Ledől-e a fehérorosz bástya?
Fehéroroszországot Európa egyik utolsó diktatúrájának is nevezik. Alekszandr Lukasenko 1994 óta erős kézzel uralkodik országában. Az augusztusi „elnökválasztásnak” (nem beszélhetünk valós versenyről) két tanulsága van: a rendszer továbbra is szilárd, de a halkan pislákoló, elnyomott polgári társadalom lassan ébredezik.
Lukasenko fő kihívója látszólag reményt adhatott a demokratikusan gondolkodó fehérorosz választóknak a változásra. A választási eredmények ugyan nem változnak, de a tüntetések intenzitása hosszútávon válaszúthoz vezetheti a fehérorosz társadalmat. Adódik a kérdés, az államhatalom milyen hatékonyan tudja megfékezni az elégedetlen, változást akaró fehérorosz társadalmat?
A vasárnapi választásokat követően Fehéroroszországban mindennapossá váltak a tiltakozások.
Szvetlana Tyihanovszkaja mögé gyakorlatilag az egész „létező” fehérorosz ellenzék beállt, a független előrejelzések őt hozták ki győztesnek. Így nem csoda, hogy a választás másnapján tömegek háborodtak fel, miután Lukasenko a hivatalos adatok szerint 80%-os eredménnyel győzött.
Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy az előrejelzések néha tévesek, és csak egy bizonyos közegben mérik fel az erőviszonyokat. Jelen esetben azonban nyilvánvaló volt a választási csalás, mint ahogy az minden eddigi fehérorosz választáson is hasonlóan szokott történni.
A helyzet azonban most annyiban volt más, hogy az államhatalom nem számolt a független szervezetek online-közvéleménykutatásainak közzétételével.
Az államhatalom nem tudott minden internetes hírportált leblokkolni, és nem számolt azzal a ténnyel, hogy az emberek most már nemcsak az állami propagandából tájékozódnak.
A nyomtatott sajtó és a közmédia ugyanis teljesen kontroll alatt van, abban a térben nincs lehetőség az ellenzéki, illetve független társadalmi csoportok megnyilvánulásaira. A hatalomtól független nyomtatott sajtó ugyan létezik, de a elérése és a piaci terjesztése szinte lehetetlen, az államhatalom ellehetetleníti mindkettőt.
A fehérorosz választási rendszer különlegessége, hogy nemcsak a választások napján, de két-három nappal előtte is lehetőség adódik a szavazásra. A Lukasenkóra leadott szavazatok ilyenkor szoktak hirtelen megsokszorozódni, mert az állami választási biztosok folyamatos kontroll alatt tartják a választási helyiségeket, a választói urnákat is ők felügyelik.
A fehérorosz berendezkedést így joggal nevezhetjük autokratikusnak, hiszen választások ugyan léteznek, de a végeredmény gyakorlatilag már előre lefutott.
Ahogy az az autokráciákban lenni szokott, a fő állami szervek ellenőrzése alá tartozik a rendőrség, a média és a főbb társadalmi szervezetek. Igaz, a polgárok addig nincsenek veszélyeztetve, amíg a rendszer ellen nem lázadnak. Hogy pontosan milyen is Fehéroroszország politikai berendezkedése, azon lehet vitatkozni, leginkább az autokrata és hibrid rendszerek közé sorolható.
A nyolcvanas évek végén a polgári demokrácia útjára lépő közép-kelet európai államoknak sikerült az európai integráció, Fehéroroszország pedig elszigetelődött. A történelemben kerülendő a ha szócska, de ne feledjük, akár több ország is követhette volna Fehéroroszország példáját. Nem kell messzire mennünk, Szlovákia erre tökéletes példa, a kilencvenes években nagyon közel álltunk ahhoz, hogy Fehéroroszországot kövessük.
A világ természetesen nemcsak fekete és fehér, a zárt és irányított társadalom hívei nagyon sok előnyt és lehetőséget látnak az autokráciákban.
A rendezett és irányított gazdaság, a fegyelem, az állami utak, intézmények és szolgáltatások hatékony működése egyfajta rendet és biztonságérzetet nyújt azok számára, akik csak arra vágynak, hogy éljék a maguk életét.
