Korszellemmel szemben

Példa- és hagyomány nélküli még a tágabb régióban is, hogy egy politikus évről évre okozati összefüggéseiben mutasson rá a körülöttünk zajló eseményekre, geopolitikai értelmezésbe helyezve ezzel a folyamatokat. Orbán soha nem az események taktikai alakulástörténetére fókuszál, rendkívüli elemzői adottsággal vázol országstratégiát, ami aztán a nemzetnek irányvonal, a politikának sorvezető.

Ellentáborának, ellenzékének meg egy dühös, érvnélküli reakció erejéig félpercnyi villanás is lehet a napi hírekben, nekik ennyire futja alapon.

Az irányadó beszéd sokakban reminiszcenciát ébreszthetett, hiszen a kulcsszó ezúttal is az illiberális demokrácia volt. Ahogy öt éve. Akkor, 2014-ben a világsajtó nekiesett a magyar miniszterelnöknek, a nyugati liberális politika is rendkívül élesen támadta, csupán azért, mert Orbán más utat jelölt ki országának, s a nemzeti szuverenitás védelmét – mintegy nemzeti érdekként – programul szabta meg. (Csak érdekességként jegyezzük meg, a miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt, hogy Európa nincs biztonságban, változások előtt áll, s valóban, egy év múlva több százezer migráns gyalogolt át Magyarországon, célba véve a német eltartó rendszert.)

Persze, érthető, hogy az illiberális demokrácia kifejezés hihetetlen indulatokat váltott ki Nyugaton.

Felfogták a beszéd üzenetét, azt, hogy Orbán Viktor harcot hirdetett a liberalizmus ellen, ami a nekünk mindent szabad jegyében, kirekesztőként mindenre rátelepedett.

És tudták, Orbán csak az első, harcos kiállása táplálhatja mások bátorságát is. Félelmük nem volt alaptalan. Válaszuk nem volt kíméletes. Orbánra kiosztották a barbár diktátor szerepét, maguknak a civilizált világ védelmezőiét. Politikai korrektséget kérnek számon, miközben egy igazságot ismernek, s vezérlőjük a gyűlölet. Kiárusítják Európát, gazdaságát szétzüllesztik, kultúráját veszni hagyják, hogy busás haszonért migránsok felvonulási terepe legyen a kontinens. Hogy eltűnjön Európa évezredes arculata, kultúrája, hagyománya. Kereszténytelenítés a multikulti árnyékában. Ilyen a korszellem liberális vezénylettel. S ezt az ideológiai hegemóniát törheti le az illiberlizmus térnyerése, amely az orbáni értelmezésben a kereszténység szabadságának szinonímájával határozható meg.

A tusványosi beszéd a nemzeti és nemzetek fölötti, vagy ha úgy tetszik, illiberális és liberális világ harcának folytatását ígéri, amelynek a tétje továbbra is Európa jövője.

Ma már egyértelmű, ez a harc megnyerhető, hiszen a liberális demokrácia egyre inkább veszíti tereit, már nem erős, csak hangos.

Az Európai Parlamenti választásokat veszteségként könyvelheti el, a két csúcsjelölt Manfred Weber és Frans Timmermans kigolyózását pedig teljes bukásnak. Ahogy Orbán fogalmazott, bonyolult manőverekkel sikerült megelőzni, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe. S valóban, közép-európai összefogással, francia és olasz segédlettel került az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyen, aki a német CDU-ból érkezik Brüsszelbe. Életrajza nem mindennapi pályát mutat, már az is szokatlan, hogy hétgyermekes családanyaként áll a német védelmi tárca élén, de szemezgetve, akad azért furcsaság is. A migránshelyzetet például személyesen is oldotta, amikor a házába fogadott be menekülteket, de a melegjogi kérdésekben sem a hagyományos konzervatív értékeket vallja. Az azonban mindenképp biztató, a visegrádi országokkal szemben az eddiginél megértőbb hozzáállást kért Brüsszelben.

A liberalizmus elleni harc tehát folytatódik, ám most egy új felvonás veszi kezdetét.

Nem lesz könnyű, de az átrendeződő Unióban vannak pártolói a nemzeti ideának.

Ugyanakkor ma még az nem látszik, mit vált ki majd a V4-ek szövetségi politikájából, a magyar–szlovák viszonyból, hogy Szlovákiában komoly teret nyert a progresszív liberalizmus. De ez már egy másik történet.