Köszönjük, Tibor!
A négyéves fiam tegnap dél óta Kapu Tiborra játszik, egy dobozból rögtönöztem neki szkafandert, űrhajós sisakká pedig számtalan sisakja közül az egyiket képeztük át.
A nappali a tenger, a svédektől vett olvasófotel az űrkapszula, a vasalásból frissen kivett strandtörölközők a "fél futballpályányi" ejtőernyők, így feleségem már sem olyan elkötelezett az űrkutatás irányában, főként, hogy azokkal már az udvaron is becsapódtunk néhányszor a trambulinba…
Nem vagyunk egy tévézős család, idejét sem tudom, mikor volt utoljára, mikor dologidőben, fényes nappal együtt ültünk a tévé előtt. A különböző választások éjszakáin egyedül szoktam a készülék előtt gubbasztani.
Focit nálunk senki sem néz. És jobb szeretem, ha tévét sem, de hát egy apa élete nem kívánságműsor. Talán Felix Baumgartner 2012-es, sztrasztoszférabeli ugrása volt az utolsó "űrgolyhóság", amit a képernyőre tapadva néztünk.
Kapu Tibor visszatérése – természetesen az egész küldetése is – olyan nemzedéki élmény és (média)esemény, amelyet, megváltoztatva a megváltoztatandókat, a nagy Hobo úgy adott vissza a HBB ötödik, Esztrád albumán elhangzó, zseniális 6:3 c. acapella szerzeményében, hogy "Szepesi Gyuri volt a magyar nép szeme, a rádió mellett együtt éltünk vele”. 1953 óta eltelt két-három emberöltő, a rádió is a telefonunkba költözött már, s akár Kapu Tibort is nézhettük telóról, bár ennek a műveletnek meg kellett adni a nagy képernyő méltóságát.
Vladimír Remek, az első csehszlovák űrhajós küldetése idején a tárgyakba kapaszkodva járás elsajátítása volt a fő küldetésem. Farkas Bertalan 1980-as űrmissziója idején óvodás voltam. De akik akkoriban felnőtt fejjel érhették meg egy magyar ember világunk fölé emelkedését, azoknak is jóval kevesebb jutott belőle.
A "mai fiatalok" már el sem tudják képzelni, hogy abban az időben hétfőn nem volt adás a fekete-fehér tévében, ahol egyébként négy csatornát lehetett nézni, ahol bejött a "Bécs", ott hatot. De nemcsak a hírközlő szervek koruknak megfelelő színvonala akadályozta az intenzívebb befogadást, hanem az is, hogy a szocialista űrprogram katonai keretben realizálódott, Remek és Farkas Bertalan egyaránt vadászpilóta volt. A Moszkva melletti Csillagvárosról, hivatalos nevén a Gagarin Űrhajóskiképző Központról – ahol Farkas Bertalan, és az utóbb a helyettesi pozícióra kijelölt Magyari Béla a kiképzést megkapta –, vagy a bajkonuri űrrepülőtérről halandó nem készíthetett fotókat, hisz a közelükbe sem mehetett. Abban az időben még a hidakat, vasútállomásokat, gátakat sem szabadott fotózni... Így Farkas Bertalanból a magyar gyerekeknek annyi jutott, hogy 1980. május 26-án az űrből ő olvasta fel az esti mesét, ami ezért elég menő, illetve magával vitte a tévémacit is. Természetesen diadalútját a Ferihegyi repülőtérről az Üllői úton és a Kiskörúton keresztül egy nyitott GAZ-13 típusú kocsiban már bátrabban lehetett medializálni. Elsősége és szerethető karaktere azonban az elvitathatatlan szakmai babérokon túl a magyar szívekben is örökre helyet biztosított neki.
Azóta nagyot fordult a világ, 1980-hoz képest szinte a sarkából fordult ki, az azóta eltelt 45 évben minden, de tényleg minden megváltozott. Egy valami nem. A rendszerváltás óta Magyarországnak nem sikerült embert küldeni az űrbe.
Kapu Tibor útját számtalan, a diplomácia, az oktatás, a kutatás stb. terén hangyaszorgalommal elvégzett aprómunka előzte meg, míg végül a küldetés lehetségessé vált. Mindezek összefoglalására itt most nincs tér és mód. Az általa elvégzett kísérletek egy folyamat részei, ezek értékelése majd megtörténik a megfelelő tudományos platformokon. Azonban az, hogy az űrkutatás (egy része) a rendszerváltást követően a katonai közegből "civil"-izálódott, magával hozta azt is, hogy Kapu Tibor, s általa a közoktatásban a gyerekekkel gyorsan sikerrel megutáltatott természet- és műszaki tudományok három hétre gyakorlatilag élő adásban visszakerültek a konyhánkba és a nappalinkba, egy kicsit újra a közbeszéd részévé váltak. Ennek hozadéka pedig felbecsülhetetlen. Most végre sok kissrác nem (csak) valami agyatlan focista, hanem Kapu Tibor (is) szeretne lenni. Bár olyan oktatási rendszerünk lenne, amely támogatni tudja őket az azzá válás felé vezető úton. Mindenesetre a kezdőlökést köszönjük, Tibor!
