Lefelé, lefelé
Jó ideje megkíméltem magam attól, hogy rendszeres nézője-hallgatója legyek a politikai vitaműsoroknak. Jelentem: visszaestem. Most inkább a kíváncsiságom tett nézővé-hallgatóvá. Elkezdett érdekelni, mire képesek még országigazgatásra rendelt politikusaink. És hogy klasszikussal szóljak a tanulságról: „csak növelem a szomorúságom”.
Ott kezdődött, hogy megnéztem az interneten élőben a kormánybuktatást. A „győzők” féktelen öntömjénezését, torz örömét, mellyel üzenték nekem meg sorstársaimnak, hogy a legszebb, legjobb karácsonyi ajándékot tették kéretlenül a fenyőnk alá. Már megint, pedig én nem ilyen lovat akartam.
Szerettem volna megtudni végre, hogy mennyit visz el havonta rezsire a sokféle szolgáltató, mert új év jön és nekem költségvetést kell készítenem. Világéletemben úgy voltam vele, ha rosszabb idők jönnek, azokkal meg kell birkózni; nem vagyok azon kevesek közül való, akiknek út csak felfelé vezet. Talán épp ezért szép az életem. Mindig – még mindig – van feladatom, amit meg kell oldanom. S odafentről segítség is hozzá. Idelenn meg néhány jó ember, ha már nem megy valami, betársul a „cipelésbe”.
De azért a lelkem mélyén csak ott motoszkált a kéretlen karácsonyi ajándék, gondoltam, tájékozódnom kéne, hogy a nagypolitika egy hónapos téli szünete alatt mit fog még összehozni, és figyelmesen hallgattam. A jóhiszemű bukott miniszterelnök ábrándját, hogy többséget teremt magának a parlamentben, újra magához édesgeti azokat, akik megbuktatták. A buktatóit, akik mondtak ezt, azt meg amazt és ezek ellenkezőjét is, és úgy együtt meg mindenáron meg akarták buktatni a népszavazáson a maffiaellenzék főkolomposát; hallgattam közben a legfőbb közjogi méltóságaink népszavazás ellenes kirohanásait – szőke ciklonunkét is, akit mellesleg (érvényességi küszöb nélküli, ötven százalék alatti részvétellel megtartott) népszavazáson választott államfővé az ország – meg a sok aktuális szakértői véleményt, hogy miért utálatos, antidemokratikus a népszavazás…
Egyetlen dologról nem esett szó csupán, az előre hozott választások időpontjáról. Mert eddig úgy volt az, hogy a kormánybuktatás után előrehozott választások következtek. Persze, tudjuk, Szlovákiában minden megeshet. Megnéztem a haladó politika és haladó sajtó-média által lesajnált népszavazási kérdést. Szabályos alkotmánymódosító javaslat volt.
S látván közben, hogy politikai élvonalunk sehogy sem akar zöld ágra vergődni az előrehozott választások kiírását lehetővé tevő saját alkotmánymódosításával, gondoltam, besegítek. Népszavaztam, karikáztam egy igent. Valamivel, körülbelül százezerrel többen tettek ugyanígy, mint ahányan 2019-ben a győztes államfőt megválasztották.
Kutyaugatás nem hallik az égbe, tudom. Nézem hát újra a parlamentet, a különböző politikai vitaműsorokat, eszmecseréket. Okosodom. Itt, Szlovákiában kurta-furcsa alkotmányozó törvényhozási ülés kezdődött, s folyik még január utolsó napi éjféléig. Folyik a kupeckodás, mindenki bele akar javítani a már eddig is alaposan megtépázott alaptörvénybe. (Cirill és Metód forog a sírjában.) Van, aki a főügyész felülvizsgálati-jogorvoslati hatáskörét akarja megszüntetni, mert az mégsem járja, hogy a kormánynak nem tetsző politikusok esetében is védi a tisztességes és törvényes eljáráshoz való jogukat. (Hm… Al Caponét is adócsalásért tudták csak leültetni.) Más a speciális ügyészséget vésné bele az alkotmányos kőtáblába. Mečiar egyetlen választókörzetét és többségi választási rendszerét már bele is vésték. Mert ez ma már a demokrácia csúcsa maga! A tévés vitákban progresszíven meg is magyarázza egy vehemens ifjú. Meg azt is, hogy miért kell minél tovább elhúzni a politikai agóniát.
Azt mondja, időt kell adni az új, feltörekvő, alakulófélben lévő politikai erőknek, hogy létrejöhessenek, összeállíthassák a választási jelöltlistájukat, különben lemaradnának a megméretésről és megint a régi pártstruktúrák kerülnének hatalomra. Mert a nép, ugye, teszem hozzá én, a legjobb lenne a demokratikus választásokból a népet is kihagyni, mert a nép csak bajt csinál.
Néhai gyermekem a számára túlzottan kék politológia karon 15-20 éve még csak „bizalmas” tanári eszmefuttatásokban hallott hasonlókat. Hát, haladt az idő, az utána jövők nemzedéke már kihozta az elméletet a szalonokból s hangosan hirdeti is, progresszív demokráciát épít és követel. Azoktól főleg, akiknek a jelzős demokráciákból a letűnt időkben is elege volt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/5. számában.
