2021. október 7., 09:22

Korčok azt szeretné tudni, amihez semmi köze

A szlovák külügyminiszter azt mondta Szijjártónak pozsonyi látogatása során, hogy a magyar állam ezentúl számoljon be a felvidéki magyaroknak juttatott támogatásokról. Köze?

Ivan Korčok
Fotó: TASR

Erre a felvetésre a magyar külgazdasági és külügyminiszter nyugodtan válaszolhatta volna azt, hogy akkor a szlovák államnak is legyen évente elszámolási kötelezettsége Magyarország irányába az ország gazdasági helyzetéről. Arról is számoljon be, milyen állapotban vannak a magyar állam által egykoron felépített műemlék jellegű épületek - kastélyok, várak, szállodák, templomok, kolostorok stb. Mennyit sikerült belőlük felújítania a szlovák államnak az adott évben, mennyi van az enyészet útjára engedve. Mivel az ország úgy, ahogy van valamikor Magyar Királyság részét képezte, onnan lett leszakítva erőszakkal, ezért jogában áll tudni, mi történik jelenleg az egykori északi országterületen. Főleg úgy, hogy még napjainkban is élnek ott szép számmal magyarok!

Korčok egyébként nem gondolhatta komolyan, hogy tudni szeretné, mi lett a sorsa például a farnadi Rozmaring asszonykórusnak vagy a nagykéri Mórinca néptáncegyüttesnek nyújtott magyarországi anyagi támogatásnak, mennyi kottát, fejkötőt, pántlit, sujtást vagy hegedűhúrt sikerült belőle vásárolni.

Illetve, hogy minek, kinek köszönhetően szervezik meg évente a Vág-parti Találkozót (régebben randevút) Szímőn a Rozmaring citera- és népdalkör, az Andódi női éneklőcsoport, a Tardoskeddi Fehér Akác női és férfi éneklőcsoport és citera együttes, az Érsekújvári Csemadok vegyes éneklőcsoportja, a Zsitvabesenyői Tallós női éneklőcsoport és citeraegyüttes, a Kürti Bokréta vegyes éneklőcsoport, a bényi hagyományőrző tánccsoport, a vágszímői Búzavirág női éneklőcsoport fellépéseivel. Mindez persze csak példa és fikció, mert lehet, hogy egy magyar fityinget se kaptak a rendezvényre, felszerelésre!

De Korčok, Klus, Sulík és a többiek gyanakszanak! Hogy például miért piros-fehér-zöld színű a pántlika és a kokárda, és miért hangzik el egy magyar állam által támogatott rendezvényen a Talpra, magyar felbújtató vers. Felháborító szerintük az is, hogy magyarországi tankönyvektől és magyar kiadású kifestőktől, mesekönyvektől hemzsegnek a magyar tannyelvű iskolák és óvodák. Bezzeg LMBTQ tartalmú propaganda nem jön át odaátról ezekbe az intézményekbe!

Bizonyára annak sem örülnek, ha a magyar állam jóvoltából magyar iskolák, templomok (amelyeket szlovák hívők is látogatnak) újulnak meg és magyar óvodák épülnek a Felvidéken. Egyrészt ez számukra szégyen, mert ezzel a szlovák állam feladatát vállalja magára Magyarország, másrészt az sem jó, hogy a megszépült és új intézményekbe nagyobb kedvvel írathatják gyermeküket a magyar szülők. Be kell jelenteni Korčokéknak egy ilyen nagyarányú magyar beruházást? Nem látni, hogy a hivatalos engedélyek birtokában félépült, megújult valami olyan, amire helyben egy fillért sem adtak? Krasznahorka büszke vára sem állna majd újra magyar pénz nélkül a tűzvészt követően. De a borsi Rákóczi-kastély is ugyanúgy romokban heverne magyarországi pénz nélkül, mint hajdanán! Az átadáson viszont ott tündökölt a szlovák államfő is, pedig a felújításához a szlovák állam annyiban járult hozzá, hogy megengedte Magyarországnak II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének felújítását.  

Persze titokban az is érthetetlen és gyanús számukra, hogy még mindig élnek magyarok Szlovákiában! Bizonyára a magyarországi támogatásoknak köszönhetően nem akarunk önként és dalolva beolvadni a többségbe.   

Szlovákia eltökélt szándéka, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a jó szlovák-magyar kapcsolat érdekében – hangoztatta Ivan Korčok egy sablonszerű politikai kijelentéssel. Magyarországnak is van persze ilyen elképzelése, csak a jelenlegi magyar kormány a szülőföldön maradás érdekében odafigyel a felvidéki magyar identitás megőrzésére, megerősítésére, és a jövőben is ezen kíván dolgozni.

És ebben lehet eltérés a két törekvés között, hiszen ma már a frázis és képmutatás szintjére süllyedt Szlovákiában az, hogy a nemzetiségek gazdagítják az országot…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.