Úgy tűnik, hogy a szokatlan időpontban rendezett voksolás több embert szólított az urnákhoz, mint legutóbb.
Az előrejelzések a konzervatív Néppárt győzelmét jósolják.
Nem sikerül kormányt alakítani, ha a pártok nem egyeznek meg abban, hogy félreteszik a társadalmi-kulturális kérdéseket a következő kormányzati ciklusig – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina) házelnök.
Szükséges, hogy a választók tisztázzák, milyen politikát várnak a nemzet kormányától, és mely politikai erőknek kell ezt irányítani.
Akár már május végén kezdődhet a kampány.
Az elnöki palota lehetséges megoldásként kezeli a hivatalnokkormány kinevezését, amire a Smer-SD is reagált.
Az ország helyzetét teljesen eltérően látja a kormánypárt, illetve az ellenzék képviselője.
A MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának való átadása is napirendre kerül.
Az egyik legrégebbi politikai párt ismét labdába rúghat...
Mert a nép, ugye, teszem hozzá én, a legjobb lenne a demokratikus választásokból a népet is kihagyni, mert a nép csak bajt csinál.
A javaslat kezdeményezője azt mondta, hogy "a kongresszust be kell zárni. Az fog történni, hogy az államfőnek le kell mondania".
A Smer 27 képviselője közül egy sem fogja támogatni, hogy a választásokat szeptember 30-án tartsák.
A házelnök és az ellenzéki pártvezér is lehetségesnek tartja, hogy akár már tavasszal megrendezzék az előrehozott választásokat.
A volt négypárti koalíció megállapodása szerint az előrehozott választás dátuma szeptember 30.
Kedden újra összeülnek...
Szerinte június 24-ig elegendő idő van a választás megfelelő előkészítésére.
Elutasítja a szeptemberi időpontot.
Pellegrini úgy látja, hogy a kormány elveszítette a parlament bizalmát és nem rendelkezik már a szükséges jogkörökkel sem.
Előrehozott választás vagy kormányrekonstrukció?
Egy biztos, unatkozni nem fogunk.
Az aktív korban lévők szorgalmazzák leginkább.
Az előrehozott választások mindig katasztrofális eredményt hoztak Szlovákia számára.
Támogatják az alkotmány módosítását.
Az államfő szerint Szlovákiában rendet kell teremteni, működőképessé tenni és mindenekelőtt az emberek, nem pedig a politikusok problémáinak megoldásával foglalkozni.