Labancok és hazafiak
Olvasom a sirámokat és a magyarázkodást az ukrán elnök bárdolatlan viselkedéséről, és nem hiszek a szememnek. Illetve dehogynem, hiszen ebben a kitágult, valójában beszűkült világban már semmi sem tud meglepni. Az sem, hogy akadnak magyarok, akik a közösségi (közösségromboló) oldalakon odáig fejlesztették Orbán-gyűlöletüket, és olyan szinten művelik a velük egyívásúak között egymás hergelését, hogy Zelenszkijt védik a magyar miniszterelnökkel szemben. Például igyekeznek Zelenszkij elnök durva fenyegetését relativizálni és mentegetni, önmagukkal is elhitetni, hogy a másodrangú komikus színész és az európai politika legnagyobb alakja közötti feszültségért Orbán Viktor lenne a felelős.
Szerintük ugyanis a végtelenül „elszigetelt” Orbán Viktor tehet mindenről, ami a világon, főleg Európában történik. Arról, hogy az uniós csatlakozás óta Brüsszel liberálbolsevik vezetői kapcarongynak tekintik Magyarországot, és a csillagot is lehazudják az égről. Arról, hogy már a látszatra sem adnak, és a nagy bizniszektől és korrupt üzletektől elborult aggyal sértenek törvényt, alapszerződést, mindent, ami az Európai Unió alapját képezi.
Arról is Orbán Viktor tehet, hogy Zelenszkij mást sem tud, mint zsarolni, követelőzni, és azt is elhazudja, hogy Magyarország és Európa mennyi segítséget nyújtott az ukrán népnek az elmúlt négy évben. Természetesen Orbán Viktor bűne az is, hogy az ukrán elnököt az ottani újnácik és maffizózók tartják a markukban, amikor a tények ismeretében a napnál is világosabb, hogy a Magyarország ellen viselt „puha” háború szálai messzire vezetnek, és ezeket a szálakat nem Kijevben mozgatják. Zelenszkij és csapata „csak” azt műveli, amire engedélyt kap, amit megengednek a tartói. Nem sorolom tovább, hiszen ezek a tények az unalomig ismertek.
Hanem elgondolkodtató, mi jár ezeknek az embereknek a fejében. Elvakult gyűlöletükben odáig jutottak, hogy kiárusítanák az országot, a „merjünk kicsik lenni” jelszó nyammogásával vakon követnének mindent, amit külföldről diktálnak, s ami ellentétes a magyar nemzet érdekeivel.
S mivel március idusát írjuk, csak eszébe jutnak az embernek a történelmi párhuzamok. Magyarország nemegyszer került válaszút elé, és nem ritkán forgott kockán a nemzet puszta léte. Csak mostanában a Habsburg-ház helyett a Leyen-ház, a brüsszeli politbüro fojtogatását vagyunk kénytelenek elviselni. S nemcsak mi, magyarok, de velünk együtt a szlovákok, a szerbek, meg a többi, számbelileg kisebb közép-európai nép is, bár egyikük-másikuk ideiglenesen beállt a sakálvokálba együtt kornyikálni a háborús uszítókkal. Ahol baloldali (bár ez már szinte nem létező kategória), liberális az országvezetés, ott kissé lazul a fojtogatás, de ők sem ringathatják magukat abban a hitben, hogy a gazdi majd hálás lesz nekik. Az angol példa szerint ugyanis Nagy-Britanniának (tetszőlegesen behelyettesíthetünk még néhány országot) nincsenek barátai, csak érdekei.
Mi, magyarok, úgy látszik, azért nem vagyunk teljesen egyedül ebben a nagy rendetlenségben, és reméljük, hogy mások is felismerik azt a veszélyt, ami ránk leselkedik. Először és elsősorban mégis korunk labancait kell felismernünk, hiszen minden korszaknak megvoltak a maga árulói, akik jó pénzért bármire kaphatók. Március idusán az emlékezet azokról szól, a kegyelet és a hála azokat illeti, akik számára a haza volt minden előtt.
