2022. július 28., 14:30

Laj Duni, a felvidéki

Megkövetem a budapesti odavágó után írt fradi-slovanista cikkem miatt a Ferencváros idegenlégiósait, mert nem éppen hízelgő hangnemben írtam akkor róluk. Hiányoltam a játékukból a Fradi szívet, a mindenre elszántságot, a magyar csapat iránti teljes elkötelezettséget.

Slovan-Fradi
Fotó: TASR

Aztán Pozsonyban, az egykori koronázási városban láss csodát! Játékukkal szerda este megkoronázták magukat, és győzelemmel vetettek véget egy harmincéves háborúnak, aminek kirobbanását követően sokáig jártunk lehajtott fővel. A bosszúállás szót nem kedvelem, a visszavágás vagy a revans talán helytállóbb!

És először jött Boli! Olyan erős beadást vágott kapásból, mégis okosan a dermedten lecövekelő kapus mellett a kapuba, amire csak a legnagyobbak képesek! Amikor a második félidőben megint lecserélték, és aztán jött a Slovan szépítő gólja, mondtam is magamban, hogy ki fog most egy újabb, továbbjutást jelentő gólt lőni? Aztán persze rúgtak, és Boli gólja az első félidőben nem az egyetlen Fradi találat volt!

A játéktudásában és eredményességében kételkedőknek Zachariassen újra bizonyított! Megint okosan használta a fejét, és kettőre növelte az előnyt! Innen üzenem nekik, hogy Budapesten is ő lőtte a Fradi egyetlen gólját, ezzel pedig a Fradi-Slovan meccsek gólkirálya lett!

A Slovan szépítő gólja után már-már hosszabbításra rendezkedtünk be, még egy sör…Írtam a szomszédbarátnak is, hogy a továbbjutásra behűtött whisky hűljön csak tovább, a garázskoccintás elhúzódhat az éjszakába, és egyáltalán nem biztos a siker meg az öröm-whisky, mert a tizenegyesek kimenetele mindig bizonytalan. Nem mindig a jobbik csapatnak kedvez!

És akkor jött az új Fradi-királyjelölt, Adama Traoré harmadik gólja, ami már továbbjutást jelenthetett volna! A Ferencváros mali válogatottja egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt közelről vágott a hálóba egy labdát, és olyan gyors játékos, hogy a társak alig érték utol a nagy ünneplésben.

De még, még, ennyi nem elég! Jött a kegyelemdöfés, ami ne haragudjon meg senki, az 1992-es pozsonyi mérkőzésnek volt a nemes elégtétele!  Mert ugye jött Aissa Laidouni, aki elemi erővel rúgta a labdát távolról a hálóba.

A megszerzett labdát passzolhatta volna jobbra is, balra is a felfutó társaknak, ki is rúghatta volna a stadionból, hogy húzza vele az időt, kisétálhatott volna vele a szögletzászlóhoz, ahol rá is ülhetett volna egy időre, de ő nem azt tette. Pályára lépésekor elmormolt imája, amit a kamera is megörökített, a meccs legvégén meghallgatásra talált.

Odafentről szólhattak neki, hogy egy jól időzített bombagóllal kell lezárni a mérkőzést, és elégtételt venni a kilencvenkettes sérelmekért, a terrorista-komandista karhatalmi erők akkori brutalitásáért! A Fradi középpályása nem tétovázott, olyan erővel lőtte be a negyedik Fradi-gólt, hogy a Slovan egyébként jó képességű kapusa ledermedve mozdulni sem tudott a lövésre.

És abban a pillanatban talpon volt az egész Felvidék! A férjek felébresztették és összecsókolták pihenőre tért kedveseiket, a mérkőzést együtt néző barátok még egy sörért fohászkodtak, az ordításra felébredő kisgyerekek rácsodálkoztak édesapjukra, akit még ilyen extázisban soha nem láttak, megálltak a budapesti villamosok, a kórházakban fekvők elúsztatták kacsáikat, és kiegyenesedve járni kezdtek a járóketrecesek és a felvidékiek is, én pedig rohantam a szomszéd garázsába, hogy tovább már nem hűljön!

Ennyi kellett csak, egy ilyen Laidouni-gól a kiteljesedéshez! Pont a negyedik, és az eredmény ugyanannyi lett, mint 30 éve, mégis micsoda különbség, mert ide és nem oda!

Az algériai származású focista nevét magyar imába foglalták az emberek, és azon elmélkedtek, hogy tiszteletbeli felvidéki magyarnak kell nyilvánítani Laj Duni néven!

Megosztás
Címkék