A légiósnak mindegy, hogy Budapesten vagy Pozsonyban focizik?
Göröcsön, Törőcsiken, Benén, Zámbón, Fazekason felcseperedett és szocializálódott újpestiként, de mindenekelőtt magyar szurkolóként szeretnék bízni a Fradi szerdai pozsonyi visszavágóján a továbbjutást jelentő kedvező eredményben. Hiszen annak idején sem voltunk klubsoviniszták, ugyanúgy tudtunk örülni Alberték, Nyilasiék sikereinek is.
De az eszem és az első meccsen látottak baljós eredményt sugallanak. Csupán a szív reménykedik a továbbjutásban. Valami tehetetlen düh lett rajtam úrrá az első meccs nézése közben, látván az első percek Fradi-vergődését, a kihagyott hatalmas Slovan-helyzetet, valamint a végén a szlovák bajnok fordítását ahelyett, hogy megduplázódott volna a nehezen kicsikart előny. Egyetlen egyszer sem éreztem az első mérkőzés folyamán, hogy itt már nem lehet baj. Sőt, inkább az érződött, hogy a szlovákok jobban akarják a sikert, és meg is tettek érte minden tőlük telhetőt.
A Slovan a magyar csapatok elleni, eddigi 18 meccséből kilencet nyert meg, öt döntetlen és négy vereség mellett. A Ferencvárossal az 1992-ben játszott emlékezetes két meccsen kívül nem találkozott, aztán jött a múlt héten a budapesti győzelmük. A magyar együttesek közül legutóbb a Tatabánya tudta megverni a Slovant: 1991-ben, az Intertotó-kupában hazai pályán 2–1-re legyőzte, de 5–4-es összesítéssel a Bányász így is kiesett. Ugyanebben a sorozatban, 1990-ben az MTK-t kétszer is 2–0-s vereséget szenvedett a Slovantól. Az 1960-as években az Újpest és a Honvéd tudta egyszer-egyszer megverni a Slovant a Közép-európai Kupában (KK), az Újpesti Dózsa 1966-ban 5:1-re, a Bp. Honvéd 1962-ben 2:1-re győzött. Viszont a Slovan is nyert a Honvéd (2:1) és a Vasas ellen (2:1). A Vác Izzó 1988-ban szintén a KK-ban 6–0-ra kiütötte a Slovant…
Messzemenő következtetéseket persze ebből nem szabad levonni, hiszen játékosvándorlás dívik az egész világon, a pénz és a játékosügynökök uralják a játékospiacot. Ma már átalakult az a Puskás Öcsinek tulajdonított szólás, miszerint „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” A történetet a svájci válogatott meccsről mindenki ismeri, a publicisták rendszeresen idézik. Csakhogy a pénz ebben az esetben a saját teljesítményük jutalmazására volt értendő, magunknak akartak a játékosok a szünetben többet kicsikarni. Napjainkban elsősorban a klubok költségvetése értendő ez alatt, ami mindent befolyásol: játékosvásárlást, fizetéseket, bajnoki és nemzetközi kupaszereplést egyaránt.
Kis klub, kis pénz – olcsóbb és gyengébb légiósok. Nagy klub, nagy pénz – drágább és jobb játékosok. A hozzánk érkezők többsége nem volt meghatározó játékos előző klubjában, és utána a magyar csapatokban csak nagy ritkán tudják magukat feltornázni európai szintre. A tehetségesebbek számára elsősorban ugródeszkát jelent a magyar bajnokság. A klubhűség és a klubszeretet másodrendű, az, hogy magyar csapatban rúgja a bőrt, közömbös egy külföldi számára.
Természetesen egy fradista idegenlégiós sem értheti, hogy magyar szempontból miért számít különleges meccsnek a pozsonyi visszavágó, hogy miért lenne annyira fontos a Fradi továbbjutása a pozsonyi Slovan ellenében. És akkor még honnan a fenéből sejthetné, hogy mit jelentene mindez egy felvidéki magyar számára…
Vessenek meg, de még mindig úgy gondolom, hogy Dibuszon kívül Botka Endre, Pászka Lóránd vagy Vécsei Bálint sokkal jobban érzi ezt, mint például Wingo, Civic vagy Stjepan Loncar. De hát természetesen a magyar csapat edzőjének, Sztanyiszlav Szalamovics Csercseszovnak a dolga a csapat összeállítása…
Bár, ha igaz, hogy egy légiósoknak mindegy, hol játszik, otthon vagy idegenben, akkor akár tovább is juthatunk…