Szent István
2019. augusztus 20., 08:00

Légy hű!

„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar...” Ilyenkor, Szent István királyunk ünnepén gyakran felhangzik megzenésítve Vörösmarty Mihály hazafias ódája, a Szózat. Belhonban és külhonban is eléneklik, mindenhol, ahol a közös hazához hűséges magyarok élnek, énekelnek és emlékeznek.

Magyarország! Bármennyire közel is állsz hozzánk földrajzilag és érzelmileg is, bármilyen kedves is vagy nekünk, nem a határaid között élő magyaroknak, mégsem a nevedben, hanem inkább a nyelvedben él együtt a nemzetünk, kényszerből nemzetrészekre bontva. Vannak olyan Magyar vezetéknevű emberek is, aki már mukkani sem tudnak magyarul. Nyelvében nevénél sokkal erősebben él együtt a nemzet, de szívében és lelkében is.  

Amikor együtt dobban a szív és együtt sóhajt a lélek ezen a napon!

Amikor megszólal egy olyan belső hang, ami elnyomja még a tűzijáték petárdáinak hátborzongatóan erős hangját és színkavalkádját is: MILYEN JÓ MAGYARNAK LENNI!

Mert a többi csak kirakodó vásár és körítés: az ünnep fényei és hangjai, a lacipecsenyék illata, körhinták és vásárok forgataga, kézműves sörök habja, a légi- és vízi parádé stb. Megszokott, de nem nélkülözhetetlen színházi kellékei nemzeti ünnepünknek.

De ha nem szólal meg a belső hang, elvésznek a sok látványosságban a Szent István-i gondolatok is.

Nem könnyű magyarnak lenni a térségünkben, ahol mást jelent nép és nemzet, és mást jelent az ország és haza is. Egy felvidéki magyar szívéhez közelebb áll a magyar nemzet és magyar haza fogalma, az anyaországi magyar pedig inkább gondolkodik magyar népben és magyar országban. Ezt így hozta a történelem fintora!

Nem csak a Szent István által erős alapokra helyezett országunkat lopták el tőlünk, egy ideig még a szülőföldünk is veszélyben volt. A második világháború után mindenkit az elzavarás fenyegetett, sok ember kényszerült elhagyni ősei földjét, szülőföldjét. Egyesek szerint ezt már hagyni kell, a csonkok azóta már begyógyultak, felesleges feltépni a régi sebeket! Miközben minden kedvezőtlen időjárásváltozásnál, ellenszélnél odakapunk, sajognak a csonkok délen is, északon is, nyugaton is, keleten is!

Aki Trianonról beszél, az még ma is melldöngető és magyarkodó, aki beneši dekrétumokat emleget, nem lojális Szlovákiához, akinek fontos a magyar zászló és a Himnusz, az nem képes együttműködni a többséggel!

Lassan már a magyar iskola is ennek a kategóriának a szélére sodródik. Kimegy a felvidéki magyar divatból! Ha képesek voltak magyar képviselők a szlovák parlamentben a magyar himnusz betiltására vonatkozó törvényt felelőtlenül megszavazni, innen már csak egy lépés, hogy a magyar iskolák bezárására is rábólintsanak!

„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar...” De hogyan, amikor nem csak megfogyva, de törve is?! Összetörve, megtévesztve, megfogyva, megosztva – ismételgetjük magunkban többször is ezeket a szavakat! Lelkiismeretfurdalásunk van mások vétke miatt, mert ez a mostani a mi hibánk, és végzetesebb lehet, mint a történelemé, mert szavazatainkkal nem egyszer rábólintottunk, és engedtük a felvidéki magyar önzőség szülte párttévelygést! Az önfia vágta seb jobban fáj, és nehezebben is gyógyul!

Boldog születésnapot, Magyarország!

Nagyon tetszik ez az országimázst erősítő augusztus 20-ai jókívánság! Csatlakozzunk! Van most okod ünnepelni, rászolgáltál, Magyarország! Mi legalábbis sokan így érezzük innen, a határon túlról! Éveid miatt pedig egyáltalán ne fájjon a fejed! Sokan irigylik ezt is tőled! A korodat a kortalanok, a büszkeségedet pedig a puhányok.