nekem kellett egy személyben lennem a követelőnek és megengedőnek, a szigornak és kedvességnek, a következetesnek és szemet hunyónak, na, szóval a jó és rossz zsarunak. Ne szépítsük, ezt a magam 30 évével sem volt egyszerű helyre tenni, nem még egy hétévesnek. Sokszor néztünk egymásra értetlenül. Sokszor haragudtunk és sírtunk és nem értettük a másik miért nem, vagy éppen miért csinálja azt, amit. Na, meg ugye azért ott volt a fiam is, aki ugyanúgy és ugyanannyit igényelt volna belőlem, mint ovi előtt, ez már csak a hab volt a tortán. Apa dolgozott, mert megtehette, azon kevesek közé tartozott.
Sokat gondolkodtam, milyen irányba is mozdította el az egymásról alkotott képünket ez az időszak. A választ talán csak később kapom meg. Egy biztos, a szép pillanatokat örökre a szívembe véstem. Mikor a kurtán furcsa f betű sokadszorra sikerült, és mennyire örültünk. Mikor már az izzadságcseppek kenték szét az ABC tanulásnál a füzetet, de sikerült, és nyomtunk egy rögtönzött táncot. Mikor a nyakatekert szlovák szavakat teljesen másképp mondta vissza, hatalmas nevetésben törtünk ki. Mikor a környezetismeretre az árnyékunkat kergettük és Ármin is beszállt, hatalmas móka volt.
Ebben a tanévben viszont csak annyira vágyom, lehessek most csak anya. Csak annyit kelljen számonkérnem, amennyit egy anyának szokás. Csak annyit kelljen noszogatni, mint egy iskolába járó másodikost. Szeretném reggelente készíteni az iskolába a tízórait, szeretném szép ruhákban látni minden nap. Szeretném ha járhatna a szakkörökre és lovagolni, szeretném az élményeit hallgatni. Szeretném, ha sokat lenne a barátaival, ha hét évesen a világban élne, félelem nélkül.
Hét éves szülőként is elképzelek egy iskolaévet, mégha sosem alakul úgy semmi, akkor is!
