Tibor Gašpar, Peter Hraško, Róbert Krajmer, Bernard Slobodník
2020. november 15., 14:58

Lakat alatt

Hogy kiben bízhatunk, nem tudom. Talán azokban, akik sikeresen élték túl az „eredeti tőkefelhalmozás” első egy-két évtizedét, províziós időkben zsíros milliókért közvetítettek ki nyugati tőkebefektetőknek „szocialista” állami cégeket, stratégiai energetikai cégeket és közműhálózatokat, pénzintézeteket, hogy csak a legnagyobbakra emlékeztessünk.

Igazi farkastörvények szerint csináltuk meg a szocializmusból a kapitalizmust, kő kövön nem maradt a nemzet- és állambiztonság szempontjából, de legfőképp az önálló, szuverén állami lét szempontjából elemi jelentőségű ágazatokból sem. Lepusztult agrárium, élelmiszeripar, könnyűipar. Kiszolgáltatottság. Nehézkes kilábalás.

Meg persze a Mario Puzzo által megörökített maffiavilág is teljes díszében felvirágzott. Pénzbehajtók, védelmi pénzek, verőlegények, orgyilkosok, volt szocialista titkosszolgálati szakértők kétes hírű „őrző-védő” szolgálatai, keresztapák, akik egymást is gyilkolták.

Nagyban és kicsiben. „Eredeti tőkét” akart az is, akinek esélye nem igazán volt rá. Mert esélye – kevés kivételtől eltekintve – valójában annak volt, akinek a felmenői már a szocializmusban megalapozták azt. Nekik volt pénzük és kapcsolatrendszerük, s hozzá politikai tőkét is létre tudtak hozni. Cápák, akik leutánozták a betelepült nyugati tőkét; kínlódva működő maradékágazatokat (pl. húsipar) vásároltak ki, ígérve, hogy majd felpörgetik, aztán bezárták, megszüntették, eladták. Maguk meg szintet léptek. A Forbes-listák gazdagjai lettek.

Bajban egyszer voltak csak: amikor egy ellenzéki politikus, Robert Fico 2005-ben törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek a vagyoneredet vizsgálatának elrendeléséről,

s azt jóvá is hagyták. (Igaz, azt egy hónapon belül az alkotmánybíróság visszaható hatálya miatt megsemmisítette.) A kereszténydemokraták lobbitörvényét pedig már maga a plénum meszelte el, pedig az hivatássá akarta tenni a lobbizást és lekövethetővé tette volna a kijáró emberek és a politikusuk kapcsolatait. Világos, tiszta viszonyokat azonban az érdek-összefonódásokról senki (érintett) nem akart.

Hogy hogyan is működött ez az összefonódás, a rádöbbenés erejével tárta elénk a Gorilla-akta.

Annak politikus főszereplői – a médianyomás miatt – bele is buktak. A vizsgálat, az igazságtétel elmaradt. Annyi maradt belőle, hogy korrupt a politika és korruptak a politikusok. A nagy gazdasági szereplők azonban mind egy szálig biztonságban voltak. A hatalomváltás számukra semmi újat nem hozott, mert a kapcsolatrendszereik minden politikai erő irányában olajozottan működtek. A gazdasági háttércsoportok átláthatatlanul határozták meg és határozzák meg a politikát továbbra is. Illúziónk ne legyen, ma sincs másként; ebben már nagyon pontosan, szinte tökéletesen másolják állami berendezkedéseink a nagyon fejlett, nagyon demokratikus és nagyon jogállam nyugati demokráciákat.

Hogy bűnüldöző szerveink és az igazságügyi rendszerünk sem volt képes kimaradni e „nagyon” minta leutánzásából, várható volt.

Mert ugye, van az a pénz. Amiért pl. egy jeles bíró a legnagyobb maffiaper idején leveti a talárját, és átül a főmaffiózó védőinek sorába. Justitia istennő meg folyton kikukucskál a szemkötője alól. Senkitől nem függ, a jog morális tartalmát régen elfelejtette, a nagy pénzek világában beleszédült abba, hogy egy kis eredeti tőkére ő is szert tud tenni, ha az elit szféra móreseihez igazodik.

Most úgy tűnik, néhányukra mégis lecsaphat a törvény keze. És bűnüldöző-bűnöző volt főrendőrökre is.

Bíróéknál és rendőréknél elitcsere jön. S talán a főmaffiózók után a börtönben ők is elkezdenek majd énekelni. Belerecseg ugyan a jogállamiságunk, de nem kell félni, nem nagyon. Csak kiderül, amit eddig is mindenki tudott, sőt maga a volt miniszterelnök ki is mondott: Szlovákia nem jogállam. Hozzátenném: csak a nagyon jogállamok utánzója. De azért – miközben a cápák imponálóan tovább úsznak – bizakodjunk. Hátha mégis.

Megjelent a Magyar7 2020/46. számában.