Krisztus Pilátus előtt
Nem nehéz kitalálni, mi izgatja mostanában az európai embert. Leginkább az, hogy meddig tart a járvány, és mennyi veszteséggel, milyen áron ússzuk meg vagy éljük túl a negyedik hullámot. És hány hullám jöhet még? Megmarad-e a munkahelyünk, ha igen, meddig? Hová száguldanak az árak, ami minden területet érint? Mert a gáz-, a villany- és a benzinár robbanása maga után vonja szinte mindennek a drágulását.
Egymás után érkeznek a hírek üzemek bezárásáról, szünetelő termelésről, hiszen az energiaárak elszabadulása után akad olyan gyár, amelynek még a leállás is kész haszon a drága termelés helyett.
Aztán Nyugat-Európa sok városában az is kínozza a polgárt, hány migráns költözik még be a városába, akire majd neki kell dolgozni, aki megveri a gyerekét az iskolában. Mikor ér véget az a rémálom, amikor fényes nappal papot, képviselőt, tanárt fejeznek le, bombák robbannak bárhol az utcán, géppisztoly kattogása veri fel a közeledő adventi csendet. Ki védi meg őket, ha már a rendőrök is félnek? Mi lesz ennek a vége? Milyen jövő vár a gyermekeikre, unokáikra?
De ha Európára gondol, amely nem egy ország, hanem nemzetek sokasága, akkor azt is aggódva figyeli, hová tart Európa. Hogy csúszik szép lassan lefelé, miközben sokszínűsége, óriási tapasztalata és műveltsége révén a világ tetején lenne a helye.
Ehhez képest az Európai Parlament balos-liberális többsége, akiket a választóik azért küldtek Brüsszelbe, hogy az érdekeiket képviseljék, azzal töltik a drága időt, hogy a lengyel és a magyar kormány tetemrehívásával foglalkozik futószalagon.
Kitörölhetetlenül belém ivódott az a méltatlan, felháborító jelenet, amikor legutóbb úgy ordibáltak Orbán Viktor feje fölött, mintha nem is a magyar nép által megválasztott miniszterelnök ült volna bírái előtt, nagy önmegtartóztatással és türelemmel hallgatva a képtelen és alaptalan vádak özönét, hanem egy bukott diák, akinek a fejét mossa a tanító. (Ha jól emlékszem, tizenöt ülés foglalkozott a magyarországi „borzasztó” állapotokkal.)
Tegnap Mateusz Morawieczki került sorra, s a jelenet a lengyel miniszterelnökkel megismétlődött.
Röpködtek a vádak, folyt a parttalan szócséplés, amelynek középpontjában a szokásos, unalomig ismételt lózungokat szajkózták a balos, liberális képviselők és pártcsaládvezetők: jogállamiság, európai álom, európai család, önkéntes csatlakozás, európai támogatás, fel kell gyorsítani az eljárást, erőt kell felmutatni, az Európai Unióval nem lehet packázni, és a többi, és a többi.
Az egész díszes kompániában alig akadt itt-ott egy-egy ellenvélemény.
Méltatlan és megalázó volt ez a nap is, mint megannyi Strasbourgban és Brüsszelben. Ahogy elnéztem a libasorban toporgó szolgák hadát, szinte az volt az érzésem, hogy Brezsnyev elvtárs temetését látom megéledni. Majd a többiekét, akik halála szép lassacskán elvezetett a gerontológiai osztállyá süllyedt szovjet birodalom kimúlásához.
Végtelenül lehangoló, szomorú ez a kép, amelyről nem minden ok nélkül jut eszébe a kulturált magyar embernek Munkácsy Mihály trilógiájából a Krisztus Pilátus előtt.
De a lengyeleknek, a szlovéneknek is minden bizonnyal megvan a maguk történelmi festménye. Ha nincs, a bibliai üzenetet ők is kihallják az ordibálás és az alaptalan, aljas és hazug vádaskodás kocsmai zajából. Mert a tegnapi plenáris ülés, amelyen Leyen asszony, a Bizottság vezetője is ott méltóztatott huzigálni a strigulákat egy-egy felszólalás után, semmi másról nem szól, mint az európai értékek, az európai jogállamiság, az országok szuverenitásának a sárba taposásáról. Legalábbis azoknak a zsarolásáról és fenyítéséről, akik nem hajtanak fejet egy elmebeteg eszme előtt.
Azoknak az országoknak a szabadáságáról szól ez a tetemrehívás, ahol konzervatív kormányt választottak az emberek, akik valamilyen atavisztikus ösztönnel még mindig hisznek Európa reneszánszában, legalábbis kijózanodásában. De leginkább a nemzeti szabadságukban.
Akik előbbre valónak tartják a szabadságot, mint a kussolást és a lapítást, ezeknek a kufároknak a hazugságait, akik elvakult dühhel és elborult elmével éppen azt az Európát temetik, amelynek a jogairól üvöltöznek.
