Kinek van igaza?
Most már tényleg jó lenne tudni, hogy ki csinálja jól. Már csak a társadalmi konszenzus és az emberek bizalma szempontjából is, különben nehezen tartható ez a sok bénító intézkedés. Az ember csak néz és számol, összehasonlít, hol mennyi a fertőzött, hányan haltak meg, közben az államok milyen korlátozó intézkedésekkel próbálják meg visszaszorítani a gyilkos kór terjedését. De tényleg, ki csinálja jól?
A svédek szerint ezt leghamarabb jövő ilyenkor tudjuk meg, ha már utána leszünk, Európa és a világ másik fele meg azt mondja, most kell tudni, nem utána!
De hogy még cifrább legyen, sajnos azt látjuk Szingapúr vagy Tajvan példáján, hogy azok sincsenek utána, akik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint már legyőzték a járványt. Ők a bezzegországok, amelyekről példát kell venni, vagyis sokat tesztelni, és minimálisra csökkenteni a kontaktust a külföldi országokkal, hangzott az üzenet New Yorkból alig egy hónappal ezelőtt.
Pontosan akkor, amikor Szingapúrban csupán ezer fertőzött volt, ám eltelt 3 hét, a városállam lazított, és mára megtízszereződött a fertőzöttek száma.
Az iskolákat, boltokat bezárták, kötelezővé tették a maszkviselést, de a kérdés továbbra is az, hol történt a hiba?
Szingapúr nem csak azért olyan sikeres, mert fegyelmezett és szorgalmas emberek lakják, hanem azért is, mert szembenéz a problémákkal.
A hiba a rendszerben van, állapították meg, miután kiderült, 5 fertőzöttből négy kínai vagy bangladesi vendégmunkás, ingázó, akik összezsúfolva, munkásszállókon élnek a világ egyik, ha nem a legdrágább városában.
A vírussal tehát azokon a helyeken kell felvenni a harcot, ez az egyik tanulság. A másik meg az, hogy
nem akkor van vége a járványnak, amikor kedvezően alakulnak az új fertőzöttek számáról szóló híradások, hanem akkor, amikor meglesz az oltóanyag.
És ez hidegzuhanyként hat, hiszen arra még hónapokat kell várni jó esetben.
A szingapúrihoz hasonló hírek érkeznek a világgal szembemenő Svédországból is. A józan belátásra, az emberek fegyelmezettségére építő, éppen ezért minimális korlátozásokat elrendelő skandináv országban mindenki azt csinál, amit akar. Társaságban ücsöröghet a presszóban, csoportokba verődve (50 fő alatt) szórakozhat a közparkokban, miközben
még szolgálatot is tesz az állam bölcs vezetőinek, hiszen dolgozik a nyájimmunitás kialakításán. Csakhogy az a nyáj éppenséggel a malmöi és a stockholmi bevándorló közösség.
Kimutatott tény, hogy a 10 milliós Svédországban nagyon magas a fertőzöttek száma. Főleg a szegénynegyedekben, ahol nagy a zsúfoltság, és gyakran a nyelvismeret hiányában az emberek nem is értik, hogy amikor a kormány a józan eszükre apellál, mit is akar tőlük.
Szomáliai, iráni, iraki, szíriai származású a betegek nagyon nagy százaléka, s „nekünk ezekkel a csoportokkal kell valamit kezdeni”, ismerte el a svédországi „nem védekezés” irányítója, a kollektív immunitás svéd pápája, Anders Tegnell.
Izgatottan várjuk, hogy milyen új, eddig el nem koptatott receptet talál majd. Reméljük, többet mond, mint a stockholmi miniszterelnök, aki szerint nincs a kézmosásban és a karanténban semmi nóvum, azzal nem lehet a járvány ellen védekezni.
Majd meglátjuk, ki nevet a végén.
Érdemes tehát figyelni az egyes országok stratégiáit, mert olyan jó lenne tudni már, hogy vajon ez a sok lemondás és áldozat a részünkről (Európa kevésbé innovatív, védekező felétől) meghozza-e a várva várt eredményt, és visszakapjuk-e a régi életünket.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/18. számában.