A szilárd közrend, a bűnözés felszámolása és a hosszan tartó munkalehetőség mind biztonságot nyújt azok számára, akik megelégednek azzal, amit kapnak az államtól. Az erős vezető dolgába nem kell beleszólni, mert a vezető úgyis gondoskodik a népéről, amíg van munka és a földeken elengedő a termés, addig boldogság és béke honol.
Akik a diktatúrákat és az autokráciákat részesítik előnyben, azoknak jellemzően csak egy igazság létezik: vagy valami jó és rossz, vagy a néppel és a választott vezetővel ért egyet valaki, ellenkező esetben az állam ellenségének minősül. Az évek során Fehéroroszországban is ilyen típusú társadalom alakult ki.
Lukasenko tudatosan építette ki a zárt társadalmat. Utak épültek, a gyárakban volt munka, a földművelés tökéletes ütemben zajlott, az emberek tudták, hogy ki az ellenség és ki a barát. Választási lehetőség gyakorlatilag nem maradt. Mindenki tudta, hol a helye a társadalomban, ezért senki nem is mert szembeszállni a rendszerrel.
Ha a fehéroroszországi, illetve bármilyen totalitárius vagy autokrata rendszert kívülről megvizsgálunk, akkor a felszín alatt észrevesszük, hogy ez a rendszer közel sem tökéletes. Az autokrácia hívei hajlamosak elfelejteni, hogy a rend és a biztonság csak egy látszat. A társadalmi fegyelem megteremtésének nagyon súlyos következményei vannak. Emberéletek, zsúfolt börtöncellák és egyéb jogfosztások árán alakulnak ki a diktatúrák rendezett társadalomstruktúrái.
Az autokrácia pártfogói részéről tévesek az alábbi felvetések: a „bűnösök“ azért kapták meg a büntetésüket, mert ez volt a kisebbik rossz, ez volt az elfogadható áldozat, illetve a hazaárulókat el kell tüntetni, mert árulók és nem hasznosak az államnak.
Európa számára tökéletes példa Fehéroroszországon keresztül bemutatni a zsarnoki egyedrulmat. Főleg azok számára, akik azt hiszik, hogy a demokrácia csak a többség uralmáról szól, hogy a demokrácia csak a hanyatlást, a korrupciót és a kisebbségek kivételes jogait jelenti.
A legfontosabb érvet azonban sokszor elfelejtetjük.
A demokrácia és a szabadság nem magától értetődő, kiharcolását és megtartását a történelmi folyamatok és egy erős alulról épülő társadalom, illetve az adott korszellemből táplálkozó nemzedék vívhatja ki.
Francis Fukuyama kijelentette, hogy a Szovjetunió felbomlása után a történelem véget ért, és ezek után a nyugati típusú demokráciák a világon általánosan elterjednek. Huntigton cáfolatából tudjuk, hogy Fukuyama tévedett, és a koncepció nem állja meg a helyét. A politológusnak abban viszont igaza van, hogy a zsarnoki rendszerek nem tartanak örökké.
Adódik a kérdés: a kialakult helyzetben, mit érhetnek el a fehéroroszországi tüntetők hosszabb távon?
Az biztos, hogy az ukrajnai Majdan forgatókönyve biztosan nem fog lejátszódni az országban. Egyrészt a rendszer nagyon szilárd, másrészt Lukasenkóék felkészültek, és tudják, hogy az ukrajnai helyzetet hogyan kerülhetik ki.
Ha a jövőben sikerül is a Lukasenko-rendszert felszámolni, akkor az ország előtt két út fog állni: az Oroszországhoz való közeledés, vagyis Putyin beavatkozása, illetve a balti államokhoz hasonló független és szabad államforma.
Mindkét koncepcióban az lesz a mérvadó, hogy a nagyhatalmak mennyire szeretnének beavatkozni az ország életének alakulásába.
Nem kizárt, hogy a harc nagypályás lesz, a bejelentkező résztvevők pedig a Nyugat és Oroszország.
Az európai közvélemény nagy része azonban a szabad Fehéroroszországnak szurkol, amelyben a végső győztes a fehérorosz polgári társadalom lehet.